Századok – 1988

Tanulmányok - Banaszkiewicz Jacek: A tájbeli a társadalmi rend és a népi eredethagyományok egysége 769/V–VI

784 JACEK BANASZKIEWICZ e vélemény megerősítéséül hozzátette: „fides antiquitatis religione firmatur".66 Nem tudjuk Lucka lakóiról, hogy gondozták volna a földjükön levő kultuszközpon­tot. Pedig, akárcsak a semnonusok, a legnemesebbek a közösségben, és középen vannak, akár a redárok, a radogoszczi szentély tulajdonosai. A Germaniában viszont nem említik azt a tényt, hogy a suebusok között az elsők olyan területet foglalnak el, amelyet a fennhatóság központjának tartanak. Tacitus, bár megadja a semnonu­sok sikerének példáit - kiterjedt, délceg nép -, tehát joggal tekinthetik magu­kat a suebusok fejének (caput Sueborum), mégsem tesz említést arról, hogy a szö­vetség közösségében „medii" voltak. Szem előtt tartva Kosmas utalását a luczanok­ról és más fent említett forrásokat, éppen ilyen pozíciókat kell a semnonusoknak tulajdonítani, a luczanok területén pedig az egész közösség legfontosabb kultusz­helyének, valamint az uralkodó székhelyének kellett elhelyezkednie. Ha egy eposz hőse el akar pusztítani valamilyen vidéket, a kozmikus fa fel­gyújtásával kezdi - írja Slawoj Szynkiewicz a jakutok régi kultúrájáról szőlő mun­kájában.6 7 Ennek az elvnek a szellemében járt el Nagy Károly is, amikor a szászok ellen harcolva eresburgi (a Diemel folyó menti Niedermarsberg) szentélyük ellen vonult, és 772-ben elpusztította az ott tisztelt Irminsult, az égboltot tartó oszlopot, amely természetesen a világ közepén állt.68 Az ellenséget a legérzékenyebb pont­ján megsérteni és tulajdonképpen megsemmisíteni akkor lehet, ha elveszik tőle azt, aminek világában, abban a rendben, amelyben él, a legnagyobb értéke van. Ezért a középkori győztes elvitte az elfoglalt városból a perront, a közösség külön­állóságának, rendjének jelképét, a királyságból az uralkodó jogaiba iktatására szol­gáló rituális követ vagy a királyi jelvényeket.6 9 Ezért határozták el időnként, hogy az ország legérzékenyebb, középső pontjára mérnek csapást, az egész meghódítá­sának nagy kockázatát vállalva, és nem elégedtek meg az ország könnyebb és jö­vedelmező kirablásával. Bfetislav támadása Krakkó és Gniezno, Lengyelország két fővárosa elfogla­lására irányult, és egy bizonyos időre félbeszakította az ország politikai egziszten­ciáját. Hasonló szándékú volt Ferdeszájú Boleszláv Biafogard elleni támadása, el kellett pusztítani azt a központot, amelynek különleges jelentősége volt a pomerá­niai közösség számára. A gazdag Koíobrzeg, amelyet érdekesebb volt megtámadni, később harc nélkül adta meg magát, ha hihetünk Gallnak.7 0 Ilyen megsemmisítő csapás stratégiáját mutatja be egyébként az említett krónikás, beszámolva Vitéz Bo­leszláv Oroszország elleni hadműveleteiről.7 1 Azt írja, hogy amikor Boleszláv be­hatolt az ellenség területére, és az visszavonult, a király nem foglalkozott várak el­foglalásával vagy pénz szedésével, hanem haladéktalanul Kijevnek tartott. Be akar-66 Germania, 39, 1. 67 S. Szynkiewicz: Herosi tajgi. Mity, legendy, obyczaje Jakutów (A tajga héroszai. A jakutok mítoszai, legendái, szokásai). Varsó 1984. 121. 68 R. Meissner: Irminsul bei Widukind von Corvey. Bonner Jahrbücher. CXXXIX. köt. 1934. 41. 69 J. Meier: Ahnengrab und Rechtsstein. Veröffentlichungen der Kommission für Volkskunde. Bd. 1. Berlin 1950. 67. 70 Call, II, 39, 110. 71 Gall, I, 7, 22.

Next

/
Oldalképek
Tartalom