Századok – 1989
Tanulmányok - Péter Katalin: Női családfők Sárospatakon a 16. és 17. században V–VI/563
NŐI CSALÁDFŐK SÁROSPATAKON A 16.-17. SZÁZADBAN 591 családfő. A vagyon esetleges gyarapítására nála az utal, hogy férje az 1554-i urbárium szerint még inquilinus, a későbbi fogalmak szerint 1/4 telkes volt a Felső hóstátban, míg őt mindkét felvétele alkalmával 1/2 telkesként írták ugyanott össze. A telek mérete pedig nem fejezett ugyan ki vagyoni állapotot, de a telket megduplázni feltehetőleg csak az tudta, vagy az tartotta érdemesnek, aki anyagilag is jelentősen gyarapodott. Igaz, lehet, hogy ezt még Chyszar Kristóf tette 1554 után valamikpr., Chyszarné azonban arra feltétlenül példa, hogy az özvegy női családfők a férj halála után rendszerint nem szegényedtek el. Ilyen értelemben értékelhető a 16. századból ismert egyetlen „szegény" esete is. 1554-ben írták össze mint Alsó hóstáti inquilinust, és akkor jegyezték a neve mellé: „pauper". Nem nő volt azonban, hanem egy Warga Balázs nevű férfi. Közvetlen, de szétszórt adatoknál világosabban bizonyítja a női családfők teljes értékű gazdálkodását a 16. században viszont mindaz, ami a telkek akkori sorsáról kiderült. Vagyis az a tény, hogy az 1554 és 1570 közötti urbáriumok tanúsága szerint a földesúri függés egyszerű és világos képlete mindenkivel szemben érvényes volt. Különleges szolgáltatásokkal lehetett bizonyos mentességet szerezni, de a 17. században már a legkülönbözőbb okokból szolgálatmentes személyek vagy telkek akkor még nem léteztek. A teljes értékű gazdaságot mindenkinek fenn kellett tartania. Erre utal az is, hogy három urbáriumban egyetlen „szegény" telektulajdonost írtak össze, és ezt tanúsítja Kowachy Gergely esete, aki a telket még életében fiának engedte át. Erről a női telektulajdonosok sorsának elbeszélése végén volt szó, mert úgy tűnt, segít megmagyarázni a női családfők igen nagy mértékű arányeltolódását a 16. század és a 17. század között: több, más jelenséggel együtt azt a magyarázatot nyújtja, miszerint a telkeken csak olyanok ültek, vagy csak olyanokat tűrtek meg rajtuk, akik teljes értékű szolgáltatást tudtak nyújtani. A többi, ilyen értelemben magyarázó jelenség volt például az, hogy a telektől egyes özvegyek visszavonultak, vagyis nem vállalták rajta a férjtől örökölt gazdálkodást. Aztán - Kowachyhoz hasonlóan - nők is adtak tovább még életükben telkeket. Vagy ilyen a lányok teljes hiánya a telektulajdonosok között. A 16. századi női családfők tehát nem szegényedtek el, mert eleve csak akkor ültek a telekre, ha sikeres gazdálkodásuk reménye megvolt. Lányok 16. századi önálló gazdálkodása ily módon, hiába örököltek a fiúkkal azonos jogon, gyakorlatilag kizárt. Ez azonban nem feltétlenül hátrányos megkülönböztetés, hiszen a kortársak a férfiakat is csak nősen fogadták el teljes értékű jobbágyoknak. A pataki férfi családfők 16. századi állapotairól nem került elő adat, de tény, hogy az egész magyar történelemben a jobbágyok szempontjából legszigorúbb törvény, az 1514-i is csak nős jobbágyokra vetett ki kötelezettségeket.6 Sok özvegy nő sem vállalta a feladatot ilyen értelemben érthetően, hiszen náluk a házastárs éppen úgy hiányzott, mint a lányoknál vagy a nőtlen férfiaknál. Valószínűleg sokkal több özvegy húzódott vissza a telektől, mint amennyit a 16. századi vagyonmegosztásokkal kapcsolatban ki lehetett deríteni. Azok rendkívül előnyös forrásadottságú esetek voltak, és valószínűleg csak azokat jelzik, amelyekben egyes nők mintegy önként mondtak le a családfő szerepéről, hiszen szőlőjük megmaradt, 60 1514. 15. tc.
