Századok – 1989
Könyvismertetések - Huszár Louis: Attila dans la numismatique (Ism.: Vayer Lajos) III–IV/509
KÖNYVISMERTETÉSEK 509 jelen kiadványa azzal a céllal, hogy a dézsma kezelését Erdélyben iratokon keresztül világítsa meg s teljes egészükben közölt darabokkal jellemezze az adminisztráció kapcsán keletkezett anyag természetét és kijelölje hasznosíthatásának területét. Minthogy a dézsma kezeléséről külön nagyobb tanulmányt ígér, itt csak rövid bevezetésben elemzi az adminisztrációs szervek működését, a fennmaradt iratok forrásértékét s azok levéltári kezelését, illetve provenienciáját: a füzet túlnyomó részét az 1529-1674. évekből származó 25 darab teljes szövegében közölt különböző természetű irat: dézsmabérbeadási, s dézsmaadományozási okmány, árenda-nyugták, dézsma mentességek, tanúvallatás dézsmaügyekben, dézsmaperek stb. foglalják el. Közöttük kétségkívül legértékesebb az a jegyzék s elszámolás, mely 1587-89-ből az erdélyi megyék s Aranyosszék területét öleli fel, felsorolva az összes falvakat, azok tulajdonosait s a falvakra, illetve részbirtokokra eső árenda összegét. Valóságos helynévtára s birtokosnévsora ez az elszámolás Erdélynek a XVI. század végéről: benne előttünk áll a hét erdélyi megye és Aranyosszék akkori történeti földrajzi keresztmetszete, Jakó kitűnő földrajzi és falutörténeti jegyzetei pedig szemléltetik a századok folyamán bekövetkezett pusztulást. A közölt többi iratok is sok szempontból hasznosak, így a gazdálkodás formáira, a dézsma árendájának nagyságára, a dézsmamentességekre s azok okaira, a falvak nagyságára, a dézsmajövedelem felhasználására s az egyháztörténetre tartalmaznak eddig ismeretlen, illetve fel nem használt adatokat. A kiadás betűhív, tehát az 1582. évvel kezdődő magyarnyelvű szövegeket a nyelvészek jól használhatják. A mintaszerű kiadvány példa arra, hogyan lehet és kell a nagy átfogó célú kutatások közben felmerülő részletproblémákat külön részlettanulmány keretében eredményesen tisztázni. IIa Bálint HUSZÁR, LOVIS ATTILA DANS LA NUMISMATIQUE Budapest 1947, Magyar Numizmatikai Társulat, 40 1., 6 1., 8°. - (Moneta Prisca, Dir.: L. Huszár, No.: 1.) A nagymúltú magyar pénztörténeti és éremművészeti irodalom új kiadványsorozattal gazdagodott, melyet a példás működésű Társulat indított meg. A Közlöny mellett, mely elsősorban magyar vonatkozású értekezéseket tartalmaz, a Moneta Prisca az egyetemes éremtani kutatások közzétételére van hivatva, és idegen nyelven jelenik meg. Az első füzet a szerkesztőnek a magyar és az egyetemes numizmatikai és kultűrhistóriai érdekeket szerencsésen egyesítő tanulmányát közli. Attila képzeletbeli arcát és alakját ábrázoló érmek gazdag anyaga, a másolatok és változatok, melyeket a nyomtatványok érem-minta után készült metszetei tesznek teljessé, a reneszánsztól a múlt század közepéig tanúskodnak az egész Európát rettegésben tartó hun király történetiből* mondáivá vált alakja iránti állandó érdeklődésről. Szerző szignatúrák és dátumok hiányában, a metszetekkel való összevetéssel és a stíluskritika mértéktartó alkalmazásával határozza meg a különböző darabok helyét és idejét és választja szét az olasz és a német érmek csoportjait. Az Itáliában készült érmek a Jordanes-féle Attila-fogalomnak megfelelően, a faunus ficarius értelmében ábrázolják a szarvas és kutyafülű hunt, elsőnek egy a XV. század második felében Észak-Itáliában nyilván faun-képnek készült és Attila bevésett nevével ellátott ovális érem. E típus legnépszerűbbé vált és legtöbbször másolt fajtája az, melynek hátlapján Aquileia városképe van. Később a figura groteszksége egyre enyhül, sőt hősivé alakul át. Az Alpeseken túl készült érmek a Nibelung-ének Attila-fogalmának megfelelően sosem távolodnak el a méltóságteljes uralkodó típusától. Szerzőnek az Attila-ikonográfiára jelentős megállapítása, hogy még az ambrasi portré-gyűjteménybe sem az ott oly sok analóg esettől feltételezhető Joviusféle olasz faun-típus került, hanem a Faffael-féle, mely az északi hagyományhoz lényegében hasonló felfogású hősi alakot hozott. A német érmek egyikének (XVII. század, 13. szám) hátlapján kezében ostort tartó aggastyán képe szerepel, melyet a magyarázók hol az éhségnek és a pestisnek, hol magának Attilának, hol az ő erőszakos és zsarnoki mivoltának képeként fognak fel. E problematikus allegória ikonográfiái megfejtésével módunkban van szolgálni: a reneszánsz-barokk ikonográfiában az ostort (esetleg villámot is) tartó aggastyán képe az „Isten ostora" ábrázolása, általában Isten haragjáé, mely mint az ostor sújt le a megátalkodott bűnös emberre, mint az Ripa Iconologiájának idevonatkozó illusztrációja (Sienai, 1613-i kiadás, 247. lapján) mutatja.* A XIX. századi érmek, melyek nagyrészt magyar eredetűek, a korszerű nemzeti romanti* Így e jelkép alkalmazása az Attila-érem hátlapján magyarázatot nyer. V
