Századok – 1990
Tanulmányok - Gyáni Gábor: Lakáshelyzet és otthonkultúra a munkásság körében a századfordulón III–VI/355
360 GYÁNI GÁBOR Miksa vagy Pikler J. Gyula írásaival fémjelezhető budapesti kutatások18 lassan kiegészültek Ágoston Péter nagyváradi, Braun Róbert marosvásárhelyi és mások adatközléseivel.1 Foglaljuk most röviden össze mindazt, ami a munkásság század eleji lakáskörülményeiről és otthonkultúrájáról ma elmondható. Ε vállakózásunk során nemegyszer támaszkodunk majd Gergely András úttörő tanulmányának a szűkebb témánkat érintő eredményeire.20 Vállalati munkáslakás Gergely megállapítja, hogy az ország ipari munkásságának a zöme saját tulajdonában lévő, vagy bérelt lakásban élt. Becslése szerint ugyanakkor 67-76 ezer munkás, tehát a gyáripari dolgozók mintegy 15-17%-a a gyárakhoz tartozó szolgálati jellegű lakásokat használta. Az utóbbiak kétharmadát a bánya- és kohóipari üzemek munkásai foglalták el olyan ipartelepek alkalmazottai lévén, amelyek a városoktól, de gyakran egyéb településektől is távol estek. A gyári kolóniák munkáslakásainak alapjában két típusa különíthető el: a nagyobb, a túlnyomó hányaduk olyan szoba-konyhás vagy ennél is kisebb lakásokból állt, melyek évi bére 150 korona alatt maradt. S persze léteztek munkás tömegszállások is, az ún. munkáskaszárnyák a nem házas alkalmazottak részére. A gyári munkáslakások másik típusát a rendszerint kétszobás és jobb minőségű lakások képezték, melyek évi bére relatíve alacsonyabb, sőt használóik gyakorta gyári juttatásként ingyenesen lakhatták. Ők többnyire külföldről származó és jobban fizetett szakmunkások, akik megtartása létkérdés az üzem tulajdonosának. Gergely adatai szerint 1910-ben a gyáripari vállalatok több mint kétötöde, 42,6%-a, szám szerint 2060 üzem nyújtott egyes munkásainak szolgálati lakást. Egészen kevés viszont az olyan üzem, amely nagyszámú munkáslakás építésére és fenntartására határozta volna el magát. A helyzetet jobban tükrözi Ferenczi megállapítása, miszerint: „a vállalat igazgatósága a saját munkáslakóházak létesítését nem tartja még a vidéki gyárakra nézve sem ajánlatosnak . . .".2 1 A paternalista, gyámkodó vállalati szociálpolitika csak igen szűkkörű érvényesülése közvetlenül adódott az egyoldalúan a termelő beruházást forszírozó és a növekedés lázától fűtött korszellemből. Miként a GYOSZ a tizedik évi jelentésében követelményül meg is fogalmazta: „Maga a gyáriparosság tett ugyan áldozatokba kerülő derék kísérleteket (a 18 Körösi József: A budapesti zsdfolt lakások állapota. Bp., 1893.; Thirring Gusztáv: A fővárosi szegény néposztályok lakásai. Adalékok a nagyvárosi háztartások összetételének ismeretéhez. Bp., 1894.; Ferenczi Imre: i. m.; Bród Miksa: Adatok a budapesti lakásnyomorhoz. Huszadik Század (H. Sz.), 1908. I.k. 273-282. és 378-386; Bródy Ernő: A budapesti lakáskérdés. IV. Sz. I. 1909.; Pikler J. Gyula: Az 1911. évi budapesti lakásszámlálás főbb eredményei. V. Sz. 1911. 19 Ágoston Péter - Mártonfy Marcel: Jelentés a nagyváradi alsó-néposztályok lakásviszonyairól. Nagyvárad, 1909.; Braun Róbert: Adatok a vidéki munkásság életéhez. H. Sz. 1909. I.k. Újraközölve: A szociológia első magyar műhelye. Szerk. Litván György - Szűcs László.; Bp., 1973. II. k. 107-129. w Gergely András: Települések, lakások és lakóik a századforduló Magyarországán. T. Sz. 1971/3-4. 430-434. 21 · Ferenczi Imre: i. m. 99.
