Századok – 1989

Könyvismertetések - Mérei Gyula: Mezőgazdaság és agrártársadalom Magyarországon (Ism.: Nagy István) III–IV/515

516 KÖNYVISMERTETÉSEK 516 A középnemesség a főnemesek nagyrészéhez hasonlóan hagyományosan gazdálkodott s a dekonjunktúra alatt hasonlóan elindult a tönkremenés felé, sokan sorai közül hivatalt vállalva, polgári foglalkozásba kezdtek. Ez a réteg is reformellenes, mert lába alól kicsúszó földjét az ősiség s a nemesi privilégiumok révén óhajtotta megtartani. A középnemesség kis része, anyagi helyzete javulását és társadalmi helyzetbiztosítását, a jobbágyság elkeseredésének levezetésével, a régi rendszer megszűnésében látta s a reformok őszinte híve. A középnemesség harmadik csoportja, főleg a nemesi kiváltságoknak az udvari és főúri klikk ellen való védelme céljából, bár nem meggyőződésből, szintén a reformpárthoz csatlakozott. A kisnemesség műveltebb része szintén anyagi emelkedését várta a reformok behozatalától s csak papíron lévő nemesi jogegyenlőségét is a liberális polgári jogegyenlőség alakjában vélte megvalósítani. Amint látjuk, a kapitalista jellegű gazdálkodás szükségszerűsége, a konjunktúra és dekonjunktúra, ezzel kapcsolatban a nemesség (tudatos, vagy a körülmények által megszabott) állásfoglalása akarvaakaratlanul mélyreható változásokat hozott az akkori társadalomban. Mindezek a körülmények elhatározó befolyással voltak a társadalmi átalakulás szempontjából talán legfontosabb tényezőre, a jobbágytársadalomra is. Helyzetét, bár tulajdonképpen megjavítani volt hivatva, inkább rontotta az úrbérrendezés, mert előnyös intézkedéseit nem léptették életbe, ellenben allodizálás céljából a remanentiális, vagy irtásföldek elvételére az urbárium adott lehetőséget s a robot túlhajtása is az urbárium intézkedéseiben gyökerezik. A telken kívül eső földek elvételével a népszaporulat folytán a jobbágy földje elaprózódott. A konjunktúra tehát anyagi romlásba dönti a jobbágyot, akit a földesúri, megyei és állami terhek amúgy is rendkívül súlyos gazdasági helyzetbe juttattak. A jobbágy sorsa rosszabbodásának is egyik fontos eleme a hagyományos, elmaradott művelési technika. A jobbágy súlyos állapota a forradalmi átalakulás egyik legfontosabb hajtóereje, annak ellenére, hogy a jobbágyság sem társadalmi öntudattal, sem politikai célkitűzésekkel nem rendelkezett. A polgári életforma felé csak a szerződéses jobbágyok és a mezővárosok parasztpolgárai, a civisek közelednek, akik nem voltak olyan szoros kapcsolatban földesurukkal, és munkaigényes művelési módszert kívánó növények (dohány, szőlő, zöldség, stb.) termelésével nagyobb anyagi erőhöz jutottak. De ezek sem igazi polgárok, mert gazdálkodásuk lényegében hagyományos maradt, a polgárosodás felé elindulva, félúton megálltak s parasztpolgárokká lettek. Végigszemlélve nagy vonalakban M. eredményeit, valóban, „nem indokolatlan ennek a munkának megjelentetése". Előadása nyomán elénk rajzolódik a XIX. század első felében az a gazdasági és társadalmi fejlődés, melynek végső következményeit a XIX. század második felében és a XX. század elején láthatjuk. Nemesi társadalmunkat 1848 után olyan értelemben éri el történeti tragédiája, hogy a mezőgazdaságot akkor sem tudja polgári foglalkozásként, okszerű, racionális módon a kezébe venni. Hasonlóképp a hagyományos gazdálkodás béklyóinak súlya alatt a jobbágy is válságba kerül a kapitalista világ forgatagában. A szerzőnek meglehetősen súlyos és fontos problémákat kell egységesen könyvén végigvezetnie. Olyan jelenségekről van szó, amelyek a külső történés felszíne alatt folynak le s inkább csak hatásaiban mutatkoznak meg. A társadalom- és -gazdaságtörténet modern fogalmaival és terminológiájával dolgozik s mondhatnánk, több esetben az általános európai társadalmi és gazdasági fejlődés típusos jelenségeit keresi a honi fejlődésben. így állapítja meg, hogy a tőkés módra gazdálkodó arisztokrata tulajdonképp agrárvállalkozó nagypolgár, s hogy a hanyatló földesúr nem más, mint kialakulófélben lévő polgári egzisztencia. Ilyen módon ábrázolja a kapitalista nagybirtoküzem kialakulását is s megállapítja a tőke, a bérmunka, a konjunktúra döntő jelentőséget az üzemek létrejöttében. Meg kell jegyeznünk, hogy gondolatmenete itt-ott nem mentes kisebb túlzásoktól. A majorságnak a racionális, tőkés gazdálkodásra való berendezésénél feltétlenül szükséges a robotmunkáról a bérmunkára való áttérés és M. meg is állapítja, hogy „a robotmunkáról csaknem teljes egészében áttértek a bérmunkára". (92. I.) Ez az átmenet, M. dokumentációs anyagából ki is tűnik, nem volt ilyen egyöntetű s határozott. Nem is volt lehetséges az akkori nehéz pénzviszonyok miatt. A földbirtokos még az abszolutizmus korában is olyan megoldásokkal biztosította a munkaerőt, mely sokban emlékeztetett a szerződéses jobbágy viszonyra. Tehát a munkaerő dolgában a robot és bérmunka közötti átmeneti állapotot találhatjuk meg inkább. Eltúlozza kissé a szerző a gyapjúkonjunktúra jelentőségét is. A gyapjúkonjunktúra alatt korszerűsített üzemek némelyike olyan generális modernizáláson megy keresztül, a takarmánytermesztés oly nagymértékű, hogy az egyedül a juhtenyésztés szempontjából nem eléggé megokolt. Ez kitűnik itt-ott a leírásokból is. Kisjenő a gyapjúkonjunktúra üzemei között szerepel, mégis a négyoldalas ismertetésből csupán egy sor szól a juhokról (68. 1.). A 215 oldalas könyvből 95 oldal foglalkozik a főúri társadalommal és birtokaival, 30 oldal a közép-és kisnemesség viszonyaival, 90 oldal a jobbágytársadalom elemzésével. Az elosztás így nem arányos, a közép- és kisnemességről szóló fejezetben inkább a társadalmi s a vele kapcsolatos politikai jelenségekről