Századok – 1988

Tanulmányok - Székely György: Egy elfeledett rettegés: a második tatárjárás a magyar történeti hagyományokban és az egyetemes összefüggésekben 52/I–III

74 SZÉKELY GYÖRGY tatáijárás alatt elpusztított falu területe később is lakatlan maradt. Általában azonban a helynévanyagban 1241 — 1242 nem jelentett cezúrát, mert a benépesítés és az újjáépítés megőrizte számunkra a régebbi helyneveket. Ami a 13. század közepi pusztulást illeti, Melis több alkalommal jól megfigyelhette a pusztulási réteget borító steril futóhomokot, amely arról tanúskodott, hogy az erősen megrongálódott, gyakran a járószintig elpusztult falak hosszabb ideig szabadon álltak. A Pestet körülvevő falvak többsége egymás után, még a 13. század folyamán újratelepült. A feltehetően romos Pest városban zajló gazdasági élet a megismétlődő tatár támadások ellenére egyre jobban tagolódott.1

6 A magyar történetírásban Pauler Gyula állította össze a második magyarországi tatárjárásnak szinte teljes képét, amit a modern történeti földrajzi kutatás is csak a részletekre tud kiegészíteni. Pauler Gyula nagy megjelenítő erővel rekonstruálta a politikai és hadi eseményeket, és a maga kordban modem módon érzékeltetni igyekezett a kortársak gondolkodásmódját is. Már 1284 nyarára teszi, hogy a gondolkodó hazafiakat, köztük Lodomér esztergomi érseket némi kósza hírek kezdték aggasztani a tatárok jöveteléről. Az utóbbiak hatalma ugyan megoszlott, nem volt többé a régi, de azért mégis félelmes volt. Batu kán birodalmát most kis unokái bírták, köztük a legkiválóbb Telebuga volt. Tőlük nyugatra a Dnyeper jobb partján, a Bug vidékén helyezi el Pauler Gyula ( Nogájt, Batu öccsének unokáját, aki törzsével külön, valójában független hatalom volt, és a maga kénye-kedve szerint sarcolta a szomszéd népet. Ma már kronológiai okokból sem fogadhatjuk el Pauler álláspontját, hogy az utóbbi törzsfő népét - nevéről - nogáj tatároknak nevezték. Az pedig tévedés és hibák kiindulópontja Paulernél, hogy a vélt népnévből formálta a latin írók tolla a neugar nevet. Visszatérve a történeti eseményekre, elmondja, hogy Nogáj és Telebuga szövetkeztek, hogy megtámadják Magyarországot. , Északról, a Kárpátok felől támadtak és kényszerítették a halicsi, ladoméri orosz fejedelmeket, köztük IV. Béla vejét, Danilovics Leót, hogy seregükkel velük menjenek azzal a céllal, hogy raboljanak. A róluk szóló hír kétszázezer emberükről, jó vitézekről tudott a nőkön kívül. A Nogájjal azonosított Mihei és Telebuga szerepelnek vezérként. 1285 január végén, február elején, Gyertyaszentelő körül törtek be Magyarországra, és elborították az északkeleti részt. Hosszában tíz, széltében hat mérföldet foglalt el a táboruk. Gyors lovon, Borsodon, Hevesen keresztül leszáguldoztak Pestre. Az emberek eszeveszetten futottak, elbújtak, a Dunántúlra igyekeztek. A menekülők átszállításából meggazdagodtak a pesti révészek. A támadás során valami hétezer lelket öltek meg. Az ifjú királyné, Erzsébet a budai várba zárkózott. Onnan látta a pusztulást és látta, mint keltek át a főurak, az ifjak — „inasok" —, kik udvarában voltak és a budai polgárok és csaptak össze a tatárokkal. Hont vármegyében az emberek fegyverkeztek és verekedtek a tatárokkal. A királyt a Felvidéken találta a tatár áradat. Az Abaújba, Sárosba hatoló tatárok dúló hadával vitézül szembeszálltak a vidék urai, főleg az Abák. Dávidfia Amadé, Finta öccse csapatjával sok rabot szabadított ki, és győzelmi jelül tíz tatár fejét mutatta be László királynak. Sáros megyében Baksa Simonfia György, a híres vitéz gyűjtötte maga 16

Dávid Katalin: Az Árpád-kori Csanád vármegye művészeti topográfiája 36-37, 52-61, 70.; Szabó Kálmán: Kecskeméti tanyák (Kecskemét, 1936) 8-9,\Módy György: A falutó! a mezó'városig (Szendrey István szerk.: Debrecen története 1693-ig. Debrecen, 1984) 100-102, 105-106.; Györffy György: Budapest története az Árpád-korban. 309.; Irásné' Melis Katalin: Adatok a Pesti-síkság Árpád-kori településtörténetéhez. (Bp. 1983) 40-41, 43, 46.