Századok – 1990

Figyelő - Gunst Péter: Töprengések egy magyar Sztálin-életrajz ürügyén III–IV/487

FIGYELŐ 503 bizonyos politikai módosulást. Mindenesetre megteremtette az ideológiai alapokat ahhoz, hogy a szocialista tábor szorosabb politikai kapcsolatokat építsen ki a harmadik világ országaival. Az új stratégia a nemzeti függetlenségi mozgalmakra és a gyarmati népek felszabadító harcaira épített, s tulajdonképpen még Sztálin életében megtörténtek a kezdő lépések ebben az irányban, bár az első igazán nagy sikereket ez a politikai kezdeményezés majd csak 1955 körül aratja le. Valószínű, hogy Sztálin életének utolsó éveiben, 1951-52 táján új politikai kurzust kezdeményezett, amelynek azonban már nem volt ideje a kibontakozásra. Hogy mi lehet ennek a lényege, csak találgathatjuk. Nagyon ellentmondó jelenségek azok, amelyekből következtetni lehetne. Az utolsó elméleti munka, „A szocializmus közgazdasági problémái a Szovjetunióban" című — ezt a szerzők nagyon helyesen jelzik könyvük utolsó lapjain — magában hordja egy, a korábbi évtizedek gyakorlatától több tekintetben eltérő gazdasági modell körvonalait, bár félreértés ezt „piac-szocializmusnak" nevezni, amint a szerzők teszik. Annyi mindenképpen látható, hogy az a gyors és nagyarányú gazdasági fejlődés, amely a Szovjetunióban az 1945 utáni 8-10 év folyamán végbement, gazdaságpolitikai váltásra késztethette a szovjet vezetést, személy szerint Sztálint. Itt még arról a nagyon gyors fejlődési ütemről van szó, melynek lendülete Hruscsovot 1961-ben az USA 20 éven belüli utolérésének meghirdetésére sarkallta. Attól tartok azonban, hogy Sztálin ebből éppen az ellenkező következtetést vonta le, mint amit a szerzők a „piac-szocializmus"-sal jeleznek. Nevezetesen sokkal inkább az árucsere és a piac megszüntetése, a kolhozok „össznépi tulajdon" szintjére emelése, vagyis egy erőteljes lépés a kommunizmus felé lehetett az, ami foglalkoztatta. Erre utal a szövegösszefüggés is. Itt tulajdonképpen az ideológiai megalapozása történt azoknak a gazdaságpolitikai lépéseknek, amelyeket később sok helyütt a mezőgazdasági kombinátok létrehozásával kívántak bevezetni (Szovjetunió, Bulgária). Egész életcélja teljesen nyilvánvalóan a kommunizmus megvalósítása volt, ha talán nem is az egész világon (ezt 1952-ben természetesen nem hihette olyan komolyan, mint még 1917-ben vagy azt megelőzően ő és társai hitték), de a Szovjetunióban mindenképpen. Tulajdonképpen ennek a célnak, az e célt szolgáló rendkívül gyors ütemű fejlődés kikényszerítésének rendelte alá (ha nem olyan szörnyű eszközökkel történt volna, úgy is kifejezhetnénk: szentelte) életét, minden cselekedetét. Amiként német fogságba esett fiát feláldozta az úgy oltárán egy politikai gesztus kedvéért (az ellenséggel nem szabad tárgyalni), akként generációk életét áldozta fel ezért az utópiáért: a kommunizmusért. Más kérdés, hogy a fejlődés olyan ütemének fenntartása, amilyet a szovjet gazdaság 1945 után felmutatott, csak nagyon elmaradott, s azon túl háború által lerombolt nemzetgazdaságban volt elképzelhető (életében két ízben is megadatott számára ez a szituáció, s ez az oka annak, hogy a gyors fejlődés általánosíthatóvá vált egy egész történeti szakaszra!), s persze csak olyan diktatórikus eszközökkel volt lehetséges, amelyeket a sztálini vezetés alkalmazott, s amikor Hruscsov meghirdette 1961-es programját, az új vezetésnek már nem lehetett esélye a célok ilyen gyorsított ütemű megvalósítására. A gond azóta is ugyanaz: a „létező szocializmus" Sztálin által kialakított modellje megfelelő eredményt nyilvánvalóan csak a Sztálin által alkalmazott vezetési módszerekkel képes elérni, ez a modell normális fejlődé-