Századok – 1990
Tanulmányok - Gyáni Gábor: Lakáshelyzet és otthonkultúra a munkásság körében a századfordulón III–VI/355
LAKÁSHELYZET ÉS OTTHONKULTÚRA A MUNKÁSSÁG KÖRÉBEN 379 mányhú kinti közösségi lét nem alakulhatott ki, nem volt fenntartható. Vajon milyen hatása van ennek az életmódnak az otthonkultúrára, és maga a szűkös, túlzsúfolt lakás miként hat vissza az együttélők kisközösségeire; ill. miféle viszonyt teremt (vagy irányoz elő) a magán- és közélet terei számára. Ε kérdéseket aligha válaszolhatjuk itt meg, ám bizonyos szempontok fölvetésére mód nyílik. Ilyen úton szeretnénk néhány megkövesedett tétel, vagy inkább csak előítélet lerombolásához hozzájárulni. 1. A munkásságot bizonyos távolságból, a középosztály, az értelmiség szintjéről figyelő, és annak látásmódjával megközelítő kortársak vélték gyakran úgy, hogy az anyagi szűkösség, a privát tér zsúfoltsága stb. mind-mind melegágya a devianciának; a kulturális igények, a mindennapi élet megformáltsága, ill. annak érzelmi gazdagsága pedig oly mértékben kivesznek az e körülmények közé kényszerült emberekből, hogy már a puszta vizsgálatuknak sincs értelme. Ε szemlélet él ma is tovább az olyan típusú megfogalmazásokban, miszerint „illuzórikus lenne ezekben a túlzsúfolt lakásokban valami fejlettebb lakáskultúrát feltételezni... A munkások ilyen körülmények között csak ágyrajárók voltak a saját lakásaikban, gyermekeik úgyszólván az utcán nőttek fel." 09 A munkáslakások berendezéséről előadottak — remélhetően — cáfolják a „fejlettebb lakáskultúra" homályos kifejezéssel jelölt tárgykultúra ilyen fokú hiányát valló nézeteket. A szórványos források azonban kétségeket támasztanak aziránt is, hogy a munkások pusztán „ágyrajárók" lettek volna a saját lakásaikban. Nem egy visszaemlékezés (igen markánsan Kassáké) a tanú arra, hogy ezekből a túlzsúfolt otthonokból sem hiányzott valamiféle bensőséges légkör. Persze az sem tagadható, hogy a lakás túlzsúfoltsága sokukat (bár főként a férfiakat) egyúttal sűrűn űzte el hazulról arra késztetve őket, hogy idejüket, szabadidejük nagy részét köztereken (munkásotthonban, kocsmában, futballmeccsen, vagy csak az utcán) töltsék el. S az is bizton feltételezhető, melyre a gyerekek kinti (utcai) szocializációjával szerzőnk is utal, hogy a magánélet maga is tágabb terekben bonyolódott, nem rekedt meg a lakás falai között, de megnyilvánult rajtuk kívül is a köztereken, egybefolyva a nyilvános élettel.1 0 2. Egy további — a tudományban is mélyen behatolt — balhiedelem szerint a lakás túlzsúfoltsága a munkásság körében szabályszerűen együtt járt a családi közösség funkciózavaraival, bomlási tüneteivel és általában az élet rendezetlenségével. Éppúgy nincsenek meg a kellő eszközeink e tétel korrekt cáfolatához,mint az iménti esetben is. Megemlíthetem viszont Jackson tanulmányát, melyben a szerző — a kivételesen szerencsés forrásfeltételeket kiaknázva — a század végi Duisburg munkáslakásai és munkáscsaládjai elemzésével jutott arra a végkövetkeztetésre, hogy „nincs érzékelhető kapcsolat a családi dezintegráció és a lakóhelyi zsúfoltság általános mértéke között."111 Érjük be egyelőre ennyivel. 109 Szabó Béta: Egy munkáscsalád történetének néhány vonása Alit Lajos hagyatékának tükrében. M. M. M. É. 1979-1980. Bp., 1981. 27. 110 Vö. Gyáni Gábor: Nyilvánosság a nagyvárosban..., a Nyilvános térés használói Budapesten (1873-1914) c. fejezetével. 111 James H. Jackson: Overcrowding and Family Life: Working-Class Families and the Housing Crisis in Late Nineteenth-Century Duisburg. In: R. J. Evans - W. R. Lees (eds.): The German Family. London, Croom Helm, 1981. 216.: US: Die sozialen Konsequenzen der Wohnungskrise in Duisburg im späten 19. Jahrhundert. Duisburger Forschungen 33 (1985).
