Századok – 1989

Folyóiratszemle - Molodcigin M. A.: A Nagy Október és a szovjet hadseregszervezés néhány kérdése (1917–1920) V–VI/725

FOLYÓIRATSZEMLE MOLODCIGIN. M. A. A NAGY OKTÓBER ÉS A SZOVJET HADSEREGSZERVEZÉS NÉHÁNY KÉRDÉSE (1917-1920) Újabban feltárt források alapján árnyalja és pontosítja a szerző a szovjet hadsereg szervezési elvének kialakulását. Nyomon követi, hogyan váltotta fel az önkéntes, irreguláris forradalmi hadsereg koncepcióját, az ugyancsak osztályelveken nyugvó, de az általános hadkötelezettség révén szervezett, reguláris hadsereg szervezésének gyakorlata. 1917. december 22-én Lenin, Dibenko és Sztálin készített elő egy tervezetet, amely az új hadsereg feladatát a szovjet köztársaság biztonságának szavatolásában és a forradalom kiszélesítésében (terjesztésében) jelölte meg. Oroszország köztársaságainak minden polgára felölthette e hadsereg egyenruháját, aki katonaviselt volt, és önként jelentkezett - társadalmi hovatartozástól függetlenül. A tervezetet több testület, köztük a Népbiztosok Tanácsa is megvitatta. Ez utóbbi ülésén - még 1917 végén - Lenin a szovjetek feladatának tekintette a forradalom védelmének (és hadseregének) a megszervezését. A testület 1918. január 15-i ülésén a szovjethatalom támaszának nyilvánították a szervezendő hadsereget, s munkás-paraszt hadseregként értelmezték. Lenin viszont úgy fogalmazott, hogy a dolgozó tömegek legöntudatosabb, legszervezettebb elemeiből kell létrehozni a szovjethatalom fegyveres erejét. Az 1918. július 10-én az V. Összoroszországi Szovjetkongresszuson elfogadott alkotmány az általános hadkötelezettséget kodifikálta, de kimondta, hogy csak a dolgozó osztályok fiai foghatnak fegyvert. A kongresszusi vitában a bolsevikok egy része csak a munkások és szegényparasztok jogává akarta tenni a katonáskodást. Lenin a munkások mellett „az idegen munkát nem kizsákmányoló parasztok" körülírást javasolta, a szövetségesi bázis (középparaszt) szélesítése érdekében. A többi párt (eszer, mensevik stb.) képviselői kifoglásolták az osztályszempontok érvényesítésére irányuló törekvést. A bolsevikok többségben voltak, és hajthatatlanok maradtak. Érvényesült is a formálódó hadseregben a munkások vezető szerepe. Sőt kezdetben, az önkéntes szervezés időszakában a szociális összetétel is tükrözte a fegyveres erők proletár jellegét. 1918 májusában 90% fölött volt a munkások aránya. ' Az esztendő végére fele-fele arányban alkották munkások, ill. parasztok a Vörös Hadsereget. A Kolcsak ellen harcoló csapatok soraiban 70% volt a munkás. Egészében véve a forradalom védelmére kelt önkéntesek kb. kétharmada tartozott a győztes osztályhoz. Az általános hadkötelezettség bevezetése után a társadalmi szerkezetet tükrözte a hadsereg összetétele. 1919-ben ez 11% munkást, 72% parasztot, 6% alkalmazottat jelentett. A fennmaradó 11% a kizsákmányoló osztályokhoz tartozott. (A nélkülük számítottak 15%-a volt munkás!) A hadsereg összetétele regionálisan és fegyvernemenként is változott. A flottában csak 58%-os volt 1920 derekán a parasztok aránya, míg a tatárok lakta körzetekben pl. 87%. Az ! ekkor szerveződő ún. munkahadseregek is 80%-ban parasztokból verbuválódtak. Természetesen nem épült ki akkor még, nem szilárdult meg az új hatalom intézményrendszere. Ezért is kis hatékonysággal tudták érvényesíteni pl. az általános hadkötelezettséget. A parasztok többnyire szülőföldjük védelmére voltak mozgósíthatók. Régiók szerint, ill. a szovjethatalom stabilitásának függvényében változott az intézkedések hatása. 1918 folyamán pl. a Volga vidéken negyedmillió embert mozgósítottak, de alig félszázezren vonultak be. 1919 első felében egészében véve 22%-os volt a dezertálás aránya. Gyakran már a sorozóhelyeken sem jelentek meg, s sokan a mezei munkákra hivatkozva nem öltöztek be. 1364 katonalevél (34 kormányzóságba) alapján Molodcigin kimutatja, hogy 61%-uk a dezertálásról szólt, és csupán 15% ítélte el ezt a fegyelemsértést. 1919 közepétől tömegesen jelentkeztek a sorkötelesek, akik korábban kibújtak a katonai szolgálat alól. Az év második felében 900 ezer, 1920 nyaráig kb. félmillió.