Századok – 1988

Tanulmányok - Strzelczyk Jerzy: Gótok Közép-Európában 753/V–VI

768 JERZY STRZELCZYK mert és kézenfekvő, de beszédes forrásnyomok, a Galindus típusú személynevek bizonyítják (a galind balti törzs nevéből?), Windus (vend) Visclarius, Visclamirus, Visclamundus, Visclavara (valószínűleg a Visztula folyó nevével kapcsolatban maradt meg). Ezek a személynevek a 10-11. századok tanúsága szerint Hispánia vizigót antroponímiájában is előfordulnak.4

4 A tudósok sokáig szkeptikusan viszonyultak ahhoz a lehetőséghez, hogy a barbár népek mozgolódásában (melyet a római történetírás „markomann háborúként" tart számon - 169-180), a Balti-tengernél és a Visztulánál élő gótok inspiráló, vagy legalábbis jelentős szerepét megvizsgálják. Scriptores Históriáé Augustae a „Marcus Aurelius életé"-ben (14. p) felsorolják azokat a törzseket, melyek akkortájt a rómaiakkal szembeszálltak (markomannok, kvádok, szarmaták), és megemlítik „aliis etiam gentibus, quae pulsae a superioribus barbaris fugerant, nisi reciperentur, bellum inferentibus". Kazimierz Godh>wski nemrég, az utóbbi évek régészeti eredményeinek alapján úgy vélte, hogy a Vita Marci utalásai kapcsolatba hozhatók az Elba-menti, przeworski, és wielbarki eredetű etnikai eltolódásokkal.45 Vajon elég premisszánk van-e ahhoz, hogy H. Wolframmal együtt vizsgálhassuk meg a gótokat (gutonokat) a Lugi Szövetségben, és a bécsi történésszel együtt többé-kevésbé rekonstruálhassuk a gótok korai történelmét? „In der ersten Hälfte des ersten Jahrhunderts zählten die Gutonen zu den keltisch dominierten Lugiern, worauf in der zweiten Jahrhunderthälfte das vandalische Element die Oberherrschaft errang. An der Wende vom erstsen zum zweiten Jahrhundert lösten sich die Gutonen aus dem lugisch-vandalischen Kultverband und zogen von der Oder zur Weichsel."4

6 Mindenesetre ez egy olyan feltevés, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni. De attól függetlenül, hogy hogyan zajlott le ténylegesen a gutonok törzsi elkülönülésének folyamata és valóban úgy-e, végül valószínűleg elért a Visztula alsó folyásához, ebben egyet kell értenünk a következő véleménnyel: „Aber das kleine Weichselvolk der sarmatischen Gutonen kann nur dann die Markomannenkriege ausgelöst und darüber hinaus eine gewaltige Unruhe erzeugt haben, die Generationen von Europäern diesseits wie jenseits des Limes erfasste, wenn es eine besonders leistungsfähige Organisationsform besass. Dieses Volk folgte Königen, die das sakrale Prestige des piudans* mit der Durchschlagkraft des Reiks verbanden."4

7 J. M. Piel, D. Kremer, Hispano-gotisches Namenbuch. Der Niederschlag des Westgotischen in den alten und heutigen Personen - und Ortsnamen der Iberischen Halbinsel, Heildelberg 1976, p. 143—4, 288, 290. Vo. H. Wolfram. Gesch. der Goten, p. 39, 39. jegyzet. 45 К. Godlowski, „Superiores barbari" und die Markomannenkrieg im Lichte archäologischer Quellen, Slovenska Archeologia 32(1984), 2, p. 327-346. 46 H. Wolfram, Gesch. der Gölten, p. 38. *7 Uo. p. 39-40.