Századok – 1990

Történeti irodalom - Die Habsburgermonarchie 1848–1918. (Ism.: Palotás Emil) II/307

307 TÖRTÉNETI IRODALOM DIE HABSBURGERMONARCHIE 1848-1918. Herausgegeben von Adam Wandruszka und Peler Urbanitsch, Band V. Die bewaffnete Macht Wien, 1987, 864 oldal A HABSBURG-MONARCHIA 1848-1918. Szerkesztette A. Wandruszka és P. Urbanitsch. V. kötet. A fegyveres erők. A hadügyek és a hadtörténet rendkívül szerteágazó, hatalmas problémakörét mindössze négy szerző dolgozza fel az Osztrák Tudományos Akadémia nevével fémjelezett, a Habsburg-monarchia történetét tematikus rend szerint megvilágító, ismert és egyre inkább elismert sorozat legújabb kötetében, mégis a részletekben szinte kimerítő, eleddig konkrét vizsgálat tárgyát nem képező problémák hosszú sorának gyakran önálló levéltári kutatásra támaszkodó ábrázolását veheti kézbe az olvasó. A nagyszabású vállalkozás megalapozottságát, tartalmilag és formailag egyaránt gondosan megtervezett voltát mindenképpen kellően méltányolnunk kell. Összességében a kötet lényeges előrelépést jelent a témakör eddigi, kiterjedt irodalmához képest, az utolsó évtized jelentős teljesítményeit is beleértve (Schmidt-Brentano: Die Armee in Österreich, Allmayer-Beck-Lessing: Die k. (u.) k. Armee 1848-1918, Rothenberg: The Army of Francis Joseph stb.). Éppen ezen utóbbi körülményt figyelembe véve volt talán a legnehezebb dolga Johann Chr. Allniayer-Becknek, hiszen témájáról (A fegyveres erők az államban és a társadalomban) szinte mindent és mindenféleképpen megírtak már. Ezekre az előzményekre támaszkodva és szerencsés módszert választva: főként katonák sokszor kiadatlan naplóiból és visszaemlékezéseiből, valamint a gazdag választékú egykorú és későbbi katonatémájú szépirodalomból bőséggel merítve volt képes sokoldalú tablót rajzolni. Már a fejezetcím megfogalmazása mutatja, hogy a szerző meg akaija haladni a sziken értelmezett hadtörténetet. Az újabb kutatások mindenütt ebbe az irányba haladnak, gondoljunk csak az itthon is jól ismert Brooklyn College sorozatra: „War and Society in East Central Europe". Allmayer-Beck nyilvánvaló szándéka, hogy a társadalom- és politikatörténet részeként, azzal szoros kölcsönhatásban tárgyalja a tulajdonképpeni hadtörténetet. Figyelmét joggal koncentrálta ana a sajátos szerepre, amelyet a hadsereg ebben a birodalomban betöltött: tudatosan és meghirdetetten az összmonarchia eszméjének hordozója volt, egy soknemzetiségű államban, amelyben a nemzeti gondolat birodalomromboló, a hadsereg viszont a nemzetek felettiség szimbóluma, a nemzetfelettiség megtestesítője. Szorosan összefüggött ezzel a másik, nem kevésbé jellemző sajátosság, a hadsereg túltengő belső funkciója, monarchia-összetartó, dinasztiavédelmező, rendfenntartó hivatása, amely éppen 1848 és 1918 között olyannyira meghatározó. Elsődlegesen nem azért, mert nincs háború (hiszen 1859-ben és 1866-ban volt), hanem mert erre szánták, itt volt nélkülözhetetlen és ezt a funkciót tudta sikerrel betölteni. A szerző negatívan értékeli ebben a vonatkozásban a dualizmus kialakulását, dezintegrációs jelenségként írja le a honvédség intézményének létrejöttét - a közjogi hátteret a hagyományos osztrák felfogásban prezentálva - és tisztán „szakmai" alapon bizonyára nem egészen jogtalanul. A belső funkció ábrázolásakor a kezdet és a vég leírása kívánna harsányabb színeket. A kezdet: a hadsereg és a társadalom mély szakadéka, amit a forradalmak kegyetlen elfojtása okozott, éppígy az a sokkhatás, óriási presztízsveszteség, amit a szerencsétlen háborúk, főként az 1866-os idézett elő. Mert hiába állították Benedeket és társait hadbíróság elé és varrták a nyakukba az egész felelősséget, az osztrák-németség végleges megoszlása osztrák patriótákra és német nacionalistákra Königgrátznél keletkezett; a német birodalom iránti tisztelet együtt járt a liberalizálódó Habsburg-monarchia iránti megvetéssel. Ε legutóbbi körülmény szervesen illeszkedett a polgári elemek hadseregen belüli megjelenéséhez és erősödéséhez, amiről viszont Allmayer-Beck kellőképpen tájékoztat. Úgyszintén kevéssé van kidolgozva az, hogy halványul el már a századfordulótól kezdve a hadseregnek, mint az összmonarchiai patriotizmus iskolájának szerepe. Elég talán utalni arra, hogy némely katonai vezetők is, akik éppen a háborúra akarták készíteni a hadsereget, felismerték a nemzeti követelések bizonyos létjogosultságát (gondoljunk Pitreich hadügyminiszterre). A k. und k. hadsereg monografikus részletezésű, hadügyi szempontú leírására Walter Wagner vállalkozott a kötet nagyobbik felét kitevő tanulmányában. Anyagát az 1848-66 és 1^66 -1914 közötti periódusokat különválasztva tagolta két azonos szerkezetű részre, mindkettőnél csaknem két tucatnyi alfejezetet elkülönítve és azokon belül a kronologikus kifejtést alkalmazva. Bár sokat meríthetett a korábbi szakiro-