Századok – 1990

Figyelő - Gunst Péter: Töprengések egy magyar Sztálin-életrajz ürügyén III–IV/487

FIGYELŐ 507 be kerül a hatalom, hiszen azok a tömegek, amelyek nem kívánják a párt által szorgalmazott átalakulásokat, kihasználhatják a párton belüli ellentéteket — vagy a párt több részre szakasztásával a többpártrendszert hozta volna vissza — gyakorlatilag ugyanezzel a végeredménnyel. Mindmáig nem sikerült működő, valódi többpártrendszerrel megvalósítani azokat a társadalmi átalakulásokat, a gazdaságot olyan módon fejleszteni, amint ezt a bolsevikok tették, vagyis fenntartani a „működő", vagy másképpen „létező" szocializmust. Napjaink kísérleteinek kimenetele erősen kétséges, s aligha lesz fenntartható az, amit „új társadalomnak" nevezhetünk. Az eredmény minden valószínűség szerint a magántulajdonhoz való törvényszerű visszatérés lesz. Ez persze logikus, s az ilyen helyzetek mindig előfordulnak a történelemben, ha túlságosan radikális társadalmi változásokat valósítanak meg (vagyis azok nem maguktól, szerves fejlődés révén következnek be). így volt ez pl. Magyarországon a kereszténység fevételével kapcsolatosan. Amíg a királyi hatalom egységes volt, lehetett terjeszteni a keresztet, abban a pillanatban, amikor a trónkérdés felvetődött, kitörtek a pogánylázadások, amelyeknek megismételt előfordulását csak egységes központi hatalom volt képes megakadályozni. Ugyanez a központi hatalom évszázadokon át tűzzel-vassal irtotta a pogányhit minden maradékát, amíg végül az ősi hit utolsó maradványai az új vallás sajátos magyar vonásaivá nem szublimálódtak. A hasonlat persze csak a dolgok végső lényegében találó, mégis megéri a folytatást: a magyarság a 15. századtól magát a kereszténység védpajzsának tartotta a törökkel szemben, ha — mondjuk 70-75 évvel István koronázása után — megkérdezték volna egyedeit, mi a véleményük István királyról, aligha képviselte volna egységesen azt az álláspontot, mint négy-ötszáz évvel később. A párt szoros egysége, mindaz, ami ebből a helyzetből következett, logikusan vezetett el a személyi diktatúrához, az abszolút hatalom kialakulásához. Ha a párt, vagyis egy kisebbség kényszeríti rá akaratát az óriási többségre, akkor az átalakulás ütemétől s lebonyolításának mikéntjétől függetlenül is törvényszerűen létrejön a párt diktatúrája az országban, s a logikus következmény: egy szűk vezető csoport diktatúrája a pártban. Innen pedig csupán nagyon kis lépés kell az abszolút személyi hatalom kibontakozásához. Az ún. „kollektív" vezetés amúgy is csupán azt jelenti, hogy lehetőség van a felmerülő különféle megoldások figyelembevételére, maga a vezetés azonban bármilyen kormányzati rendszer keretében csupán egy személyhez kötött lehet. Ez a helyzet a magyarázata annak, hogy Sztálin személyi diktatúráját a párt tömegei, sőt a vezető testületek tagjainak túlnyomó többsége sem személyi diktatúraként, hanem mint egy karizmatikus vezetőnek a többi érdekében folytatott küzdelmét élte meg. Enélkül nem kapunk magyarázatot arra, mi volt az oka annak, hogy számos kipróbált személyi hívének közvetlen hozzátartozóit, feleségét, testvérét stb. tartóztatták le, tartották évekig koncentrációs táborban, végezték ki, miközben az érintett személy, mint a párt felelős vezetőinek egyike dolgozott tovább Sztálin közvetlen környezetében. De végső soron ezek a viszonyok magyarázzák azt is, miért vállalták el a perbefogott kommunisták a rájuk kiosztott szerepeket. 3. Erre az útra, vagyis a pártdiktatúra kormányzati rendszerére kényszerítette a bolsevikokat az a saját forradalmuk által életrehívott jelenség, amit államosítás-