Századok – 1990

Történeti irodalom - Wirtschaftliche und politische Integration Europa in 19. und 20. Jahrhundert (Ism.: Mérei Gyula) II/308

309 TÖRTÉNETI IRODALOM dolt, hogy a gazdasági egyesülésnek kikerülhetetlen velejárója lesz Európa politikai integrálódása. Az 1983. decemberi athéni, majd az 1984. márciusi brüsszeli csúcstalálkozók után még inkább csökkent a remény, hogy a kormányok képesek és óhajtják is az európai integrációs folyamat előbbrejuttatását - véli Berding. Éppen emiatt célszerűnek látja a megvalósult vagy csupán tervezett integrációs folyamatok összehasonlító vizsgálatát, mert így talán új távlatok nyílhatnak meg. Ez indította a tanulmánykötet összeállítására, amelyben az Európai Integráció Munkaközössége 1983. július 3-6. között a Giessen melletti Rauisch-Holzhausen várban rendezett vitaülésen megbeszélt 14 tanulmány lényegére tömörített változatát bocsátja közre. Sidney Pollard: Az európai integráció problémái a 19. és a 20. században c. - magyar szerzők műveit is hasznosító - írásában megállapítja, hogy a gazdasági integráció fogalmán a kortársak és a történészek mindig a közlekedési és hírközlési eszközök, valamint az áruk tömegtermelése által a nemzetközi kereskedelmi kapcsolatok javítását értették. Ugyanakkor azonban a vámkorlátozásoktól és a külkereskedelmi tilalmaktól való szabadulás terén az egyes államok csupán vonakodva jártak el. Meglehetősen elteijedt nézet szerint a fejlettebb országokkal való szorosabb gazdasági kapcsolatok és a tőkeexport kedvezően hatottak a nyersanyagokban és mezőgazdasági termékekben gazdag, szegényebb országokra, és gyorsították iparosodást folyamatukat. Pollard kételkedik abban, hogy ezek a hatások hasonlóképpen előmozdították-e a gazdagabbak előrelépését is, legalábbis Európa keleti és délkeleti részeinek államaiban a 20. sz. közepéig. Szerinte még felderítésre vár, volt-e és mekkora szerepe a fellendülésben a Zollverein vagy EGK típusú vámuniónak, mert nem fogadja el fenntartás nélkül azt a nézetet, amely szerint a vámunió elősegíti a gazdasági növekedést. A gazdasági integrálódás más formáit (tőkekivitel, szabad munkaerővándorlás, valuták egységesítése stb.) a vitaülésen csak röviden érintették, holott a valuták egységesítése terén a modern állam nagyobb szuverénitást igényel, mint régebben. (Csak közbevetőleg jegyezzük meg, hogy Pollard nézetei a nagybritanniai tőkés álláspontot tükrözik). Roger Dufraisse·. Európa „hegemoniális" integrációja I. Napóleon alatt c. írása azt - a szakirodalom által már megcáfolt nézetet - vallja, hogy Napóleon mindkét gazdasági koncepciójának (az ún. kontinentális rendszer, majd a kontinentális zárlat koncepciója) forrása a francia forradalom volt, npm pedig a francia császárság gazdasági érdekeinek minden más államé fölé helyezése. Abban viszont a szakirodalommal egybehangzóan egyetérthetünk Dufraisse-szel, hogy Napóleon Anglia ellen kívánta egyesíteni Európa erőit, és távol állt tőle valamiféle európai szabadkereskedelmi övezet létrehozásának a szándéka. Ehelyett Európa szervezett gazdasági leigázására törekedett Franciaország égisze alatt, gazdasága monopolhelyzetének biztosítása végett. Ugyanakkor - Dufraisse vitatható felfogása szerint - a napóleoni dinasztikus hatalmi törekvéseknek - főleg a kontinentális zárlatnak köszönhetően - életrekelt az európai államok gazdasági szolidaritása lehetőségének eszméje. Ez a nézete - az akkori államok társadalmi-gazdasági-politikai viszonyainak ismeretében - a mai integrációs nézetek visszavetítésének tekinthető. Ezzel szemben csak egyet lehet érteni azzal, hogy Napóleon halalmi expanziója - legalábbis egy ideig - valóban hozzájárult - a hadsereg és a belső piac igényeinek növekedése révén - a gazdasági infrastruktúra javításához. Ugyanakkor a. protekcionista vámtarifa óvta a francia termékeket a külföld áruival szemben. Ez a kettős szempont határozta meg egyébként a 19. sz. első felének gazdasági gondolkodását - bizonyos megszorítással - még az angolt is. A napóleoni uralom alatt szerzett tapasztalatok ösztönözték - legalábbis a szerző szintén vitatható nézete szerint - a német államokat a Deutscher Zollverein alapítására. Hans Werner Hohn: Hegemónia és integráció. A Vámegyletben betöltött porosz vezető szerep feltételei és következményei c. írásában valamennyi történelmi hatóerő együttes és kölcsönhatásos figyelembevételével ismételten hangsúlyosan emeli ki, hogy a Zollverein szigorúan föderalisztikus szerkezete és az egyes államok vétójoga ellenére - a német államok gazdasági helyezetéből és gazdaságpolitikájából, pontosabban azok különbözőségeiből folyóan - a gazdasági egységesítés folyamata kezdettől fogva egyértelműen porosz túlsúllyal formálódott. 1848-1849-ig ez a hegemónia legtöbbször konfliktus-szabályozóként hatott, mert nem lépte túl a szerződésekben rögzített határokat. 1850 óta új helyzet alakult ki. Poroszország immár legtöbb partnerével szemben ultimátumszerű fellépése partikuláris ellenerőket mozgósított és ebből következően az 1850-es évek a Zollverein stagnálásának évtizedeként jellemezhetők. Poroszország gyors gazdasági fejlődése és hegemóniájának kiépítésére tett döntő lépései a Zollvereinben is éreztették hatásukat, mert a sokkal gyengébb fejlődésű Habsburg-monarchia nem tudott ellensúlyként fellépni. A német polgárság nagy része a partnerállamokban is fontosabbnak tartotta Poroszországot gazdasági szempontból, mint a politikai hegemónia tekintetében. Poroszország liberális gazdasági elveken nyugvó gazdaságpolitikája po-