Századok – 1990
Tanulmányok - Gyáni Gábor: Lakáshelyzet és otthonkultúra a munkásság körében a századfordulón III–VI/355
LAKÁSHELYZET ÉS OTTHONKULTÚRA A MUNKÁSSÁG KÖRÉBEN 363 több bennük a kétszobás (kerttel kiegészített) és a 200 korona évi bérű igényesebb — szakmunkás — szolgálati lakás.3 A Gőzmalmi Rt. 1886-tól kezdett saját munkástelep kialakításába (8 épületben 64 lakás), amely azonban csak részben adott otthont a saját dolgozóinak, akik egyébként a századelőn kisebb, ám nem csekély bért fizettek (190-240 koronát), mindenesetre kevesebbet, mint az idegen bérlők. Szintén a '80-as években építtetett az újpesti Wolfner bőrgyár 60 egyszobakonyhás munkáslakást, amelyért mindössze évi 50 korona bért kért a benne lakó szakmunkásitól.3 7 De a felsorolást még hosszan folytathatnánk a kevésbé jelentős telepek számbavételével.3 8 Lezárásul megállapítható: a gyári munkáslakások, amelyek igen nagy számban épültek épp a századelő első másfél évtizedében, gyakorta jelentettek kiváltságot meghatározott munkásrétegek számára. Igen jelentős hányaduk készült már eleve jobban fizetett szakmunkások részére, de általában is igaz, hogy többnyire egyszoba-konyhás, ám infrastrukturálisan helyenként jól ellátott szolgálati lakások a bérjövedelem naturális részét képezték. így volt ez akkor is, ha a munkáltató bért kért a lakások használóitól, hiszen ez a bér rendszerint alacsonyabb volt, mint a tisztán bérlakások bérleti díja. Bérlakás — bérkaszárnya A munkásság további, pontosan alig számszerűsíthető része és mindenképp a kisebbsége lakott saját tulajdonát képező lakásokban. 1910-es adatok szerint az ipari munkásság keresőinek 8,6%-a rendelkezett házzal vagy házrésszel, ami a kereskedelmi segédszemélyzetet leszámítva rendszerint egyharmada a háztulajdonosok egyéb városi munkásrétegeken belüli arányának.3 Az inkább városokban (a nagyvárosba) gravitáló nagyüzemi munkások között a háztulajdonosok részesedése a jelzettnél is alacsonyabb. A többség, a meghatározó hányad tehát bérlakásban élt! Természetes, hogy e bérlakások nagy része, mint Gergely is említi, különösen a vidéken nem bérházakban, soklakásos bérkaszárnyákban, hanem földszintes, legföljebb egyemeletes épületekben lett kialakítva. Ilyenekből — a közhittől eltérően — a fővárosban is túlontúl sok akadt, egész városnegyedek kiteltek belőlük. Egyébként a legteljesebb egyetértéssel idézhetem Gergely összegzését, miszerint: ,,A munkásság zöme szoba-konyhás, kamra nélküli, egy-két ablakos, alacsony vaskályhafűtésű udvari bérlakásban élt —ötödmagával —a századfordulón." (Kiemelés az eredetiben) Az átlagos munkáslakást mindenekelőtt a kicsinysége és zsúfoltsága jellemezték. Igaz, a kislakás fogalma már ekkor sem kötődött kizárólagosan a munkásokhoz, hiszen „a 72 057 fővárosi adózó közül 61 092 adózó, tehát 84,7% 2000 ko-35 Ferenczi Imre: A munkáslakás-kérdés... 104. 36 Uo. 104. sk.; Meissner Alajos: i. m. 9. sk. 37 Bencze Géza: A bőripari munkásság 100 évének története. Bp., 1984. Klny. 6. 38 A kolóniákat fenntartó vállalatokról igen bő felsorolás olvasható Schulpe György már idézett könyviében a 34- 37. lapokon. 39 Magyar Statisztikai Közlemények. Új sorozat. 56. k. 789. skk. és 790. skk. 40 Gergely András: i. m. 432.
