Századok – 1990
Közlemények - Lukács Lajos: Anglia és a magyar kérdés 1860–61-ben. Mr. Graham Dunlop magyarországi küldetése II/242
252 LUKÁCS LAJOS sei csak ingerlőleg hatnak a nép körében, növelik az amúgy is erőteljes bizalmatlanságot és gátat emelnek a kormány kiegyezési reményei elé.21 A magyarországi események megítélésének mérlegeléséről a továbbiakban módunkban áll két egyidejű, de különböző irányokból érkező álláspontot, információs anyagot tekintetbe vennünk. 1861. január 29-én Bécsben Fane öntötte írásba véleményét Russell számára a magyar vonatkozású ügyekről, ugyanakkor Pesten pedig Dunlop készített jelentést tapasztalatairól. A két diplomáciai jelentés tartalmi egybevetése, értékeléseik összehasonlítása több szempontból figyelmet érdemel. Míg Fane a magyar ellenzéki mozgalom történelmi hátterére helyezi a fősúlyt, ez mondanivalójának kiindulópontja, addig Dunlop közvetlen helyi tapasztalataiból igyekszik általános következtetéseket levonni és hangot adni Fane-tól nem egy kérdésben eltérő véleményének. Témájuk, problémafelvetésük szinte azonos: az osztrák birodalom válságos helyzetének elemzése, a jövő kibontakozási lehetőségeinek mérlegelése az 1861. január 16-i leiratot követő időszakban. Mindkét jelentésből a jövőt illető aggodalom csendül ki - attól tartva, hogy a békés kibontakozás, egyezkedés lehetősége megszakad, a magyar országgyűlés összeülésére esetleg nem is kerül sor, helyette a katonai erőszak lép előtérbe, az abszolutizmus visszaállítása. Mindennek bekövetkezésétől való aggodalom mellett, azonban már eltérően ítélik meg az általuk bekövetkezhető „legrosszabb" kiváltó, előidéző okait. Fane eléggé egyértelműen a jelölt veszély fő forrásaként a magyar ellenzéki mozgalom túlzó, radikális csoportjainak agitációját, éles kormányellenes fellépését jelöli meg, mely mögött az emigráció mozgását, befolyásának érvényre jutását véli fellelni. A kormány erélyesebb fellépésének, a katonai erő alkalmazása kilátásba helyezésének mozgató rugójaként tehát a magyar ellenzéki mozgalom forradalom felé hajtó jelentkezését emlegeti. Fane szerint a szélsőséges ellenzékiek nem is óhajtják a magyar országgyűlés összehívását, mert attól tartanak, hogy még megegyezés jöhet létre az udvar és Magyarország között, ez esetben pedig az emigráció befolyása, szerepe végképpen elenyészne.22 Dunlop viszont sok tekintetben másképpen ítéli meg a békésebb kibontakozás lehetőségei kialakulásának gátjait, akadályait. Úgy véli, hogy Bécsben túlságosan merevek, bizalmatlanok és minél többet kívánnak átmenteni a megelőző korszak gyűlölt maradványaiból. Szerinte az 1861 januári leirat kifejezetten provokációként hatott a magyarországi ellenzékre, és éppen azokat sújtotta leginkább, akik képesek lennének az ellenzéki mozgalmat békés mederbe tartani. A kialakult helyzetet olyképpen jellemzi, hogy a kezdeti bizalom visszahúzódott, az országban bénultság következett be, az országgyűlés összehívásával kapcsolatos remények helyébe a feszült várakozás lépett - pesszimizmus tört előre, aggodalom az esetleges ostromállapot bekövetkezése miatt. Dunlop véleménye szerint Bécsben messzemenően eltúlozzák a magyarországi ellenzéki mozgalom megnyilvánulásait, anarchiába fordulását. Kétségtelenül előfordulnak parasztmozgalmak, az erőszakos adóbehajtások elleni fellépések, de voltaképpen elszigetelt jelenségekről van szó.2 3 21 Fane Russellnak, Vienna, 1861. jan. 24. (PRO. Foreign Office. Gen. Corr. F. O. 7. 606.). "" Fane Russellnak, Vienna, 1861. jan. 29. (Uo ). 2> Dunlop Fanénak, Pesl, 1861. jan. 29. (PRO. Foreign Office. Gen. Corr. F. O. 7. 606/4.).