Századok – 1989
Tanulmányok - Kumorovitz L. Bernát: A középkori magyar írásbeliség kialakulása III–IV/381
386 KUMOROVITZ L. BERNÁT 30 leg, ha tekintetbe vesszük, hogy egyes ispánoknak udvari papjaik is voltak, kik uruknak ez egyszerű írásbeli munkáját ekkor már tényleg elláthatták. A Kálmán-féle cartula sigillata\al már jobb a helyzet. Ez azért fontos, mert az már perjogi célzatú magánpecsétes oklevélnek tekinthető.3 1 Kálmán II. törvénye (2. és 3. §) szerint a keresztények és zsidók kölcsönüzleteit kétféleképpen: szóval vagy írásban lehet megkötni, aszerint, hogy 3 pensanyi vagy ennél nagyobb kölcsönről van szó. Az első esetben (2. §) elegendő a tanúk jelenléte és zálog vétele (vadimonium), az utóbbiaknál (3. §) azonban már pecsétes írás is szükséges, hogy per esetén a tanúk mellett az írás és pecsét is bizonyítsa a tényállást. Hasonló az eset az ingóságok adás-vételénél is, avval a különbséggel, hogy a keresztények és a zsidók által kötött szerződések adatait értékre való tekintet nélkül, tehát minden esetben pecsétes írásba is kell foglalni (4. §). Ha perre került a dolog, a „beírt tanúk hite alatt" felmentették a vádlottat (5. §), ellenben írás hiányában a lopás bűntettét állapíthatta meg a bíróság, s mellékbüntetésként még a perelt érték tizenkétszeresének megfizetésével sújthatta a vesztest (7. §). Tekintve, hogy 1 pensa 6-15 aranykoronának felel meg, nem valószínű, hogy akadt volna olyan vásárló, aki 45 aranykoronánál nagyobb értékek vétele esetén nem élt volna a pecsétes írással, mint a bizonyítást megkönnyítő perjogi biztosítékkal. Újabb diplomatikai irodalmunkban eddig Jakubovich értékesítette Kálmán II. törvényét, megállapításait azonban a törvény szövegén kívül más adatokkal nem tudta alátámasztani. Mi is hiszünk a cartula sigillata használatában. Igaz, hogy ilyen Kálmán-kori pecsétes cartula eddig még nem bukkant elő levéltáraink limbusából, de csak azért, mert bizonyos időn túl nem volt szükség a cartula további őrzésére. Sőt, kölcsönök esetén, a visszafizetést a cartula megsemmisítése is követte. De nagy számban se készültek, mert a törvény előírása csak arra az esetre vonatkozott, ha zsidó volt az egyik üzletfél, s a kisebb értékű ügyleteknél továbbra is elegendő maradt a tanúk alkalmazása. E megfontolásunkat támogatja Márton ispán végrendelete, amely, véleményünk szerint, egyik részében a comes egy cartulájának a kétségtelen nyomát őrizte meg, s néhány újabban előkerült XII. századi pecsétgyűrű. Márton ispán végrendelete valóságos tárháza azoknak a módozatoknak, amelyekkel korának (a XII. század első fele) gondos nagybirtokosa ingó és ingatlan vagyonát szerezte, bővítette, cserékkel kikerekítette, esetleg elidegenítette, s a korabeli jogrend eszközeivel biztosította. Megtudjuk belőle, hogy II. Béla és II. Géza királyok engedélyével birtokát a csatári monostor, a felesége és nagyobbik leánya között osztotta meg. Végrendeletében pontosan megkülönböztette saját szerzeményeit atyai örökségétől, mindenütt feljegyeztette a szerzés módját és körülményeit, hogy a birtoklást az örökösök részére is bizonyíthatóvá tegye. Adománybirtokait és vásárlá-30 Kálmán I. 5. - Géza hercegnek volt „clericns litteratus"-». (L. a 23. sz. jegyzet.) Ilyenek lehettek akkoriban már az ispánok udvari papjai, kikről a szabolcsi zsinat (52. c.) is megemlékezik. A XI-XII. század politikai vonatkozású alkalmi írásbeliségéről a krit. j. adatain kívül tanúskodik a Képes Krónika 90., 114., 117. és 130. § is. 31 A „cartula sigillata "ról szóló alábbi fejtegetésem bővebben már megjelent a Turul 1944/46-i évfolyamában. A zsidók áruüzleteiről és pénzkölcsőneiről olv. Lederer E.: A középkori pénzüzletek története Magyarországon 1000-1458.) Bp., 1932. 60-65. 1.
