Századok – 1990
Tanulmányok - Bárány György: A liberalizmus perspektívái és korlátai az 1843/44-es országgyűlés vallásügyi vitáinak tükrében II/183
202 BÁRÁNY GYÖRGY a nuncius és Lonovics püspök, a diéta által elfogadott törvény végleges szövegének szerkesztője tudta, hogy az megsérti az 1791 : 27. tc. szellemét és I. Ferenc ama útmutatását, mely elrendelte, hogy az ortodoxok helyzete egyenlő kell, hogy legyen a protestánsokéval. Lonovics és Metternich azonban egyetértett abban, hogy még nagyobb baj elkerülése végett szükség van erre a „bizonnyal nem dicséretes aktusra" -ahogy azt a nuncius nevezte s amelyben a magyar püspöki kar egyes tagjai nem kívántak közvetlenül részt venni -, akár a karlócai érsek-metropolita kétmillió híve érdekében emelt éles tiltakozása ellenére is. Mivel a diéta jelentős része nem bízott az ortodox papságban, az alsó tábla oroszellenes többsége olyan határozatot hozott, hogy a nem egyesült görög egyháznak minden idegen befolyástól függetlennek kell maradnia. Bár a felső tábla ösztökélésére végül is elvetették ezt a burkolt célzást, az ortodox főpapok méltatlankodó ellenvetései az új vallásügyi törvénnyel kapcsolatban süket fülekre találtak.58 Lehetséges, hogy az ortodox egyháznak adandó bármiféle kedvezménnyel szemben elfoglalt hajthatatlan álláspontjában Metternichet elsősorban az motiválta, hogy csírájában elfojtson mindenféle esetleges együttműködést a magyar protestánsok és Sfi Az ortodox főpapok tiltakozásáról ld. Főrendi Napló 8. köt. 208, 214-16., 330. Különösen Rajachichra ld. Arató Endre: A nemzetiségi kérdés története Magyarországon. 1-2 köt. Bp. 1960. 2. köt. 195-97., 291-92. 7. jegyzet. Figyelemre méltó József főherceg magatartásának kétértelmű volta és valószfniíleg az alábbi eseményekkel van összefüggésben. Rajachich József metropolita utolsó hozzászólása után lezárva a tábla vallásügyi vitáját a nádor kijelentette, hogy a megelőző viták során mindvégig az 1791: 26. tc. értelmezéséről volt szó, s így az új törvény „természetesen csak a protestánsok és a katolikusok viszonyával foglalkozhat". Máskülönben a főherceg Rajachich megjegyzéseit méltánylandónak és jogosnak tartotta, kifejezte azon reményét, hogy a keleti egyház kéréseit őfelsége támogatni fogja a maga idején, és megígérte, hogy a maga részről megtesz mindent ennek érdekében, (ld. az 1844. nov. 2-i ülést) Ugyanakkor nagyon is jól tudta, hogy a vita hosszan foglalkozott az ortodox egyház problémáival, a lelkiismereti szabadság elvének alkalmazásával és az összes keresztény felekezet közötti reciprocitás kérdésével, bár a vita fő vonulata valóban a katolikus és protestáns viszony volt. A két tábla külön üzeneteket váltott a nem egyesült görögök kapcsán, ld. írásai, 2. köt. 443-45., és 523-24. (149. és 164. dokumentum) Vö. még Rendi Napló, 1. köt. 255-60.; Főrendi Napló, 5. köt. 89-109. A dokumentumokból világosan kiderül, hogy 1844 júliusában mindkét ház többsége és maga a nádor is hajlott arra, hogy kiterjesszék a protestánsoknak adandó jogokat a görögkeletiekre és az unitáriusokra is. Ld. a 72. jegyzetet és az idevágó szöveget. Hogy tovább bonyolítsuk a dolgot, hozzátehetjük, hogy a nádor azt is tudta, hogy két nappal az 1844: 3. tc. alapjául szolgáló királyi határozat előtt, március 23-án született egy másik királyi döntés is 5267 sz. alatt, az ortodox közösségek előző évben benyújtott petíciójára válaszul, mely engedélyezte egy „illir" nemzeti kongresszus megtartását a magyar országgyűlés végeztével. A szerb egyház által szorgalmazott kongreszszus az ortodox papság képzésével, anyagi helyzetével, ortodox vallási alapítványokkal és az ortodox iskolák oktatási kérdéseivel volt hivatva foglalkozni. Pontos napirendjét egy „szűkebb bizottság" (cngcs Comité) határozta volna meg, melyben a Hofkriegsrat és a magyar kancellária képviselői is helyet foglaltak volna, mivel a Délvidék katonai szempontból a Hofkriegsrat fennhatósága alá tartozott. A bizottság kikérte volna a karlócai metropolita, azaz Rajachich és József főherceg véleményét is. A különböző hatóságok évekig elnyúló (bár sokszor „nagyon sürgősnek" minősített) hatalmas levelezése után azonban mégsem jött össze a nemzeti kongresszus 1848 tavaszáig, amikor is a forradalmi események váratlan és a magyarok számára kedvezőtlen irányt szabtak neki. Ld. MOL, M. Kir. Kancellária, A 45, Acta Praesidialia, 1847, 280 es. no. 583/Pp. Az 1848: 20. tc. „A vallásról", mely biztosította a bevett vallás rangját az uniláriánus hitnek (de
