Századok – 1989
Tanulmányok - Kumorovitz L. Bernát: A középkori magyar írásbeliség kialakulása III–IV/381
392 KUMOROVITZ L. BERNÁT megerősítésére, valószínűleg azért, mert ő volt az egyházmegye ordinariusa, s bővítette is az alapító adományát. Hogy oklevélfajta tekintetében nem tudatos újítással van dolgunk, bizonyítja az a körülmény, hogy Martyrius még ugyanebben az esztendőben az esztergomi egyház javára tett adományáról szóló és saját maga szerkesztette oklevelére két királyi pecsétet kért és kapott. 1 6. A XII. század első felében néhány perjogi írástermékkel is találkozunk. Kettő közülük magánszerkesztésű királyi pecsétes ítéletlevél. Az egyik a zobori (1111), a másik a bakonybéli (1131).52 Az első a király megbízásából eljáró esztergomi érsek ítéletét tartalmazza, s Gaufredus apát írhatta, a másodikban pedig szintén a király megbízásából ítélkező Belus nádor döntését szerkesztették meg, valószínűleg Bakonybélben. Lényegesen különbözik tőlük Gervarius nyitrai püspöknek a pannonhalmi monostor ügyében hozott ítéletéről (1105-1116) a Liber ruberben fennmaradt notitiaszerű feljegyzése,53 amelyet, úgy látszik, Pannonhalmán „pro privata notitia" szerkesztettek meg, de az is lehetséges, hogy királyi pecsétje volt az eredetinek, s akkor az előbbi csoportba tartozik - s Felicianus érseknek a zágrábi püspökség birtokperében, 1134-ben kiállított saját pecsétes chirographált ítéletlevele.54 Az érseket is a király delegálta, aki sajátszerkesztésű és nyugatias (francia?) külsejű ítéletlevelével megteremtette az első ismert magyar egyházi hatósági oklevelet. A középkori magyar királyi oklevél körülbelül III. Béláig (a magánoklevél még később is) nem dispositív írás, hanem bizonyítékbiztosító eszköz, s elsődleges célja a tanúbizonyítás előmozdítása volt.55 A birtokperekben a bírói ítélet két lényegesen különböző alkatrészből áll: 1. rendezi a bizonyítás kérdését, és 2. eldönti a felek közötti jogi problémát, azaz: vagy megerősíti a közöttük fennálló régebbi jogviszonyt, vagy újat állapít meg.5 6 Az eredmény tehát a fél szempontjából magánjogi természetű. Mivel korszakunkban az ítéletet a bíróságok még nem foglalták hivatalból írásba, bizonyíték nyilvántartási okból az érdekeltnek, ha jónak látta, magának kellett erről gondoskodnia. Ez a magyarázata annak, hogy a XII. század első feléből ránk maradt ítéletlevelek is, legalább részben, a magánjogi írásbeliség műhelyeiben, és annak még vajúdó, ezért változatos formái szerint készültek. A franciás műveltségű Felicianus érsek, mint láttuk, itt is rendezően avatkozott be, s a század második felében a király nevében hozott ítéletlevelek megszerkesztése a királyi kancellária feladatává lett. Az eddig elmondottakat összefoglalva megállapíthatjuk, hogy a jogi írásbeliség tudománya a XI. és XII. század fordulóján a királyi udvarból a vidékre is kisugárzott, és a nagyobb egyházi gócpontokban talált otthonra. Produktumai között, a magánjog vonalán, ingósági és hitelüzleti cartulákat, néhány (pecsétes és pecsételetlen) birtokjogi magánoklevelet, túlnyomórészben pedig királyi pecséttel megerősített idegen szerkesztésű, vagy egészen királyi oklevélbe foglalt magánadományról és végrende-51 Szentpétery: Krit. j. 84. sz. - Mon. Strig. Eccl. 107. I.: „Ne vero cuiquam successorum meorum eas sublrahere, diminuere vei mulare liceat, per presenlis privilegii paginam sanciri constitui, et regii impressione sigilli, tarn aurei, quam cerei, totius regni assensu stabiliri feci". 52 Szentpétery: Krit. j. 43. és 57. sz. 53 Pannonh. rt. I. 594. 1. 54 Smüiktas, T.: Codex diplomaticus... Zágráb, 1904. II. 42. 1. 55 Kumorovitz: Pecséthasználat 33-34. 1. 56 Ti mon A.: Magyar alkotmány- és jogtörténet. Budapest, 1919. 496. 1.
