Századok – 1990

Közlemények - Boros Zsuzsanna: A III. Köztársaság összeomlásának előzményei. Az 1940-es francia–német fegyverszüneti egyezmény III–IV/462

480 BOROS ZSUZSANNA nem bíztak a németek ígéretében, s a flotta kérdése a július elején bekövetkezett Mers el-Kebir-i tragédiához vezetett: angol támadáshoz a francia flotta afrikai egységei ellen. Ez végképp elmérgesítette a fegyverszünet következtében amúgy is a diplomáciai kapcsolatok megszakadásáig jutott angol-francia viszonyt. A fegyverszüneti megállapodás 24 pontjának a fele katonai vonatkozású volt: a francia katonai potenciál semlegesítését célozta. A flottára vonatkozó ponton kívül a szárazföldi csapatok leszerelését írták elő. A tárgyalások, jobban mondva a francia delegáció kérése nyomán — hiszen voltaképpeni tárgyalásról nem lehetett szó — a németek végül hozzájárultak a belső rend fenntartásához szükséges — a későbbiekben Németország és Olaszország által meghatározott számú — haderő fenntartásához (4. pont). A fegyverszüneti szerződés két pontjával kapcsolatosan a franciák szóbeli ígéretet kaptak a módosítás lehetőségére. Az egyik a légierőre vonatkozott, amelynek kiszolgáltatását a meg nem szállt területen maradt többi fegyverrel és hadianyaggal a szerződés 5. pontja írta elő. Ehelyett a németek megelégedtek a légierő leszerelésével. A másik szóbeli engedmény a már említett, a ^ottára vonatkozó ponthoz kapcsolódott, s lehetővé tette, hogy a szerződésben foglaltakkal ellentétben a hadihajók ne térjenek vissza eredeti támaszpontjukra Észak-Afrikából. (Itt érte őket a július 3-i angol támadás.) A szerződés legszégyenletesebb pontja — amit a fegyverszünet hívei is annak tartottak, de hiába érveltek kihagyása mellett — az volt, amelyik a Németországból menekültek kiadását írta elő. „A francia kormány kérésre köteles a Birodalom kormánya által megjelölt minden német állampolgárt kiadni..." Nem lehet pontosan tudni, hogy számszerűen hány menekült került újra német kézre, de közöttük volt Hilferding, Thyssen és felesége, Rudolf Breitscheid német szocialista, Franz Dahlem, aki kommunista volt, és mások. A háború folytatását célzó, illetve azt francia részről megakadályozandó katonai rendelkezések mellett természetesen igen fontosak voltak a németek további háborúját segíteni hivatott gazdasági vonatkozású pontok. Ennek persze konkrét szabályozását, illetve szabályozottságtól mentes gyakorlatát nem mondhatta ki a fegyverszünet. A gazdasági kapcslatok kérdéseivel a későbbiekben jórészt' a fegyverszünet által életrehívott német-francia, illetve olasz-francia fegyverszüneti bizottságok foglalkoztak. Már a demarkációs vonalat is úgy húzták meg, hogy a feltűnően kanyargó vonal fontos ipartelepeket a megszállt zónába juttasson, de már önmagában az észak-déli megosztottság egy iparosodottabb megszállt, és egy túlnyomóan mezőgazdasági jellegű zónára osztotta fel az országot. Azonnal felmerült a két zóna közötti gazdasági kapcsolatok kérdése, hiszen a demarkációs vonal mintegy országhatárként funkcionált, annak lezárása a gazdasági élet s az élelmezés megbénítását jelentette. A németek erre vonatkozóan csak arra vállaltak kötelezettséget, ami a meg nem szállt déli területek lakossága életének fenntartásához szükséges, de ugyanakkor a francia kormánynak tilos volt mindenfajta gazdasági értéknek és készletnek a meg nem szállt területre, illetve külföldre szállítása, ezzel a francia kormány csak a német kormánnyal összhangban rendelkezhetett (17. pont). A gazdasági élet ellenőrzésére megtiltották a francia kereskedelmi hajóknak, hogy elhagyják a francia kikötőket — a német, illetve az olasz kormány előzetes engedélyéhez kötve a tengeri kereskedelem megindulását (11. pont). A francia kormány