Századok – 1989
Könyvismertetések - Macurek Josef: Dejepisectvi Evropského vychodu (Ism.: Décsy Gyula) III–IV/537
KÖNYVISMERTETÉSEK 537 A kortársak optimisták voltak. Nem látták, hova vezet elzárkózásuk vagy polgári laposságuk, vagy az imperialista-nacionalista militarizmus. Senki sem hitte volna, hogy erre az eredményre: a külső és belső világ romhalmazává alakult Európához. Ebből keresi a kiutat W. Szellemi-szociológiai téren látja az útvesztést, természetes tehát, hogy ott keresi a kiutat is. Már a harmincas évek elején így látta, hogy csak egy új, egyetemes létélmény menthet meg bennünket a ránk törő káosztól. Azt állítja, a közben csakugyan ránk tört káosz megadta most ezt az élményt. A nemzetiszocialista terror szörnyű évei, melyeket lelki és szociológiai romboló hatásukban a szenvedő kortárs élmény-adta mélységével rajzol, rávilágítanak arra, hogy vannak, kell hogy legyenek az emberi létnek ilyen mélységei, hiszen hiányukat megdöbbentő mértékben észleltük. A kiút keresése közben W. könyve egyre szubjektívabbá válik s nem tudományos munka többé, hanem egy kortárs megrázó vallomása, de profundis. Tudja, a németség tragédiájában mindenki bűnös, nemcsak az uralmon lévők. Ki tudná ezt inkább, mint a szociológus-történész, akinek hivatásbeli hitvallása az, hogy a társadalmi jelenségek csak bizonyos közösség-kialakította adottságok között jöhetnek létre, talajra van szükségük, akár a növényeknek. Éppen ez a kortárs-vallomás a könyv legértékesebb és legérdekesebb része: dokumentum arról a valóságról, amibe a XX. század gondolkodó embere jutott. A kiutat abban látja, hogy vissza kell adni az emberiségnek két nagy ideálját: a humánum összetartó erejét és a szabadságot. Önmagukat kormányozni tudó embereket kell nevelni, akkor lesz igazán értéke és értelme a széles néprétegek uralmának. Ezt az eszményt kívánja a maga népének is, bár tudja, hogy az hosszú időre elvesztette önállóságát. Vallja azonban, hogy a humánum, a szabadság, az önvezetésre és felelősségre, a nézetükért való bátor kiállásra való nevelés eredményesebb minden hatalmi úton való ellenőrzésnél. W. munkája nem történeti munka. Szubjektív vallomás, de mint ilyen is tanulságos és elgondolkodtató a történész számára. Nézeteiben sok a vitára késztető. Rendszerezése olykor kissé merevnek tűnik. Waczulik Margit MACUREK, JOSEF DEJEPISECTVI EVROPSKÉHO VYCHODU Kelet-Európa történetirodalma. Praha 1946. Historicky klub, 349 1. 8°. Elsősorban elvi természetű, mondhatnók apriorisztikus, bár kétségtelenül igen időszerű az a probléma, mellyel a brünni egyetem történész-tanárának e könyve összefoglalóan és egységes átnézetben kíván foglalkozni: hogy ti. mi tartozik és mi tartozhat a kelet-európai történet fogalma alá. A kérdésnek ma már meglehetősen nagy, sokban polémikus élű irodalma van, mely jórészt az első világháború után keletkezett. A könyv első része (9-126. 1.) sorra veszi és elemzi a probléma eddigi fölfogásait. Megállapítja, hogy ha a XIX. században kezdtek is csak beszélni Kelet- és Nyugat-Európa ellentétéről, az lényegében megfigyelhető már az antik-barbár, keresztény-pogány, római és bizánci világ, majd görög szlávság, román germánság különböző antitéziseiben. Ennek megfelelően sok híve lett a külön, bizonyos mértékig önelvű kelet-európai történetnek (így Troeltsch, Kornemann, az orosz szlavjanofilek, majd az eurázisták), mások ugyanakkor a Nyugattal való sokféle kapcsolatra hivatkozva nem ismerték el az ilyen felfogások helyességét és létjogát (pl. Szolovjev, Masaryk, a szovjet történészek). Ahogy M. előadja, kelet-európai történetfilozófiával legszélesebb apektusban eddig a cseh J. Bidlo foglalkozott, ki művelődés- és szellemtörténeti felfogásával határozottan dualisztikus álláspontot foglalt el. Szerinte a kelet-európai fejlődés diametrikusan eltér a nyugatitői s ennek a periodizálásban is meg kell mutatkoznia. Nála a kelet-európai történet fő-korszakai: 1. A bizánci (326-1453) és 2. a moszkvai korszak (1453-1917) volna. Keleti és nyugati kultúra viszonylagos függetlenségét bizonyítaná ezen belül mindenekelőtt a két vallás (római, pravoszláv), két irodalmi nyelv (latin és görög, illetve egyházi szláv), két ábécé (latin—cirill). Emellett a kelet-európai fejlődés feltűnő jegyei: civilizatorikus elmaradottság (ipar, polgári élet), a népjellem elevenségének hiánya, ultrakonzervativizmus (az egyházi elemek feltétlen uralma az egyházi és társadalmi életben, a tömegek szervilizmusa, az uralkodó csoportok despotizmusa, vö. bizantizmus és cárizmus fogalmait). Természetes, hogy Bidlo a haladottabb, európaibb latin kultúrán felnőtt népeket, nevezetesen a nyugati szlávokat nem kapcsolja hozzá a kelet-európai történethez.
