Századok – 1988

Tanulmányok - Székely György: Egy elfeledett rettegés: a második tatárjárás a magyar történeti hagyományokban és az egyetemes összefüggésekben 52/I–III

A MÁSODIK TATÁRJÁRÁS A TÖRTÉNETI HAGYOMÁNYOKBAN 73 tében az ország legnagyobb része néptelenné vált, a be nem telepíthető területeket Árpád-házi királyaink azon községekhez, városokhoz csatolták, amelyek a nagy pusztulás után visszatelepedve új életre tudtak kelni. így került valószínűleg már a 13. század végén Kecskeméthez a szomszédságában volt hat község határterülete. A Hunyadiaktól származó adományozási oklevelek sorolják fel a községek:

neveit és utalnak elhagyott templomaikra. Kecskemét határterülete a hozzá csatolt hat községgel nagymértékben megnövekedett, és nagy határú földjén alapjaiban kifejlődhetett a jószágtenyésztés. Ebben a fejtegetésben az 1285-ös év említésre nem méltó, más szóval a pillanatnyi pusztítás a hosszú településfejlődési tendenciát nem befolyásolta. Az Alföld későbbi metropolisa, Debrecen esetében is azt tanúsítja a településtörténeti kutatás, hogy nem pusztulás, hanem éppen az 1241 utáni újjáépítés jellemző az 1285 körüli években. Az akkor Bihar vármegyéhez tartozó, de a Nyírrel határos s annak nevét is hordozó terület falvainak nagy többsége az első tatáijárás alatt elpusztult. Az ezt követő évtizedekben nincs okleveles adat Debrecenre s a környező falvakra, ezért a pusztulás mértéke s az újrabenépesülés üteme közvetlenül nem állapítható meg. Módy György mégis nem alap nélkül feltételezi: a tatárjárás után két évtizeddel kezdődött el Debrecen kiemelkedése a környék falvai közül. A későbbi Debrecen északi felének utcahálózatát egy 1771. évi térkép talán úgy ' őrizte meg,, ahogyan a településrendszer az Árpád-korban kialakult. A 13. század első harmadában keletkezett halmaztelepüléshez, a későbbi Szentlászlófalvához tartozott egy szabálytalan, zegzugos utcahálózat. A tatáijárás utáni újjáépítési időszakra keltezhető alighanem az 1981-ben a Nagytemplom körül fellelt falmaradványok szerint az a templom, amely egy több részbirtokból egységesülő falué volt. A település felemelkedése mégsem csupán helyi jelenség, hanem összefüggött egyik földesura karrierjével. Rophoin ' servienseivel vonult hadba és élükön a királyi sereg egyik vezére lehetett a kunok elleni Hód-tavi csatában, amelyet egyesek 1280 novemberére, mások 1282 március—május köztre helyeznek. A csatában Rophoin négy sebet kapott. 1282-ben már bánnak címezik. A király 1285. január 1-i oklevéllel Rophoin comesnek adományozta az Alpra kun főúr fiaitól hűtlenségük miatt elkobzott Macs falut, Mihálylaka nevű földdel. IV. László 1285. június 13-án éppen a Hortobágyon tartózkodott, s ott kelt oklevéllel hagyta jóvá, hogy Borsa nembeli Lóránt erdélyi vajda és testvérei Gáborján falut a monostorral s a hozzá tartozó Keresztúr és Szentpéterszeg egyházaival örökös jogon átadják Rophoin bánnak. A kunok elleni harcért volt tehát itt és ekkor hálás egyik vezető vitézének Kun László. . . (gy érthető az a településtörténeti érdekesség, hogy a váradi püspökség 1291—94 köztre keltezhető tizedjegyzékében egyik évben Debrecen falu mellett külön jelölve Dózsa Debrecenje és Péter Debrecenje, másik esztendőben Rophoin Debrecenje, Dózsa Debrecenje és Péter Debrecenje fordul elő. Egyazon falu, Debrecen tartozott tehát három földesúr nem egyenlő részbirtokába. A tizedjegyzékből bizton következtethető, hogy Debrecent nemigen vetette visza a második tatárjárás. Ettől eltért Györffy György, aki a pusztulás képét a főváros körüli alföldi területekre vetítette. Szerinte a második tatárjárás Pestig elpusztította az Alföld nagy részét. A második tatárjárás okozta pusztulás sokáig éreztette hatását az Alföld települési képén. E vidék legújabb régészeti kutatása mégis inkább Szabó Kálmán felfogásához áll közelebb. Melis Katalin a pesti síkság falvairól azt állapítja meg, hogy az 1241—42-ben elpusztult és elnéptelenedett falvak, földek hamarosan újra gazdára leltek. A 13. századi helynevek régészeti leletekkel bizonyítottan a 12. század végi falurendszert jelölik. A Szilas patak északi oldalán az első