Századok – 1989

Könyvismertetések - Mérei Gyula: Munkásmozgalmak 1848–49. (Ism.: Rézler Gyula) III–IV/517

KÖNYVISMERTETÉSEK 517 számol be a szerző, talán azért, mert a hagyományos főnemesi birtokok leírásánál tulajdonképp a közép­nemesi birtokok gazdálkodásával is megismerkedtünk. A könyvnek kétségtelenül legsikerültebb része a job­bágyságról szóló fejezet. Úgy véljük, hogy M. megállapításai nyomán a még kiaknázatlan források felhasználásával feldolgo­zásra váró részletek szervesen be fognak illeszkedni a XIX. század első fele agrárfejlődésének rajzába s ez­zel a magyar történetírás egyik fontos feladatának megoldása válik lehetővé. Nagy István MÉREI GYULA MUNKÁSMOZGALMAK 1848-49. Budapest 1948, Népszava kiad. 270 L 8°. Szekfű Gyula a Magyar Történet utolsó kötetéhez csatolt irodalmi áttekintésben joggal kifogásolta, hogy a magyar munkásmozgalom története mindaddig feldolgozatlan maradt. Ezt a megállapítást 1935-ben tette. Azóta ugyan megjelent két munka (Rézler Gyula: A magyar nagyipari munkásság kialakulása. 1867-1914.; Szántó Béla: A magyar munkásmozgalom 1914-ig. Budapest, 1947. Athenaeum, 204 1.), amely a munkásmozgalom történetét a kiegyezéstől az első világháború kitöréséig nyomon követte, ezek azonban in­kább összefoglaló jellegűek voltak és szerzőiknek monografikus feldolgozások hiányában természetszerűleg nem mindenre kiterjedhető saját kutatásaikra kellett támaszkodniuk. A magyar munkásosztály azonban joggal tarthat igényt arra, hogy múltját részletesen feltárják és nap­fényre hozzák azokat a dokumentumokat - feküdjenek azok kormányhatóságok irattáraiban, vagy sajtó- és röpiratgyűjteményekben -, amelyek a magyar munkásság társadalmi és politikai kialakulását helyes megvi­lágításba helyezik. Ezt a munkát M. indította meg „Munkásmozgalmak 1848-49" című centenáriumi publikációjával. Mivel Mérei a szabadságharc 100 éves évfordulóján fordította figyelmét 1848 munkásmozgalmai felé, abba a látszatba került, hogy a tiszteletreméltó aktualitás kedvéért tetszőlegesen ragadott ki egy részt a magyar munkásmozgalmakból, hogy összegyűjtse ennek az időszaknak fontosabb forrásait. Ha azonban tüzetesebben megvizsgáljuk a magyar munkásosztály kezdeteit, kitűnik, hogy minden aktualitástól függetlenül egyébként sem lehetett volna helyesebb időponttal kezdeni a forráskutatást, mint 1848-nál. A bécsi udvar gazdaságpolitikája következtében ugyanis a magyar gyáripar nem fejlődhetett pár­huzamosan a nyugati államok gyáriparával. Ezért a XIX. század első felében nem alakulhatott ki modern értelemben vett munkásosztály. Csak a 1848-as események tették lehetővé hazánkban is a nagyiparosodást. A középkori feudalizmus felbomlasztásával fejlődhetett ki hazánkban is a kapitalista gazdálkodás, amely az­tán a XIX. század második felében létrehozta Magyarországon a nagyipart és vele a nagyipari munkás­osztályt. De 1848-ban kezdődött meg a magyar munkásosztály öntudatosodása is. Az 1848-as tavaszi forra­dalom hatása alatt a magyar munkások és iparos segédek is szervezkedni kezdtek és jogaikat követelték. Természetesen éppen az iparfejlődésben való elmaradottságunk miatt az 1848-as magyar munkásosz­tály egészen más összetételű volt, mint a nyugati államok munkásosztályai. A francia 48-as forradalomban már a gyári munkásságé a vezető szerep. Magyarországon 1848-ban az egykorú statisztika szerint kereken 25 000 volt a gyári munkások száma, ezeknek is nagyobb része mezőgazdasági szezoniparokban dolgozott, tehát inkább számított agrárproletárnak, mint gyári munkásnak. Ennek a csekély számú gyári munkásságnak nagyobb szerepe tehát még nem lehetett. Magyarországon ezért az 1848-as munkásmozgalmakban a kisipari segédek játszottak fontosabb szerepet, akik a forradalom lehetőségeit arra akarták felhasználni, hogy a kö­zépkori céhszervezet béklyóiból szabaduljanak és munkafeltételeiket, amelyek eddig mestereik kényétől függtek, megjavítsák. M. okmánygyűjteménye ennélfogva elsősorban a kisiparossegédek mozgalmaira vonatkozik. A szerző előszavában szerényen csak arra vállalkozik, hogy a fontosabb iratokat egészben vagy ki­vonatosan ismertesse. Ahogy íija: „a történelemtudós... ezen a nyomon elindulhat további kutatásai útján". Valójában M. nemcsak nagyszámú okiratot gyűjtött egybe és rendezett el, hanem bevezetésében, amely a 48-as időket megelőző évtizedek vázlatos gazdaságtörténetét tartalmazza, szempontokat is adott az iratok feldolgozásihoz. így például rámutatott arra, hogy a hatóságok a feudális céhekkel szemben általában pár-

Next

/
Oldalképek
Tartalom