Századok – 1989
Tanulmányok - Fekete László: Protoindusztrializáció: a történelmi korszakváltás elmélete avagy a történelemelmélet korszakváltása V–VI/606
PROTOINDUSZTRIALIZÁCIÓ 631 Az eleddig elszigetelt termelőközösségek közötti gazdasági munkamegosztás 17-18. századi rendszerének összetartása és működtetése nem alapulhatott a parasztcsalád elemi túlélésének kényszerén, amiben ráadásul még az ipari társadalom genezisét is meg kellene látnunk. Éppen ezért C. Vandenbroeke, D. R. Mills, P. Deyon, K. Snell, P. L. R. Horn, P. Houston és mások munkái inkább a regionális és a nemzetközi munkamegosztásban olykor sikeresen illeszkedő belgiumi, West Riding-i, leichesteri, Liège környéki stb. vidéki háziipar sikereire, a paraszti vegyesháztartások jövedelmének növekedésére mutatnak rá anélkül, hogy a paraszti háztartást az egész gazdasági rendszer bázisává kívánnák tenni.44 J. Mokyr viszont az ellentétes nézetek összehangolásának megteremtésére vállalkozik. Ő a vidéki háziipari termelés archaikus rendszerének tulajdonítja Németalföld iparosodásának viszonylagos elmaradottságát a 19. század folyamán. Németalföld esetében meglehetősen erőltetett lenne a megkésettség és a világpiac kereslettel lépést tartani képtelen céhes ipar tézisének hangsúlyozása, amely a kereskedőtőkét arra késztette volna, hogy a paraszti háztartások százait egyetelen, erre a piacra termelő gazdasági egységbe szervezze. Ezért J. Mokyr sem ezt teszi, hanem azzal érvel, hogy az olcsó vidéki munkaerőkínálat ösztönözte a vállalkozót arra, hogy a gazdasági vállalkozás tőkeintenzív formái helyett, a munkaintenzív formákat részesítse előnyben. Mintegy a protoindusztrializáció elméletének „flexibilitását" bizonyítja az is, hogy a szerző ugyanebben a tényezőben látja a fejletlen dél, a későbbi Belgium 19. századi iparosodásának sikerét, ahol a viszonylagosan fejlett városi központokkal, iparral és kereskedelemmel szemben a gazdasági növekedés, a felhalmozás útja a vidéki háziiparon keresztül vezetett a 19. századi iparosodáshoz.4 5 Az egyes európai régiók gazdaságtörténetével foglalkozó tanulmányok egyértelműen utalnak arra is, hogy a 17-18. századi ipari termelés rendszere sokkal összetettebb, mintsem azt egyszerűen a megújulásra képtelen városi céhesipar és a vidéki háziipar között dúló versenyként lehetne felfogni. Ezt a gazdasági ellentétet Peter Kriedte igen sarkítottan ábrázolja egy későbbi, Spätfeudalismus und Handelskapital című munkájában.46 Úgy tűnik, hogy a protoindusztrializáció elméletének hívei a céhesipar és általában minden városi és vidéki ipari tevékenység kissé leegyszerűsített képét vázolják fel, amelyek előjogaiknál, monopóliumaiknál, regulációiknál fogva alkalmatlanoknak bizonyultak a formálódó újkori világpiac igényeinek kielégítésére. Ezzel tulajdonképpen olyan iparágak kerülnek ki a vizsgálódás köréből, mint a bányászat, a kohászat, a hajóépítés, a selyemipar stb., amelyeket tőkeigényességüknél, technikai-technológiai adottságaiknál fogva a termelés nagyfokú centralizációja jellemzett a feudalizmus korai évszázadaitól. Ez a nagyvonalúság különösen a hajóépítés terén szembetűnő, minthogy ez az iparág - egészen a 20. század első feléig - technikai és technológiai tekintetben a valamennyi közül a legösszetettebb volt, s ezért a nemzetközi munkamegosztásnak különösen fejlett rendszerét követelte meg. Portugália, Franciaország, Anglia és Hollandia hajóépítő műhelyei már a 15. századtól Mazóvia és Norvégia fáját, Livónia lenjét, kenderjét 44 A tanulmányokat Id. Deyon, p.-Mendels, F. F. (1982); továbbá Clarkson, L. A. (1985). 45 Mokyr, J. (1976) 280-299. 46 Kriedte, P. (1980).
