Századok – 1990
Tanulmányok - Engel Pál: A 14. századi magyar pénztörténet néhány kérdése I/25
PÉNZTÖRTÉNETI PROBLÉMÁK A 14. SZÁZADBAN 35 A számításból kitűnik, hogy az 56 cseh garast érő budai kereskedelmi vagy fizetőmárka a budai márkának pontosan 4/5 része volt (7/10 bécsi márka = 4/5 budai márka), tehát „ötödik égetésű" ezüstnek felelt meg, és 196,4302 g ezüstértéket képviselt. A 64 cseh garassal egyenértékű budai finom ezüstmárka pedig ugyanezen források szerint egyheteddel ért többet, a budai márkának tehát 32/35 részét tette ki (8/7x4/5), ezüstértékben 224,4917 g-ot. Ez láthatóan nem felelt meg semmiféle finomsági foknak, és feltehetően kényelmi okokból számoltak így. Egy budai márka finom, „tizedik égetésű" ezüst súlya valójában 220,98 g volt, ami 63 cseh garas értékével volt azonos. 64 garassal azonban könnyebb volt számolni, mint 63-mal. A pápai tizedszedők egy adatából kitűnik, hogy az erdélyi finom ezüstmárkát is a budaival azonos módon számították, vagyis a 206,7 g-os erdélyi márka 32/35 részének vették.3 7 Ezzel a súllyal azonban máskor nem találkozunk. Az erdélyi fizetőmárka — a budaitól eltérően, de egyezően a magyar márkával — a márkasúly 3/4 részével volt azonos, ami ezüstsúlyban 155,0765 g-ot jelentett. Egy közönséges erdélyi pondus súlya ilyképpen 3,2308 g-nak adódik (155,0765/48). A finom és közönséges ezüstmárkákban való számolás a 14. század folyamán az egész országban megszűnt, helyettük széltében elterjedt a márkasúlyban történő számolás. Ezzel az ezüstérték számítása elvontabbá, de egyszersmind egyszerűbbé is vált. Egy márka ezüstön (marca argenti) ezentúl nem bizonyos finomságú ötvözetet kellett érteni, mint korábban, hanem egy márkányi színezüstöt. A budai márka például a 14. század elején különböző értékeket képviselhetett attól függően, hogv milyen finomságú ezüstről volt szó. Az új számolási metódus szerint egy budai márka mindig egy elméleti ezüstmennyiséget jelentett: annyi színezüstöt, amennyi megfelel egy márkányi súlynak, tehát 245,5 g-ot. Erre már Gentilis számadásaiban láttunk példát, ahol egy ízben „velencei égetésű", azaz színezüstben számolt budai márka fordult elő. A királyi kamara legkésőbb a 14. század elején ezt a színezüst budai márkát tette meg saját alapsúlyává. Legkorábbi adatunk erre az 1323. évi pénzverési utasítás, ennek marca-ja — mint a következő fejezetben látni fogjuk — már nem a közönséges és nem a finom ezüst, hanem a 245 g-os teljes súlyú budai márkát jelentette. A későbbi (1330-as, 1335—45 közötti) utasításokban és kamaraszerződésekben ugyanezzel a márkával találkozunk. A 224 g-os budai finom ezüstmárka igen hamar kiveszett, és a 196 g-os közönséges budai márkával sem találkozunk többé a század közepe után. Minden jel szerint hasonló folyamat játszódott le a többi — a magyar és az erdélyi — márkasúly esetében is, bar erre csak közvetett bizonyítékunk van. Látni fogjuk, hogy Erdélyben az 1330-as években ad rationem argenti számoltak a kis dénárokkal, ami azt jelentette, hogy egy színezüst márkányi (206,7 g) értékű dénárt tekintettek egy márkának. (Ugyanekkor a bani dénárokat még a 155 g-os fizetőmárkában számították.) A folyamat részletei nem ismeretesek, de tény, hogy — miként a 37 1 3 1 7-20: 29 marca fini argenti ad pondus Transilvanum értéke 97 aranyit és 11 cseh garas (97,6875 ft), volt (Vat. 1/1. 35-36). Ebből 1 erdélyi finom ezüst M=97,6875/29=3,3685 aranyft=64/95 bécsi márka (1 bécsi M=5 arany ft) a 16/19 budai finom ezüstmárka.
