Századok – 1989

Könyvismertetések - Molnár Erik: A magyar társadalom története az őskortól az Árpád-korig (Ism.: Moór Elemér) III–IV/554

544 KÖNYVISMERTETÉSEK 555 Ami meg Engelsnek a társadalmi fejlődés kezdeteire vonatkozó elméletét illeti, arról tudnunk kell, hogy az lényegileg Morgan (Ancient Society, 1877.) idevágó nézeteinek népszerűsítését jelenti. Morgan ugyan kora legkiválóbb etnológusainak egyike volt, azonban a társadalomfejlődés kezdeteire vonatkozó nézeteit az űjabb etnológiai kutatás nem mindenben igazolta. így szó sem lehet arról, hogy az emberi társadalom kezdetét nem promiszkuitásban élő hordák jelentették volna, mint azt a régebbi etnológusiskola hirdette. Westermarck kutatásai (History of Human Marriage, 1891.) ugyanis kiderítették, hogy korábban tévesen ítélték meg a primitívek társadalmának bizonyos jelenségeit, amikor ezt feltették, másrészt Westermarck azt is kimutatta, hogy már az emberszabású majmok is családi közösségben (hím, nőstény, kölyök) élnek, s így a család tekintendő a legősibb társadalmi alakulatnak. Már ezért is kérdéses hogy az anyajogú család tekinthető-e a család legősibb formájának, amit Engels nyomán M. még az ugorkori társadalomra vonatkozólag is, amelyet ti.vadásztársadalomnak tart, felteendőnek gondol. Csakhogy B. P. Schmidt kutatásaiból (Die Stellung der Pygmäenvölker in der Entwicklungsgeschichte d. Menschen, 1910.) kitűnt, hogy még a legprimitívebb, tisztára gyűjtögető életmódot folytató pygmäusok is apajogú családokban élnek. Viszont H. Schurtz (Altersklassen und Männerbünde, 1902), kimutatta, hogy az anyajog bizonyos primitív társadalmakban másodlagos fejleménynek tekintendő. Az a kérdés, hogy az anyajogú családból fejlődött-e az apajogú, a mi esetünkben különben is teljesen közömbös, mert nem kérdéses, hogy az összes finnugor népeknél az apajog érvényes a családban. Ezt az osztjákokra vonatkozólag Pallas már a XVIII. században megállapította, nemkülönben valamivel későbben Castrén a szamojédekre vonatkozólag. Hogy pedig az apajogú család az anyajogúból a finnugor népeknél a ,,pásztorkor"-ban fejlődött volna ki, mint azt M. nyilván Engels elmélete alapján felteszi, már csak azért sem lehet helyes, mert pl. még a votjákok is, akiknek gazdasági fejlődésében soha „pásztorkor" nem volt, csak az atyai rokonokat tekintik rokonoknak, annyira, hogy náluk senkit sem botránkoztat meg, ha az anyai nagybácsi az unokahűgát veszi feleségül, míg az atyai nagybácsi részéről az ilyen házasságot vérfertőzésnek tekintenék (vö. Uno Herva: Der Bau des Verwandschaftsnamensystems und der Verwandtschaftsverhältnisse bei den fennougriem. FUF. XXVI.). Az, hogy egyes finnugor népeknél az anyajognak kimutathatók bizonyos nyomai, amint ezekre M. is hivatkozik, még egyáltalán nem ád lehetőséget annak feltevésére, hogy a finnugor vagy ugor őskorban az anyajog divatozott volna. Ismeretes ugyanis, hogy nem akad olyan európai nép, amelynél valami nyoma nem volna meg az anyajognak is, ami könnyen érthető, ha figyelembe vesszük, hogy azok az őseurópai népek, amelyekre az indogermán népek rátelepültek, történelmi adatok tanúsága szerint is anyajogú társadalmakban éltek. Bizonyára Délkelet-Európában is ilyen társadalmi berendezkedés volt érvényben az ősi időkben, ha igaz - amint feltételezik -, hogy a nyugat-európai baszkok, akiknél az egykori anyajognak még ma is számos emléke él, nyelvi rokonságban vannak kaukázusi népekkel. Egyáltalán M. lényegesen primitívebbnek képzeli a finnugor, sőt az ugorkori társadalmat is, mint amilyen az tényleg volt. Hisz már a finnugorkori kultúra is kétségtelenül keverékkultúra volt, amennyiben már ennek a népnek is volt valaminő kezdetleges földmívelése. A M. által feltételezett nyilas halász-vadász állapot („vadság felső foka") ti. körülbelül az uráli őskorra vonatkozólag teendő fel. De azt sem tartjuk valószínűnek, hogy az ugorkor társadalma annyira idillikus osztály nélküli társadalom lett volna, mint azt szerzőnk felvázolja, hisz úr szavunk az ősiráni *osuru ,űr' szóalak átvételeként (vö. Nyr. 71 : 41) már a finnugor korban meghonosodott nyelvünkben. És hogy kit tekintettek úrnak, az az úr szavunknak megfelelő zűrjénben ozyr .gazdag' szóból is nyilvánvaló. Hogy pedig az ősmagyar társadalomban már a törökséggel való érintkezés előtt is volt bizony osztálytagozódás, azt úr szavunkon kívül még az ilyen szavak is tanúsítják, mint a régi in .rabszolga', ár nagy (had-, falu-), vezér. Volt bizony már ekkor is szegény (ism. er.) és gazdag. Utóbbi szavunkat M. teljesen tévesen hozza kapcsolatba gazda szavunkkal (48. 1.), amely szláv jövevényszó, míg az előbbi alán. És így bizony nem kellett a török orv-okra várni, hogy tolvaj is legyen a társadalomban. De arTÓI sem lehet szó, hogy tőke szavunk valamiképp az állattenyésztéssel volna kapcsolatos (99. 1.), mert hisz a tőkepénz szavunk ,pénzösszeg' jelentésben nyelvújításkori alkotás és a tőke ,Kapital' szavunk ebből való elvonás. De P. mester utópisztikus Scythia-leírását sem egészen megfelelően idézi M. az ugor vadászkor általa feltételezett idillikus társadalmi viszonyainak jellemzésére, amikor a jellemzésből kihagyja, hogy azért nem kívánták a másét, „quia diuites essent, habentes animalia multa". Az sem helyeselhető, hogy M. a finnugor őshazát Perm környékére helyezi, mert az inkább az Oka-Voga-könyök és az Alsó-Káma mellékére helyezendő (Setälä, Wiklund). Ha ti. Perm környékén lett volna a finnugor őshaza, ez esetben az ugorok nyelvileg egyáltalán nem váltak volna el a szamojédektől, akiknek az őshazája ti. Wichmann megállapításai értelmében körülbelül a zűrjének mai lakóhelyére helyezendő.