Századok – 1989

Könyvismertetések - László Gyula: A népvándorlás lovasnépeinek ősvallása (Ism.: Harmatta János) III–IV/510

510 KÖNYVISMERTETÉSEK 510 ka termékei és Nádasy Mauzóleumának király-képeire, a magyar ikonográfia még explikáeióra váró fontos típusaira mennek vissza. Az Attilával kapcsolatba került egyéb érememlékekkel foglalkozó téves feltevések kritikája fejezi be a gazdag illusztrációs anyagú tanulmányt. Szerző a téma körébe tartozó érememlékek teljes leírásával és kiértékelésével, továbbá az európai művelődés- és művészettörténeti fejlődés kereteibe való belehelyezésével, lényegre szorítkozó előadásában az egyetemes numizmatikai kutatás fontos feladatát végezte el, és értékes.eredményeket szolgáltatott a rokon történeti teriiletek számára is. Vaycr Lajos LÁSZLÓ GYULA A NÉPVÁNDORLÁS LOVASNÉPEINEK ŐSVALLÁSA Kolozsvár 1946, Erdélyi Tudományos Intézet, 45 1. 8°. A népvándorlás történetének kutatója számára jól ismertek azok a nehézségek, amelyeket az e korra vonatkozó írásos forrásanyag rejt magában, A fennmaradt görög és latin nyelvű források meglehetősen szűkszavúak és többnyire annyira egyoldalúak, hogy a népvándorlás lovasnépeinek életét csak igen töredékesen ismerhetjük meg belőlük. Az utóbbi évtizedek kutatásai azonban hatalmas új forrásanyagot tártak fel a történetkutatók számára. A népvándorlás lovasnépeinek régészeti leletanyagát sikerül világosan meghatározni és szétválasztani egymástól s a helyesen kiértékelt régészeti anyag komoly lehetőségeket nyújt az írásos források kiegészítésére és hézagaik pótlására. Éppen ezen a területen ért el figyelemreméltó és értékes eredményeket L. azáltal, hogy az önmagukban sokszor nem világos rendeltetésű lelettárgyakat és nehezen értelmező temetkezési szokásokat széles, összehasonlító néprajzi anyag összefüggésébe állította s ilyen módon a népvándorlás lovasnépeiről alkotott képet több fontos vonással egészítette ki. Ebben a könyvében a sokat ígérő cím keretében voltaképpen az avarok világképével s annak ősi gyökereivel foglalkozik. Kiindulópontja itt is egy lelettárgy: a mokrini avarkori temető 8. sírjában talált csonthenger, amelyet bekarcolt rajz díszít. A rajz a következő: alul nagyjából hét merőleges vonallal tagolt domb, fölötte állványszerű tömb, amelyen ismét kisebb domb van, azon pedig vastagtörzsű kilencágú fa. Ez tekinthető a rajz tengelyének. Ettől jobbra és balra különböző állatok vannak, éspedig nagyobb részük a tengelynek háttal és vele párhuzamosan, kettő pedig a tengelyre merőlegesen helyezkedik el. L. szerint a mokrini sírban megfigyelt temetkezési mód (a részleges lovastemetkezés) és a lelettárgyak egy része (a csontveretes öv, a szélesfejű csontíjlemezek, a nyakban talált gyöngyszem) Belső-Ázsia felé utat. Ezen az alapon azt tartja, hogy a rajzon szereplő állatok (szakemberek meghatározása szerint, vadkecske, macskafajta ragadozó, steppei róka) az Altáji-hegység állatvilágát ábrázolják. A rajz technikáját elemezve, valószínűnek tartja, hogy annak eredeti fogalmazásában az állatok a fa mellett egymás fölött emeletesen helyezkedhettek el. Az így értelmezett mokrini ábrázolást azután kapcsolatba hozza a Man-i kőkeresztekkel és az altaji népek sámándobjainak rajzaival és utóbbiakat elemezve, arra az eredményre jut, hogy a mokrini rajz a sámándobokéhoz hasonlóan világábrázolás. így a rajz középpontjában álló ábrázolásban a világhegyet, világoszlopot és világfát látja, a körülötte levő állatok pedig szerinte azt mutatják, hogy az életfa az avarok számára még minden élet szülőanyját jelentette. Eddig nagyjában szilárd talajon mozognak L fejtegetései és következtetései, ámbár bizonytalan pont akad így is elég. Az általa erősen hangsúlyozott keleti kapcsolatok ugyanis egyáltalán nem tekinthetők bizonyítottaknak s nem lehet sokat építeni az állatok meghatározására sem. Nem valószínű azután a mokrini rajz és az altaji ábrázolások (sámándobok, sziklarajzok) közt általa feltett közvetlen kapcsolat sem, mert utóbbiakat önmagukban is inkább csak az ábrázolás tárgyának azonossága köti össze. Ezeknek a részletekben felmerülő bizonytalanságoknak ellenére annyi mindenesetre lehetségesnek látszik, hogy a mokrini rajz világképábrázolás s így az avarok primitív mitikus világképét ismerhetjük meg bizonyos mértékben belőle. L. azonban ennél az eredménynél nem áll meg, hanem megkísérli ennek a mitikus világképnek legősibb gyökereit is megtalálni. Felfogása szerint az életfa régebben még ,,nem fa, hanem asszony, minden élet anyja" volt. Ez az ősi istenasszony viszont az ázsiai népeknél állatformában, elsősorban szarvasünő alakjában élt és a totemhittel kapcsolatban alakja a csodaszarvas-mondában csapódott le. Utóbbi gondolatkörben véli a mokrini rajz értelmét is megtalálni és ezen az alapon felteszi, hogy a csodaszarvas-mondát az avarok