Századok – 1990
Tanulmányok - Gyáni Gábor: Lakáshelyzet és otthonkultúra a munkásság körében a századfordulón III–VI/355
380 GYÁNI GÁBOR 3. Közösséget alkot-e vajon egy-egy bérház, helyesebben bérkaszárnya lakótársadalma? A szociálisan viszonylag vagy teljesen egyöntetű polgári bérkaszárnyák esetében elvileg nincs akadálya a közösség-képződésnek. Tudjuk viszont, hogy pl. Budapesten igen gyakori a kevert összetételű lakóközösség egy-egy házon belül, ráadásul a munkásság nem elhanyagolható hányada épp a szociálisan többékevésbé heterogén bérházak lakója volt, ahol a lakók egészét átfogó közösségi életre aligha nyílhatott módja. És mi a helyzet a munkásnegyedek belsőleg egyívású bérkaszárnyáival? A kérdésre kategórikus választ ma még nem adhatunk. Viszont egy kivételes, sőt szélsőséges, ám pozitív példán bizonyíthatjuk a közösség-képződés esélyeit. A század eleji lakbéruzsora által kiváltott lakbérsztrájkok (1908-1910) során főleg Angyalföld egyes pontjain (jóllehet, inkább átmeneti érvénnyel) rendkívüli belső kohézió kezdte egybeforrasztani a politikailag, de szigorúan területi keretek között aktivizálódó lakóközösségeket. Silberstein Dezső, ez a „kancsal szemű, nagy szájú emberke" (Kassák Lajos), a sztrájkmozgalom lelke és irányítója említi meg a tanácshoz írott egyik beadványában, hogy: a bérfizetés megtagadása miatt „egyre ismétlődő kilakoltatások folytán a Hétházban egy-egy lakásban húsz-huszonöt ember él most együtt, akik behurcolkodtak egymás lakásaiba."112 Kell-e ennél meggyőzőbb bizonyíték arra a feltétlen szolidaritás-érzésre, amely e forró hetekben-hónapokban a ház-együttes lakóit egymással összekapcsolta. Igaz: kivételes pillanatról van szó, és a szomszédsági kötelékeknek (Budapesten legalábbis) nem tulajdoníthatunk olyan fontosságot, mint akár a vidéki városainkban vagy egyes amerikai nagyvárosokban. Ennek egyik oka lehet az is, hogy a vizsgált években hallatlan mérvű lakásmobilitás jellemezte az alsóbb rétegeket. Ferenczi Imrének a rendőrségi bejelentő hivatal adataira alapozott század eleji becslése szerint 50 ezer főbérlet cserélt gazdát évente a fővárosban, miközben a budapesti rendes lakások száma 1906-ban kereken 157 ezer!11 3 Nyilvánvaló,hogy a kifejezetten individuális lakómozgás eredményeképpen egy-egy ház viszonylag gyorsan cserélődő bérlői (albérlői) között nehezen jöhettek létre tartós kapcsolatok. A kérdés azonban továbbra is nyitott és feltáratlan. A kisebb és nagyobb közösségek és a lakóhely kapcsolatának itt legföljebb felvillantott problematikája túlmutat jelen tanulmány szorosan vett tárgyán. Az viszont tagadhatatlan,hogy a lakás, mint társadalomtörténet tárgya, a közösségi viszonylatok és a lakóhely, az otthon összefüggéseinek a tudatosításával gazdagíthatja a lakáskérdés gazdasági, építészeti vagy (város)politikai megközelítéséből kibontakozó képet. 112 BFL IV. 1409. b. 6972/1910. 113 Ferenczi Imre: Községi lakáspolitika és lakásügyi intézmények. Bp., 1910. 326.
