Századok – 1990
Tanulmányok - Engel Pál: A 14. századi magyar pénztörténet néhány kérdése I/25
PÉNZTÖRTÉNETI PROBLÉMÁK A 14. SZÁZADBAN 39 elmulasztották, minden 10 márka elmaradás után három márka büntetést számoltak fel.4 S A — pénzügyileg nem kiváltságolt — királyi városok adóztatását (taxatio) részletesebben az 1342-i szerződésből ismerjük meg; az elve ugyanaz volt, mint a falvaké. Az ekkori előírás szerint, amely bizonyára régebbi mintához igazodott, választhattak, hogy vagy ezüstért kiváltanak egy meghatározott összegű dénárt, vagy megfizetik ugyanennek az összegnek a kamarai „finomítását" (finationem). Az első esetben a városonként kirótt dénármennyiség — például Szalánkemén esetében 240 márka — minden egyes márkányi dénárjáért egy márka színezüstöt (finum argentum) kellett beváltaniuk, azaz az érték egyharmadát vonták le tőlük, mivel a kapott ezüst csak 2/3 finomságú volt. A második esetben nem kaptak semennyit az új pénzből és „csupán" a márkánkénti égetést vagyis finomítást (combustionem seu finationem) kellett megfizetniük, vagyis az összeg minden márkája fejében négy penza új dénárt kellett fizetniük.4 6 Mivel egy márka színezüst az ekkori dénárokban számítva 12 penzát ért, az adó ugyanannyi volt, mint az előző esetben, vagyis egyharmad; a különbség abban állt, hogy a város nem volt kitéve a beváltással járó zaklatásnak. A szövegből, mint láttuk, kitűnik, hogy az egyharmados levonás az ezüstfeldolgozás költségét volt hivatott fedezni és azt állították, hogy ennek fejében szedik. Az idézett források egybevetéséből teljesen világos a pénzújítás rendszerének működése, valamint a kamara haszna adójellege és behajtásának hagyományos módja. A király és tanácsa évről évre adót (taxa, dica) vetett ki mindegyik megyére és külön a városokra (civitates), pontosabban ezek szabad állapotú jobbágynépességére. Az állapot ismérve a szabad telek földesúri pénzadójának, a „földbérnek" (zerragium) a fizetése volt. Akik, mint a nemesek és a szolgarendűek, ezzel nem tartoztak, azok a kamara haszna fizetése alól is mentesek voltak.4 7 A megyére eső adó összege attól függött, hány háztartást nyilvánítottak benne adófizetőnek, a szempontok azonban nem voltak egyformák, mert 1330-ban az egy márka cenzust fizető jobbágyokat sorolták közéjük, míg 1335-ben az egész telekkel rendelkezőket. Hasonlóképpen különbözött a két évben az egy jobbágyra eső adóteher is. 1330-ban a jobbágynak fél fertő, azaz 6 pondus súlyú új dénárért, amiben négy pondus ezüst volt, 6 pondus ezüstöt kellett fizetnie. (Ez új dénárban 9 pondust tett ki.) A különbözet 2 pondus színezüst, ennyire rúgott tehát az egy portára eső kamara haszna. 1335-ben minden jobbágy csak 3 pondus ezüstöt (ti. színezüstértéket) fizetett, és helyette ugyanennyi pondust kapott új dénárban. Mivel 3 pondus új dénár ezüsttartalma 2 pondus volt, a kamara haszna ezúttal mindössze egy pondust tett ki.. A városok „taksáját" a falvakétól eltérően nem a háztartások száma alapján, hanem egy összegben állapították meg. 45 DRH 88. 46 DRH 112. 4' 1330: prclerquam nobilibus et eorum servis, Hóman: KR. 259.
