Századok – 1989
Tanulmányok - Heckenast Gusztáv: Honoráciorok a reformkorban III–IV/427
HONORÁCIOROK A REFORMKORBAN 433 A honoráciorok szavazati jogának problémája a magyar társadalomfejlődés két különböző folyamatába illeszthető bele. Az egyik folyamat a politikai hatalomban való részesedésnek egyre szélesebb társadalmi rétegekre való kiterjedése. A főpapok és főurak XVIII. századi uralma után 1790-ben megjelenik az országgyűlésen a középnemesség, mint jelentékeny politikai tényező, 1819-től kezdve a megyei közgyűléseken nagy tömegével gyakran döntő szerephez jut a kisnemesség, s a 30-as években egyes kisnemesek már az országos politikában is szóhoz jutnak. így érkezik el a fejlődés vonala a 40-es évek elejére a legelőkelőbb nem-nemes társadalmi réteghez, a honoráciorokhoz, s az élen járó ellenzéki megyékben konkrét formában vetődik fel a politikai hatalomban való részeltetésük kérdése a szavazati jog megadása által. A másik társadalmi folyamat magának ennek a honorácior-rétegnek a felemelkedése. A honorácior-réteg, mint láttuk, II. József évtizedében jelentkezik, politikai törekvései Martinovics összeesküvésében keresik a megnyilatkozás formáját, ezért a XVIII. század végi reakció szembefordul felemelkedésükkel, de a napóleoni háborúk által kiváltott gazdasági fellendülés megerősíti, megsokasítja a társadalomnak ezt a rendi korlátok közé nehezen illeszkedő rétegét, s megnövekedett súlyukat mutatja jogi helyzetük változása, a nemesi joghatóság kiterjesztése a 30-as évek vége felé. Ebbe a felemelkedési folyamatba kapcsolható bele a következő fázis: a politikai hatalomban való részesedés. Közvetlenül az után, hogy a kisnemesi tömegek szavazati jogát biztosították a megyei közgyűléseken (1819), felmerült az értelmes elemek szaporításának gondolata. A legtöbb megyében szavazati jogot kapott a nem-nemes katolikus alsópapság,2 5 protestáns többségű megyékben a református, illetve evangélikus papság is. Húsz évvel ezután újból felvetődött a honorácior-probléma a megyegyűléseken, először Pest megyében. Semmi nem mutat arra, hogy a honoráciorok nagy száma, vagy társadalmi-politikai súlya váltotta volna ki az őket szavazati joggal felruházó statútumokat. Annál feltűnőbb az összefüggés a honoráciorok szavazati jogáról alkotott statútum és az ezt megalkotó megyék általános ellenzéki magatartása között. „Kossuth s mi mindnyájan átláttuk - írja Pulszky Ferenc -, hogy nagy reformokat még soká nem lehet keresztülvinni az országgyűlésen, a mágnások s a kormány ellenére, ilyen volna például a mívelt nem-nemes osztálynak, az úgynevezett honoratioroknak ... politikai jogokkal való fölruházása, holott nézetünk szerint ezt a megyei autonómia terén megyénként is lehet életbeléptetni."27 A kezdeményező tehát nem a honorácior-réteg, hanem a nemesi ellenzék. A jogkiterjesztés szempontja sem lehet tehát a nem-nemes nép egy részének fölvétele az alkotmány sáncaiba, hanem a nemesi ellenzék politikai érdekeit kell emögött keresni. A bocskoros nemesség mintegy két évtizede vett már részt a megyei tisztújító és követválasztó gyűléseken és nagy számával egyre inkább elnyomta a vármegyei értelmiség érvényesülését. Mivel a kisnemesi tömegek a reformkor folyamán műveletlenségük következtében az ellenzék részéről intellektuális eszközökkel meg nem nyerhetőknek bizonyultak és a kormány törekvése-25 Orsz. Lt. Nádori. Prot, congr. Pest. 1820. 926. sz. *6 Hazafiúi gondolatok a vármegyei tisztségeknek megújításában a papi rendet illető jusról. H. n. 1824. 27 Pulszky Ferenc: Életem és korom. Budapest, 1880. I. k. 205. 1.
