Századok – 1990
Közlemények - Boros Zsuzsanna: A III. Köztársaság összeomlásának előzményei. Az 1940-es francia–német fegyverszüneti egyezmény III–IV/462
A III. KÖZTÁRSASÁG ÖSSZEOMLÁSÁNAK ELŐZMÉNYEI 481 köteles volt a megszállt területen lévő ipari üzemek, hajógyárak, közlekedési utak épségét biztosítani, és meg nem szállt területén lebonyolítani a Németország és Olaszország közötti kereskedelmi forgalmat (13. ill. 15. pont). A franciák számára égető kérdésben — a mintegy 3 és fél millió francia hadifogoly ügyében — csak annyi említést tesz az egyezmény, hogy a békekötésig német fogságban maradnak (20. pont). Ennek a kérdésnek a függőben maradása az adott pillanatban csak azért nem vált elfogadhatatlanná, mert — mint többször említettük már — a francia kormány a gyors békekötésben reménykedett, valamint azért, mert a fegyverszüneti egyezmény megkötésével egyidőben Németország mintegy 1 millió hadifoglyot önként hazaengedett. így is 2 és fél millió, bármikor túszként felhasználható embert tartott a kezében, a franciák pedig szűkölködtek főleg mezőgazdasági munkaerőben, s nem utolsósorban férjben, apában, fiúban. S végül súlyos fenyegetés volt a szerződés utolsó (23.) pontja, amely kimondta, hogy az egyezmény a békekötésig érvényes de azt azonnal felmondhatja a német kormány, ha a francia fél nem teljesíti a benne foglaltakat. Hogy Hitler mennyire más értelemben tekintette ideiglenesnek a szerződést, az rögtön kiderül. Franciaország voltaképpen nem két zónára bomlott, hanem a fegyverszüneti szerződésben foglaltakkal némiképp ellentétben az ország több, egymástól eltérő státusú területre szakadt: a megszállt északi és a szabad déli zóna mellett a németek északon és keleten kiszakítottak egy ún. „tiltott zónát", s ennek egy részét (a Pas de Calais vidéke) a belgiumi német hadműveleti területhez csatolták — tehát a belgiumi német parancsnokság fennhatósága alá; Elzász-Lotaringia élére két gauleitert neveztek ki, s három további francia megyét közvetlenül a birodalmi közigazgatás alá rendeltek — újabb nagyméretű exodust idézve elő ezekről a területekről. A helyzet bonyolultságát fokozta, hogy a gyarmatbirodalomra a fegyverszünet nem vonatkozott, hogy több millió francia Németországban raboskodott, s végül, hogy egyelőre maroknyi francia nem ismerte el a kormány legitim voltát. Az eltérő státusú franciák egysége — Pétainék mindvégig talán legfontosabb propagandaszólama a „helyzetkülönbségekre" való utalás részbeni mellőzésével — meglehetősen illuzórikus vágy volt. Az angolok reagálása még verbálisan sem volt annyira éles, amint az várható lett volna. Churchill ugyan nagyon szigorú szavakat is használt a fegyverszünet elfogadására reagáló június 22-i beszédében, és Bordeaux-ban tartózkodó követe — Campbell — azonnal távozott és hazatért. Mégis, már maga a beszéd is mentegeti a francia kormányt — nyilván azzal a szándékkal, hogy ne vágja el a további esetleges együttműködés útját —, amikor azt mondja: „nem hiheti (Őfelsége kormányai hogy akármilyen francia kormány elfogadná ezeket vagy hasonló feltételeket, ha szabadsága, függetlensége és alkotmányos hatalma birtokában lenne."3 4 Pétain viszont június 25-i beszédében, miután leszögezte, hogy a fegyerszüneti feltételek szigorúak, mert az ország nagy részét ideiglenesen elfoglalták, s mert a hadi felszerelések a győzteséi lettek —, mégis a továbbiakban azzal érvelt, hogy a franciák becsületét mégis sikerült megóvnia, és: „a kormány szabad marad, Franciaor-Bcrl, Emmanuel: La fin de la 3ème République. Paris, 1968. 173.
