Századok – 1989

Tanulmányok - Fekete László: Protoindusztrializáció: a történelmi korszakváltás elmélete avagy a történelemelmélet korszakváltása V–VI/606

636 FEKETE LÁSZLÓ sági kereskedelme, a hűbériség, a tradicionális közösség, a partikularitás, az uzsora, a jogilag kötött státuszú parasztság, illetve az árutermelés, a fogyasztási javak világméretű áramlása, az individualizmus, a profit, a profitnövelés, a szabadverseny, a bérmunka, a vállalkozás, a liberalizmus, a nemzetállam stb. mesterkélt fogalompárjaival ábrázolják. A feudális társadalom intézményei ezért nem elégségesek a protoindusztriális paraszti háztartás és a kereskedőtőke közötti gazdasági kapcsolat „devianciájának" létrejöttéhez, hiszen a történész ítélete szerint ezek tradicionálisak, eredendően visszahúzóak, történeti funkciójuk pusztán önmaguk reprodukciójára szűkül. Szerencsére mindig kéznél van a történeti fejlődés „átbiologizált és áttalajtanított" magyarázatának sémája, s ebben a sémában a történeti fejlődés emberi tényezői, jóllehet annak kizárólag emberi tényezői vannak, a meteorológia, a talajtan, a társadalmi, kulturális vonatkozások nélküli párzás függvényeivé válnak. A történeti teleológiát felváltó szakaszelmélet egyoldalú felfogásából szükségszerűen érkezünk el a történeti formációk kiürüléséig. A protoindusztrializáció elméletének feudalizmusképe önmagáért való, annak nincs fejlődéstörténete, a fenti „deviancia" mellett a feudális világban nem találunk semmi olyan mozzanatot, társadalmi intézményt, amely valamilyen jelentőséggel is bírna az ipari társadalom kialakulása szempontjából. A fentiek alapján arra a következtetésre juthatunk, hogyha semmiféle szerves kapcsolat nincs a feudális világ és az ipari társadalom kialakulása között, az előbbinek gazdasági szervezetei, politikai intézményei, kultúrája zárt egész, s az utóbbinak létrejötte maga a puszta esetlegesség, ami egy evolucionista történelemszemlélet esetén - mint például a protoindusztrializáció esetén - feloldhatatlan ellentmondás. Ha elfogadjuk az átmenet ezen interpretációját a feudalizmusból a kapitalizmusba való átmenet koncepciójában többet, mint didaktikus célokat szolgáló egyszerű eszközt nem szabad látnunk. A történeti gondolkodás ezen csapdájából, amelyet a protoindusztrializáció elméletének „fundamentalista" képviselői állítottak maguknak, alapvetően kétféle úton kerülhetün ki. Az egyik kézenfekvő megoldás, hogy feladjuk a történeti fejlődés szakaszairól alkotott determinisztikus, az egyes szakaszok megalkotott kulcskategóriáinak ellentéteire épülő elképzeléseinket, s a nagy komprehenzív társadalomelméleti rendszerekhez képest a társadalmi, gazdasági, kulturális stb. cselekvések szélesebb horizontján vizsgáljuk ezen cselekvések mikro- és makrostruktúráját, amelyek az egyes formációkban kövesedtek, vagy a régmúltból a múlt, a múltból a jelen felé tartanak. Minthogy a történeti fejlődés ezen felfogása, amelyet némi tudálékossággal a történeti fejlődés szociológiai-antropológiai felfogásának nevezhetnénk, eleve nem kirekesztő jellegű, mentes az olyan, az empirikus történeti kutatások számára tarthatatlan előfeltevésektől, amelyek például a fogyasztási cikkek, olcsó tömegáruk 14-15. századi (de éppúgy korábbi) nemzetközi áramlásáról, a vállalkozásról, csak mint nem-vállalkozásról hajlandóak tudomást szerezni. Nyilvánvalóan azért, mert az egyes formációk megalkotott modelljei a közöttük mesterségesen megteremtett ellentétekre épülnek, s ezek eleve kizárják vagy átkeresztelik az olyan intézményeket, amelyeket az egyes formációtól idegen elemnek tekint. Szemben a fenti szociológiai-antropológia közelítéssel, a feudális világ és az ipari társadalom közötti ellentétes felfogás és az ebből következő határozott oksági kapcsolatok hiányának felismerése a történetei fejlődés, az átmenet és a korszak-