Századok – 1989

Figyelő - Klaniczay Gábor: Az interdiszciplinaritás az utóbbi negyedszázad történettudományában I–II/163

172 FIGYELŐ kiállítás, az 1987-es Zsigmond-kiállítás, vagy az 1988-as Szent István ünnepségsorozathoz kapcsolódó kiállítások. Az évfordulók kampányai soha nem látott anyagi forrásokat, tömegkommunikációs támaszt, népszerűséget kínálnak az épp soron következő ünnepelthez kapcsolódó történeti kérdések - akár interdiszciplináris - újrafelvetésére, tisztázására. Ugyanakkor félő, hogy ilyenkor a reprezentáció háttérbe szorítja a releváns, szakszerű megközelítést, a sietős és tömeges készülődés rengeteg egymást átfedő, s egymással már nem egyeztethető párhuzamos munkát eredményez, s végső soron diszkontinuitást okoz magában a kutatásban. Amíg tart az évforduló, bármi hozzá kapcsolható adalék érdekes, mire vége van - mindenkinek elege van a témából egy időre. 7. Az interdiszciplináris törekvések sorában a viták, konferenciák, kiállítások, bizottságok mellett igen fontos volt, talán mindennél fontosabb, hogy néhány kutató - egyénileg konzultálva, eltanulva a másik diszciplína módszereit - interdiszciplináris jellegű téma kutatásába kezdett pl. a technikatörténet (bányászat - Paulinyi Oszkár, vaskohászat - Heckenast Gusztáv, szövőipar - Endrei Walter, Makkai László), a táplálkozástörténet (Makkai László, Zimányi Vera, Kubinyi András), a számítógépes vizsgálatokkal kísérletező és mikrostruktúrákat feltáró várostörténet (Granasztói György), a történelmi statisztikára, s a demográfiára építő társadalomtörténet (Vörös Károly, Dányi Dezső, Veres Éva, Faragó Tamás, Benda Gyula, Tóth Zoltán), a magánjogi forrásokat sokoldalúan kiaknázó helytörténeti és agrártörténeti kutatások (Szabad György, Orosz István), a nemesi rokonsági és öröklési rendszerek története (Fügedi Erik), a szimbólikus jelentésekre is figyelő lakás- és urbanizáció kutatás (Hanák Péter, Gyáni Gábor), a pszichológiai megalapozottságú életrajzírás (Lackó Mihály) területén. 8. Az interdiszciplináris kutatás szervezeti kereteit, szakmai indítékait, hazai és külföldi tradícióit, egyéni kezdeményezéseit sorolva már szóba került számos sikerrel egybekapcsolódó rokontudomány. Egy vázlatos, diszciplinánkénti áttekintés (a kimerítő ismertetés igénye nélkül, inkább csak néhány további ötletem csoportosításával), további kiegészítéseket adhat e képhez: A közgazdaságtan, mely már több példában is szóba került, az interdiszciplinaritás és a korszerű történettudományos gondolkodás egyik programadó ága volt a történettudományban. Külön vizsgálatnak kellene azonban megállapítani, hogy a hatvanas-hetvenes évek - olykor ideologikus ízű - újraértékelései, tervezett alapkutatásokat új elméletekkel párosító konjunktúrája nyomán mi a jelen pillanat mérlege és melyek további perspektívái. A megindult üzemtörténeti, olykor kliometrikus módszerekkel dolgozó alapkutatások (pl. Tóth Tibor) mellett, úgy tűnik, két témakörben várhatók ma módszertanilag érdekes új eredmények: a 19. század második felének vállalkozási és pénzgazdálkodási kérdéseiben (Bácskai Vera, Kövér György, Halmos Károly), valamint az államilag szabályozott, szocialista gazdaság közelmúltjának, működési rendszerének feltárásában (Pető Iván, Sós Károly Attila, Bauer Tamás, Rév István). A többi területen mintha alábbhagyott volna a kezdeti lendület. A szociológia a hatvanas-hetvenes évek egyik legdinamikusabban fejlődő új magyarországi tudománya volt, mely több izgalmas közös vállalkozást kezdeményezett, elsősorban a közelmúlt történészeivel. Ezek egy részének sikeres felfutását