Századok – 1989

Könyvismertetések - Szabó István: A jobbágy birtoklása az örökös jobbágyság korában (Ism.: Maksay Ferenc) III–IV/552

544 KÖNYVISMERTETÉSEK 552 ségben volt szlovákságnak 13,2%-os kisebbséggé való összezsugorodását. A békési tájon élők számának csökkenését is ugyanígy magyarázza; itt 1880-ban 61 467 volt a szlovákok száma, míg a közelmúltban a statisztika csak 55 680 szlovákot számlált meg. A statisztikai magyarizációval való operálás jelentőségét mutatja, hogy S. saját számításai alapján a magyarországi szlovákok „tényleges" számát 640 000-re teszi(120. I.), szemben az 1930-as magyar népszámlálással, amely csak 104 819 szlovákot mutatott ki. Általában S. könyve elismerést érdemlő aprólékos részletességgel készült. Kartográfiája, mellyel mondanivalóját illusztrálja, példás. Alapos munka jele a statisztikai tábla is. Zsurnalisztikái jellegű tudományos módszere azonban bírálatot kíván. Az adott történelmi helyzetet, mely a népiség alakulását befolyásolja, legtöbbször figyelemre sem méltatja. Kitűnik ez mind a felvidéki, mind az alföldi helyzet tárgyalásánál. Ott nem veszi észre a felvidéki lakosság felduzzadásának okát, itt pedig a lakosság futásainak következményeit. Hasonlóképp nem tesz említést a szlovákság Amerikába vándorlásáról sem, melynek mértékét pedig plasztikusan mutatja be egyik honfitársa, kimutatva, hogy 1905-re már 50 000 szlovák sodródott el a tengeren tálra (K. Culen: „Slováci v Amerike". Turc Sv. Martin 1938, Matica Slovenská). Beszél arról a felőrlődésről, mely a békési tájon érte a szlovákságot, kiemelvén, hogy 1850-ben Békéscsabán 20 671 szlovák élt, 1930-ban pedig csak 19 846. Elfelejtkezik azonban arról a nagyméretű kirajzásról, mely itt lefolyt, amely a legnépesebb Békéscsabáról és Szarvasról indult ki. Már 1753-ban több száz család hagyta el Szarvast és Békéscsabát s megalapította a szabolcsi telepeket; hasonlóképpen keletkezett Mokra, Medgyesegyháza, Ambrózfalva, Csanádalberti is. Az utóbbi három község éppen azokban az időkben, az 1850-es években kapta jelenlegi lakosságának legnagyobb tömegeit, amely időtől S. vizsgálatai kezdődnek. Az adatok magyarázat nélkül megtévesztők. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint Békésszentmárton esete, ahol a szerző szerint 20%-os a szlovákság számaránya (110. 1.). Köztudomású pedig, hogy a szlovákság 1745-ben elhagyta a községet, hogy Tótkomlósra költözzék, s helyét a tiszafüredi magyarság egy része foglalta el. A közigazgatási tekintetben a békésszentandrási területen élő szlovákság a szarvasi tömb legnyugatibb kirajzása. E táj vizsgálatánál S. szívesen nyúl vissza az 1715-17-es évekre. Itt emlékeztetni kell arra, hogy az 1717-ben itt összeszámlált lakosoknak csupán 1,1%-a volt szlovák (Extractus summarum Conscriptions Incl. Cttus Békésiensis 1717. Megyei levéltár Gyula, Generalis congregatio jzk. 261. 1.). Nem mehetünk el szó nélkül a mellett az állítás mellett sem, hogy az itteni etnikai pusztulásnak az iskolák hiánya volt a főoka (92. 1.). Hadd álljon itt a helytörténeti források között előkelő szerepet betöltő Markovitz Mátyás egy művének adata: 1716-ban már ismert rectora a vidéknek Matheidesz Lőrinc, aki a Transciusból és a Duchovní zivot c. műből oktatta e táj tudásra szomjas ifjúságát. (Extractus ex chronica Mlth. Markovitz pastoris evang. szarvasiensis carmene heroico conscripta a. 1734-62. Békésmegyei oklevéltár. Szerk.: Haan-Zsilinszky, 284. 1. - Vö. Szentkereszty: Békés vármegye népoktatásának története. Körösvidék 1932, 60. 1.). Tessedik gyakorlati ipari és gazdasági iskolájában pedig már szlovák nyelvű szaktanítás folyt, tanúságot téve ezzel arról a toleráns szellemről, mely mindmáig a szlovákság fennmaradásának egyik biztosítéka volt. Végeredményben megállapíthatjuk, hogy S. e művében semmi esetre sem találjuk meg a dunamedencei népek történelmének igazi átélését. Sajnálatosnak tartjuk, hogy aktuális politikai célkitűzések szolgálatával a szlovák történetírás megfosztja önmagát a tárgyilagosság erejétől. Ily szellemű művekben, sajnos, elsikkad a dunai népek együttélésének igazi értelme és értéke. Hanzó Lajos (Szarvas) SZABÓ ISTVÁN A JOBBÁGY BIRTOKLÁSA AZ ÖRÖKÖS JOBBÁGYSÁG KORÁBAN Budapest 1947, 77 L 8°. ÉRTEKEZÉSEK A TÖRTÉNETI TUDOMÁNYOK KÖRÉBÖL XXVI. KÖT. 4. SZ. Alig egy-két évtizede csak, hogy jogtörténelmünk - Eckhart Ferenc és iskolájának működésére gondolok - a régi rendi-nemesi jogszemlélettől elszakadva, új utakra lépett. Nem csodálhatjuk tehát, ha parasztságunk 1848 előtti társadalmi-jogi elhelyezkedésének számos részletkérdése ma még teljességgel ismeretlen előttünk. A jobbágy birtoklásának természetéről például - ami pedig a szabad költözés mellett társadalmi