Századok – 1989
Közlemények - Miskolczy Ambrus: Az 1948–49-i magyar forradalom bajor szemmel (A diplomáciatörténet és az imagológia határán) V–VI/644
BAJOROK AZ 1848-49-ES FORRADALOMRÓL 651 „A közeli vagy távoli jövő inkább szétválást, mint összeolvadást ígér, és nem kell különösebb prófétai szellem annak előrelátásához, hogy Magyarország, Csehország, Itália, Lengyelország, belső erőik nagyobb mérvű fejlődésével, idővel elszakadnak a domináló német elemtől. Hogyan és miként? Senki sem láthatja előre, külső és belső körülményektől függ, a császárállam élén álló férfiak energiájától, tehetségétől, személyiségétől." A birodalom „titkos vezetéséről" nem volt jó véleménye. Metternichet, Kolowratot és Lajos főherceget már túl öregeknek tartotta és túl konzervatívnak. Külön kiemelte, hogy a fiatal főhercegek, főleg a Magyarországra szánt István és az elhunyt Károly főherceg fiai több önállóságra törekednek, és nagyobb részt akarnak az államügyekből, olyan férfiakkal vannak körülvéve, akik szabadelvűbb rendszert, nagyobb haladást, több energiát és tetterőt igenelnek. Nem tagadja, hogy Metternich mindent megtesz a gazdasági fejlődés érdekében, biztosítva a vállakozók számára a pénzszerzés lehetőségeit, hogy „ezáltal a politikai álmodozásoktól és teóriáktól távol tartsa a status quo fenntartása érdekében". Luxburg elsősorban a politikai válságot érzékelte. Hatékonyabb, működőképesebb rendszerrel rokonszenvezett, az állampolgári részvételen alapuló liberalizmust elutasította, meglehetős aggodalommal és ellenszenvvel írt a liberalizmus társadalmi alapjairól, pontosabban „a kritika és jobban tudás szellemének" térhódításáról az osztrák nemesség és vezető hivatalnokréteg körében. Miután Bajorországban is ezek a társadalmi rétegek alkották az ellenzék hangadó részét, Luxburg az uralkodó tetszését is megnyerhette észrevételeivel, az ausztriai kormányzatot pedig azért is bírálhatta, mert ez sokallta a bajor alkotmányosságot és az ellenzéknek tett engedményeket: „a császári udvar és család valamint a kabinet azt szidja és helyteleníti, amit minden igazán felvilágosult és belátással bíró férfi, bármelyik osztályhoz tartozzék dicsér és helyesel." Azt szeretnék, ha az ultramontán párt dominálna, és így járszalagra fognák a bajor királyt. 1848 februárjának végén Luxburg még nem tudva a párizsi forradalomról, feltehetően az egyre fenyegetőbb itáliai forrongás hatására, Ausztria jelene és jövője címmel készített hosszabb bizalmas beszámolót. A Habsburg-birodalom helyzetét még a napóleoni háborúk időszakánál is rosszabbnak látta. Ügyesen dicsérte azt, hogy Bajorország még az 1810-es években alkotmányt vezetett be, míg a három nagyhatalom mindent megtett, hogy a bevezetett vagy ígért alkotmányokat korlátozza. Az eredmény: Metternich konzervatív rendszere mint egy korhadt épület öszszeomlik. Csak Isten tudja, hogy mi lesz, miután az 1830-i forradalommal a legitimitás és a forradalom régi harca kiújult, a liberálisok nyilvánosságra törnek, és céljaik érdekében lépten-nyomon egyesületeket alapítanak. A béke nagy változásokat érlelt. Csak elégtétellel említhette, hogy a Zollverein világtörténeti tény, míg a Bund semmit sem mutatott fel és hogy mit ér, az csak háború alkalmával derülne ki. Ebben a helyzetben a kormányzatnak alattvalóiról kell gondoskodnia, megfontolva mit kell tenni és aztán azt következetesen kivitelezni. De Ausztriában a három öreg uralkodik. A legtehetségesebb főherceg, János, háttérbe szorult. A jó kormányzat feltétele a pártatlan közigazgatás. Magyarországon és Csehországban e téren nem történt semmi. Hogy Galícia miként áll, jól mutatják 1846 borzalmas je-27 Uo. (1847. jún.)
