Századok – 1990

Történeti irodalom - Wirtschaftliche und politische Integration Europa in 19. und 20. Jahrhundert (Ism.: Mérei Gyula) II/308

312 TÖRTÉNETI IRODALOM náci Németország közvetlenül folytatta és tovább bővítette Brüning délkelet-európai gazdaságpolitikáját (1934 februáijában szerződés Magyarországgal, májusban Jugoszláviával), noha más konjunkturális és belpolitikái feltételek között. Felmondta az USA-val 1923-ban kötött szerződését is. Az USA így ekkor már nem tudta közvetlen meggátolni a német nagytérpolitika kialakulását. Amikor pedig Németország Latin-Amerikában megtörte az USA „informal empire"-jét, Washington megszüntette a nyitott kapu politikáját Délkelet-Európában is, és hozzáfogott a náci nagytérgazdaság kifejlesztését gátló stratégia kidolgozásához, ámde az európai nagyhatalmak ellenállása miatt csak 1946-1947-ben, a kialakulóban levő hidegháború légkörében kapcsolhatta össze az USA gazdasági és politikai újjáépítési programját Nyugat-Európa integrációjával úgy, hogy eme folyamat ne befolyásolhassa negatívan az amerikai politikát, elsősorban gazdasági érdekeit. Alfred Kube: Külpolitika és „nagytérgazdaság". A Délkelet-Európa gazdasági integrációjára irányuló német politika 1933-tól 1939-ig c. tanulmányban - a szakirodalomban eddig felmerült különféle nézetektől eltérően - úgy látja, hogy a Délkelet-Európa integrációjára irányuló német politikának nem elsősorban ideológiai, hanem inkább politikai döntési folyamata feltételeinek motívumait kell vizsgálni. Ennek megfelelően elsősorban a ,,Harmadik Birodalom" első éveiben Délkelet-Európával összefüggésben kialakult elképzeléseket veszi sorra, elemző kritikával. Megvilágítja Göring és Schacht közös külgazdasági programja, a „Vieijahresplan" kidolgozásának indítékait, céljait, majd 1935 eleje óta már a belső gazdaságé mellett a fegyverkezés céljait szolgáló funkcióját is. Hitler 1936. április 4-i titkos rendeletével adta áldását Göring hadicélokat szolgáló gazdasági teijeszkedési tervére. A kezdeti sikerek után azonban 1937 végére kiábrándulás vett erőt Göring törzskarán, mivel a balkáni erőforrások nem tudták kielégíteni a németek megnőtt igényeit. így azután Spanyolországban és Kínában - Vierjahresplan-szervezetek létesítése révén - kerestek lehetőséget a nyersanyagigények megfelelő mértékű kielégítésére. Göring 1938. április 5-i előterjesztéséig a „Harmadik Birodalom" politikai vezetése nem értett egyet az autark „nagytérgazdaság" - elgondolással, amely, mint Göring július 16-án nyíltan bevallotta, a háborús előkészületek eszközéül szolgált. Ezt követően Kube a német gazdaságpolitikai módszerek radikalizálódásának tüneteiként taglalja az új politikai irányvonal hatását Jugoszláviára és Bulgáriára, majd gazdagon dokumentálva igazolja, hogy a nagytérgazdasági koncepció 1939 közepére csődbe jutott. Addig azonban Hitler „élettér"-elméletének támaszául szolgált. Werner Abelshauser. A Kis-Marshall-terv. Kereskedelmi integráció belső európai gazdasági segély révén 1948-1950. c. írása a kötet minden írását messze felülmúlóan gazdag statisztikai dokumentációval bizonyítja a két Marshall-terv lényegéről, céljaikról szóló megállapításait. Az Európai Gazdasági Együttműködési Szervezet (OEEC 1948. ápr. 16.) clearing-unios törekvéseinek Nagybritannia vonakodása miatt bekövetkezett meghiúsulása, továbbá az az 1948-ig szerzett tapasztalat, amely szerint a dollársegély egymagában nem képes visszaállítani az európai kereskedelemben az USA óhajtotta multilateralitást, arra késztette az USA vezetését, hogy túllépjen a nyugat-európai bilateralizmuson. A két Marshall-terv az USA által a háború alatt folyósított segélyszállítás folytatása volt a háború után is. A nagy Marshall-terv mechanizmusa annyiban járult hozzá az Európán belüli kereskedelmi összefonódáshoz, hogy nem csupán amerikai eredetű árukat szállított a segélyre szorulóknak, hanem az USA által európai államokban vásároltakat is, bár ez nem volt nagy mennyiségű. A nagy Marshall-terv bilaterális megegyezés volt az USA és a mindenkori európai résztvevők között. Ebből következett, hogy az európai „nettohitelező" államok (Nagybritannia, Belgium, Luxemburg, Olaszország, Svédország, Törökország és Bizonia) az adós európai államokkal szemben azonos hitelező-adós viszonyban voltak, mint az USA és egész Európa. Az első években nem sikerült a kereskedelmi forgalom reális versenyfeltételeinek a helyreállítása. Emiatt került sor 1949 júniusában Párizsban a Kis-Marshall-terv felülvizsgálatára. Ezt követően a segélyben részesülő államok ott vásárolhattak, ahol a legolcsóbban és a legkedvezőbb fizetési feltételek mellett tehették. Az USA nemcsak Európában törekedett teljesen szabad külkereskedelmi versenyre, hanem Európa és Észak-Amerika között is, és ennek elfogadása volt a további segélynyújtás feltétele. Különösen Nagybritannia tiltakozott a terv ellen, hiszen a leggyengébben rendelkezett fölösleggel, és így a segélyalapból a jövőben kevesebbet remélhetett. 1949. szept. 7-én Párizsban kompromisszum jött létre, amely a rendszer multilaterálissá tételét 25 %-ra korlátozta. Nagybritannia azonban magas exportárai miatt nem tudta hasznosítani segélyrészesedését. Ellenben Nyugatnémetország „terven felül" fdlyósított segélyt olcsó exportárai révén (a márka mesterségesen alacsony árfolyamon tartása révén) más európai országoknak. Nyugatnémetország ilyen irányú előretörése miatt csökkent részesedése a második, a nagy Marshall-terv dollársegély keretéből. Emiatt elmaradt a várakozásoktól a más országoknak nyújtott nyugatnémet segélyösszeg kerete is (Franciaország, Ausztria esetében).