Századok – 1989
Közlemények - Soós László: Központi intézkedések a filoxéra elleni küzdelemben (1872–1881) V–VI/675
676 SOÓS LÁSZLÓ vesszőket, ahol a Nyugat-Európában közkedvelt fajták szinte teljes választékát megtalálták. (A szőlőalanyok iránti kereslet mértékére utal, hogy - a fajtaváltáson kívül - 1872 és 1882 között a magyarországi szőlőterület 357 745 hektárról 366 813-ra növekedett, tehát több mint 9000 hektárnyi új ültetvény telepítésére került sor.2 ) A külföldi fajták iránti keresletre még az sem hatott mérséklőén, hogy 1872-ben már riasztó hírek érkeztek a francia szőlőskertekben egyre nagyobb pusztítást végző, addig ismeretlen rovar kártételeiről. A 19. század közepén az európai országok termelői - az ilyen irányú magyar törekvéseket pár évtizeddel megelőzve - egyre nagyobb gondot fordítottak arra, hogy területeiket minél kedvezőbb tulajdonságokkal rendelkező szőlőfajtákkal telepítsék be. Különösen a nagy hagyományokkal rendelkező francia borvidékeken jött ez korán divatba, ahol az új ültetvények, sok esetben mint szaporító telepek, rövid idő alat a bel- és külföldi megrendelőket egyaránt kiváló alanyokkal látták el. Ezt a folyamatot erősítette az a remény, hogy a korábban ismeretlen fajták a hagyományosan termesztett szőlőkkel ellentétben a nagy károkat okozó lisztharmattal szemben védettséget élveznek. Sokan idegenkedtek az 1850-es években elterjedő kénporos védekezési eljárástól, és a gombabetegség leküzdésére az Amerikából származó szőlőket kívánták felhasználni. Reményeik megvalósulásában bízva nem sejtették, hogy a tengerentúlról hozott vesszőkön olyan, eddig ismeretlen rovar petéit hurcolják be ültetvényeikbe, amelyek az őshonos szőlőtőkék gyökerein megtelepedve, soraikban pár év alatt végzetes pusztítást végeznek. Ezeknek a rovaroknak a kártételeire 1862-ben figyeltek fel, amikor délfranciaországi kertekben különböző nagyságú foltokban - pár évig tartó sorvadás után - a szőlő teljesen kipusztult. Ez a jelenség 1867-ben már olyan nagy területeket érintett, hogy kivizsgálására a szakminisztérium felügyeletével egy vegyes bizottságot hoztak létre. Miközben ez a testület a baj okát eredmény nélkül kutatta, addig egy montpellier-i tanár elkészítette az élősködő rovartani leírását, és felfedezettjét Phylloxera vestatrix néven ismertette. A filoxéra elleni védekezés megkezdését hátráltatta, hogy a fenti bizottság 1869-ben kiadott nyilatkozata szerint a kártevő csak a legyengült tőkéket képes elpusztítani, és a megfelelően gondozott ültetvényeket érintetlenül hagyja. E szakvélemény alapján a francia kormány a szőlők megmentése érdekékben folytatott küzdelmet - közel egy évtizeden át - a termelők egyéni problémájaként kezelte, ezért az egész ország területére érvényes és központilag irányított védekezés megszervezésére nem került sor. Ebben az időszakban az állam csupán pályázatok kiírásával ösztönözte a szakembereket arra, hogy a kártevő rovartani tulajdonságait megfigyeljék, továbbá - teljesen eredménytelenül - olyan vegyszer előállítását szorgalmazta, amely a szőlőtőke megóvása mellett alkalmas a kórokozó elpusztítására. Amikor 1875-ben a francia kormány végre komolyan vette a filoxéra elleni védekezést, és a szőlészeti termékek forgalmát korlátozó intézkedések meghozatalára szánta el ma-2 Lac ka Sándorné: A szőlészeti statisztika forrásai a 18. és 19. században. Történeti Statisztikai Tanulmányok V. 1984.
