Századok – 1990
Tanulmányok - Gyáni Gábor: Lakáshelyzet és otthonkultúra a munkásság körében a századfordulón III–VI/355
LAKÁSHELYZET ÉS OTTHONKULTÚRA A MUNKÁSSÁG KÖRÉBEN 361 munkásság lakásínségének enyhítésére — Gy.G.), de természetesen ipari fejlődésünk mai kezdetlegesebb stádiumában a meglevő tőkéket elsősorban magának a gyártelepnek a létesítésére s a munkaalkalmak szaporítására kell fordítaniok."22 A munkásság másik részének, a kisipari segédszemélyzetnek ennél is kevesebb esetben nyílt alkalma vállalati lakás használatára. Rétegspecifikus adataink ugyan nincsenek, viszont következtetésekre adnak lehetőséget az iparfelügyelői jelentések, amelyek a gyáripari üzemeken túl nagyszámú, 20 alkalmazottnál kevesebbet foglalkoztató ipari üzem vagy műhely viszonyairól is tájékoztatnak (ld. az 1893: XXVIII. tc. 15., 17. és 18. §-ait). Tudjuk, hogy 1902-ben pl. csak 2295 ipartelep, 1906-ban már 3062 telep és 1911-ben immár 4149 telep biztosított munkásainak szolgálati lakást. A lakáshasználatban részesülő családok száma is közel a duplájára emelkedett ebben az egy évtizedben, az 1902. évi 16 903-ról az 1911. évi 30 237-re. Emellett mintegy megháromszorozódott a munkáskaszárnyák befogadóképessége: az 1902. évi 8201 nőtlen munkás elhelyezésére szolgáló hálóhely 1911-ig 25 747-re emelkedett.2 3 Az adatokból nemcsak az tűnik ki, hogy a századelőn jelentős a számbeli gyarapodás a vállalati munkáslakások terén, hanem az is világossá válik, hogy e juttatásban mindenekelőtt a nagyüzemi munkások részesülhettek. Vegyünk ezután szemügyre néhányat a nagyobb számú gyári munkáslakást fenntartó vállalatok közül. Elsőként a MÁV létesítményeiről kell szólni. 1906-os adatok szerint az államvasutak 750 „munkáslakóházat" mondhatott a magáénak, melyekben döntően egyszoba/konyhás, 60 korona évi bérű (a kétszobásak évi bére 84 korona) lakás volt. 4 A MÁV egyes üzemei külön is létesítettek kolóniákat: így a MÁV budapesti gépgyára, a magánkézből 1870-ben állami kezelésbe kerülő MÁVAG, amely már az első évtizedben külföldről származó szakmunkásainak kisebb lakótelepet épített. A városszerte „Csehfalu"-nak nevezett telepet2 5 idővel lebontották, majd a gyár 1909-ben 648 lakásos kolóniát épített a X. kerületben: ebből 320 lakást az agglomeráció községeiből bejáró dolgozók foglalhattak el. A lakások egyébként 20 kivételével egyszoba-konyhásak, ám igen fölszereltek: a szobák átlag 24 m2-esek, a helyiségeket gázlámpákkal, a konyhákat takaréktűzhelyekkel és gázforralóval, a lakásokat külön WC-vel látták el! A magasabb komfortszint a bérekben is tükröződik, hiszen az egyszobás lakásokért 250-280 koronát is elkértek.2 6 A telep lakóinak száma 1911-ig a 3 ezret is elérte.2 7 De említhető az államvasutak diósgyőri vas- és acélüzeme, vagy a resicai vasgyára, ill. az aninai szénbányája. Az 188Ö-tól a MÁV tulajdonában álló diósgyőri üzemhez már a századforduló előtt 350-400 egyszoba-konyhás munkáslakás 22 A magyar gyáripar szociálpolitikája. Szociálpolitikai Szemle, 1912/7. 99. sk. 2i Schulpe György: Munkásiigyi reformok. Pozsony, 1908. 39; Munkásjóléti intézmények. Magyarország. Társadalmi Műzeum Szemléje (T. M. Sz.), 1913. 641. 24 Ferenczi Imre: i. m. 100. sk. Győri György - Szabó László: A budapesti MÁVAG története. Bp., 1953. 177. 26 Si dó Zoltán: Az államvasíti gépgyár munkáslakásai. V. Sz. 1909. 893. sk. 27 Szálai György: i. m. 113. sk.
