Századok – 1989

Könyvismertetések - Sveton Jan: Slováci v Madarsku. Prispevky k otázke statistickej madarizacije (Ism.: Hanzó Lajos) III–IV/551

544 KÖNYVISMERTETÉSEK 551 a szabadságharcban Beniczkyhez hasonló szerepével. Ez a szolgálata Pest irányában, űgy tűnik, önzetlen volt, minden utilitarista vonás híján, amit ellenfeleiről és Béccsel kapcsolatban nem állíthatunk. Az idő, a század eszméje és a szlovák fejlődés Magyarországon Stúrt igazolta. Kollár és áafárik is lemaradtak, hát még Launer! Amit büszke fejében hordott, nem bírt kicsírázni. Tragikus torzó maradt belőle. Selmecbányáról el kellett mennie. Stúrék felizgatták ellene a diákokat is. Szarvason húzódott meg, alacsonyabb grádusban. És elnémult a fiziológia értelmében is, nemcsak publikációk híján. Csak néhány hónapja volt még. 1851 augusztusában megölte a gégesorvadás. Harmincéves volt. Stúrnak még öt éve volt hátra a modori vadászszerencsétlenségig. Megvesztegethetetlen és meggyőzhetetlen riválisát a feledés kísérte az alföldi porba. Volt hát Launernek valami titka? A komplexuoskon kívül, amelyeket már felsoroltunk, a közben eltelt száz év magyaráz: nem akart elszakadni attól, amitől étúr nagy lendülettel szakadt el. Sz. nem végzett hiábavaló munkát, hogy Launerre felhívta figyelmünket. Szalatnai Rezső SVETON, JAN SLOVÁCI V MADARSKU. PRÍSPEVKY К OTÁZKE STATISTICKEJ MADARIZCILE Bratislava 1942, Vedecká spolocnost pre zahranicnycn Slovákov, 190 1. + térk. 8°.. SZLOVÁKOK MAGYARORSZÁGON. ADALÉKOK A STATISZTIKAI MAGYAROSÍTÁS KÉRDÉSÉHEZ. A szlovák historiográfiában a politikai és történelmi szemlélet oly szorosan fonódik össze, mint kevés más nemzet történetírásában. A XIX. század végéig a szlovák népi múltat vizsgáló szlovák történelemírás magyar államszemléletű volt. A fordulatot (a magyar államgondolattól való emancipálódást) F. V. Sasinek főműve (Dejepis Slovákov 1895) jelzi. Az így támadt szakadék J. Cajak működésével tovább mélyült, míg 7. Botto munkáival (főleg a „Slováci, vyvin ich narodného povedomia" 1906) a népi öntudatosodás a kiteljesedés stádiumába lépett, a szlovák történeti írások felvették azt a sajátos bélyeget, amely oly jellemző napjaink szlovák történetirodalmi alkotásaira is. Nem lehet célja egy ilyen szűkre szabott ismertetésnek, hogy ezzel a karakterisztikummal részletesen foglalkozzék. Talán elég, ha rámutatok A. A. Bánik idevágó megállapítására („Poslanie Slovákov v dejinach." Kultúra 1936. 1. füz. 11-16. 1.), mely szerint minden történeti munkának hármas feladata v&j: 1. a környező népek etnográfiai expanzivitásával való szembenézés, 2. kultúrközlő feladat a szomszédnépek felé, és 3. egy új szlovák nemzeti típus kialakításán való fáradozás. Ennek a küldetésszerű felfogásnak a hite tükröződik S. ismertetendő munkájában is. A könyv a magyarság etnográfiai expanzióját vizsgálja a történeti Magyarország szlovák és magyar népelemeinek szám szerinti alakulásával 1880-tól 1910-ig, majd 1930-ig. A 16 felvidéki vármegye népesedési adatainak összevetése alapján kideríti, hogy a szóban lévő időszakban a szlovákság számokban kifejezhető fogyása 6,8% (15. 1.). Abszolút számokban ez 216 830 szlovákkal kevesebbet és 246 910 magyarral többet jelent. Műve első részének kereteit (14-92) e helyzet kialakulásának megvilágítása tölti ki. Megállapítja azonban, hogy a szlovákság életereje ennek ellenére nagyobb volt a magyarságénál, mert a hivatalos tényezők csak nagy fáradsággal tudták ezt az eredményt biztosítani, az ún. „magyarizáció" eszközeivel. A könyv második részében (92-123) S. a mai Magyarország területén élő szlovákság sorsának alakulását vizsgálja. Rámutat arra, hogy az a népi áramlat, mely a XVIII. század elején az Alföld felé irányult, csökkentette az északi vármegyék lakosságának számát és ezzel egyidőben megteremtette az alföldi szlovák szigeteket. Szerző ezzel eleget tesz a Banik-féle történeti ideológiai második célkitűzésének is. Adatai szerint 1615. és 1717. között Árva vármegye, mely a kor legsűrűbben lakott vármegyéi közé tartozott, elvesztette lakosságának 1/3-át, Szepes megye pedig 1/5-ét; Sárosban három község egész lakossága vándorbotot vett a kezébe. Ez a délre költözés a peremvidéken és az Alföldön jelentékeny népszigeteket hozott létre. 1869-ben Pest megye lakosságának 10,6%-a, Borsodénak 2,8, Szabolcsénak 4,9, Szatmárénak 1,2, Békésének 18,2, Csanádénak 20,8 és Bácsénak 3,2%-a volt szlovák anyanyelvű. S. különbséget tesz „politikai nemzet", „nyelvi nemzet" és „statisztikai magyarizáció" között (9. és 104. 1.). A magyar nyelvterületen élő szlovákság elmorzsolódását az utóbbi mesterkedéseinek minősíti. Ennek tulajdonítja pl. a kerepesi tájon 1880-ban létezett 13 szlovák községnek 1930-ig való teljes eltűnését és a Pest környéki falvakban ugyanennyi idő alatt az eredetileg 75%-os több-