Századok – 1990

Folyóiratszemle - Burgwin H. James: Grandi és a teuton világ: 1929–1932 II/342

342 FOLYÓIRATSZEMLE Chagny tanulmányában érdekes táblázatokra bukkanhatunk, amelyek a külföldi és hazai munkások, illetve munkanélküliek arányát mutatják ki, avagy ugyanazon lakótelepen szólnak arról, hogy például a nagycsaládosok, illetve a külföldiek aránya mennyiben változott 1926 és 1936 között, vagyis a szociális változások dinamikáját is nyomon követhetjük. Le Mouvement Social. 1986. októbet^december. 77-108. old. J. H. JAMES BURGWIN GRANDI ÉS A TEUTON VILÁG: 1929-1932 Dino Grandi hosszú hallgatás után két önéletrajzi kötetet publikált a fasizmus alatt kifejtett közéleti tevékenységétől. Ezekben - anélkül, hogy mentegetőzne Mussolini kiszolgálása miatt - megpróbál távolságot tartani Mussolini politikájának irracionális jellege és németbarát pozíciója s a sajátja között. (Grandi 1988 májusában meghalt. - T. F.) A történeti dokumentáció kétségkívül jelzi, hogy Grandi 1929 és 1932 között, külügyminiszterként, ideológiai előítéletek nélkül próbálta növelni Olaszország presztízsét az európai hatalmak egyensúlyának kontextusában. Kétségtelen, hogy még Grandi ócsárlói sem vitatják a Mussolini és külügyminisztere közötti stíluskülönbséget. Ám mindketten ugyanazt a célt követték: „országunk és népünk jogát az élethez és a nagysághoz". Ahogyan az olasz nacionalisták számára, az ő számukra is az adriai és kelet-mediterrán hegemóniát és egy afrikai birodalom alapítását jelentette a „nagyság". Mussolini már Grandi kinevezése előtt kidolgozta a versailles-i szerződés revziójára vonatkozó követeléseket. A szavakban igazságosabb békét célzó revíziós törekvés mögött az a szándék állt, hogy a változtatások révén csökkentsék Franciaország hatalmát. Ugyanakkor azon mesterkedett, hogy szétszakítsa a kisantantot, és elvágja annak Franciaországhoz fűződő kötelékeit. Ε törekvései kudarcából Mussolini azt a következtetést vonta le, hogy Franciaország a versailles-i békeszerződést nem annyira Németország sakkbantartására, mint inkább Olaszországnak a félszigetre való bezárására használja fel. A francia „hegemónia" vereségének előmozdítására Mussolini a frankofób revizionizmust ötvözte a sértett büszkeség, a „megcsonkított győzelem" nacionalista jelszavával, amiből kibontakozott az olasz külpolitika félreérthetetlen német orientációja. Előítéletektől mentes és számító politikát követve, fasiszta mentalitásból adódó akadályoktól mentesen, Grandi azt remélte, hogy a legmagasabb rangra emelheti a diplomáciát. Ideológiai szövetségek és szövetségesek nélkül Olaszország képes lett volna döntő súlyra szert tenni a háború és a diplomácia végső európai döntőbírájaként. Grandi békekampánya - Mussolini németbarát revizionizmusához kapcsolva - halvány és árnyalt volt, és nem kevésbé hatotta át a neheztelés Franciaország kontinentális hegemóniája és katonai fölénye miatt. Grandi azonban túlságosan meg volt győződve Franciaország harcias szándékairól, és ez visszafogta gallellenes érzelmeit. Grandi annyira rettegett a fasiszta Olaszország elleni német katolikus konspirációtól, hogy az Anschluss kísértetét ez alkalommal semmisnek nyilvánította. ,,Én sokkal kevésbé félek a Klagenfurtig terjedő Németországtól, mint egy olyan Németországtól, ahol a bajorországi és ausztriai katolikus pártok fölébe kerekednek a protestáns Poroszországnak. Egy protestáns Poroszorszg az olasz állam természetes szövetségese. Egy katolikus Németország az egyház eszköze lesz az olasz állam ellen. Ez az igazi autentikus veszedelem" - írta a naplójába 1929. december 25-én. Mindazonáltal Grandi egész pályafutása alatt nem csupán ellenállt minden, az Anschlussnak kedvező lépésnek, hanem ennek bármiféle hipotézisét is elvetette, még akkor is, ha ez a Brenner-hágóval kapcsolatos német garancián alapult volna. Az olaszok, hogy beékelődjenek Bécsbe, a magyarok cinkosságával már 1928-tól kezdve hatalomra akarták juttatni a Heimwehrt. Grandi - Mussolinitól eltérően - kevéssé bízott a Heimwehr ama képességében, hogy irányítani tudna egy államcsínyt Ausztriában, ésszintemegkönynyebbült, amikor a Heimwehr elvesztette a fejét a leszámolás napján, 1929. szeptember 29-én. Az osztrák kérdésben Grandi meglehetősen pragmatikus volt egy bizonyos pontig. Hogy alátámassza az ország fenyegetett függetlenségét, még egy Habsburg-restaurációt is számításba vett. „Hiszem,