Századok – 1988
Figyelő - Buza János: „Ungerlein 1678”. A magyar dénár kitiltása Nürnberg pénzforgalmából 664/IV
676 VITA való visszaküldése után, hogy „aranyos" (aurata) volt".1 0 Kristó Gyula szerint „az érmeképen felbukkan a szárnyas (zászlóval ellátott) lándzsa. A koronázópaláston egy másik típusú (ún. köpűs) lándzsa ábrázolása látható."1 1 Bertényi Iván egy helyütt a palást „lándzsá"-ját említette, s az Egbert- (Dunston-) féle koronázási ordóban szereplő bottal (baculus) azonosította,12 másutt kifejtett véleménye szerint viszont „a magyar királyi hatalom jelvénye all. századtól a nyélre tűzött kereszt volt. Itáliában és általában Nyugat-Európában az egyszerű keresztet használták. A magyar királyok is ezt vették át; a 11. században készült koronázási palástra pedig rá is hímezték".13 Székely György szabatosan a dénáron látható „zászlós lándzsát (szárnyaslándzsát)" említette.1 4 A „köpűs" és „szárnyas" megkülönböztető jelzők használata tárgyunkban félrevezető, hiszen a kis méretű hajítólándzsák hegyét kivéve - amelyeket hegyes tüskéjükkel verték be a nyélvég furatába1 5 - minden lándzsa, beleértve a szárnyaslándzsákat is, köpűs! A nagyobb lándzsahegyeknél azért alkalmazták a köpűs nyélreerősítési módot, mert a köpű magába fogadta a hegyesre faragott nyélvéget, s így az az ütközéskor kevésbé repedhetett meg. A Dbg. 1706/a. dénár és a palást lándzsaképének vizsgálatakor tehát azt kell eldönteni, hogy a lándzsa köpűjéből kiállnak-e a fent említett „szárnyak" vagy sem? A nagyharsányi dénárok érmeképe jól felismerhető. A kéz a hegy alatt fogja a lándzsanyelet: az első verőtővel vert példányoknál a nyél kevésbé hangsúlyozott, az ujjak látszólag a nyél felületéből indulnak ki, míg a második verőtővel készülteknél a nyél mintegy átfut a nyitott tenyér felületén. Az ujjak előre merednek, a hüvelykujj kissé behajlítva a legalsó zászló-csík irányába mutat. A tenyér felső éle fölé simul az öt szalaggal vagy hajtással jelzett zászló, amelyet az ábrázolás szerint fenn a lándzsahegyre, lenn a hüvelykujj alatt, a nyélre erősítettek. A zászló első és második szalagja összefut, a harmadik és negyedik csak egymás mellett végződik, s úgy zárulnak kettenként az első, ill. a második gömböcskében (bojtban? ). A harmadik gömböcske az ötödik szalag végéről lóg le. A gömböcskék előtt az öt szalagot egy keresztirányú szalag köti össze; lehet, hogy ez a sáv jelenti a zászló szélét. A nyélre húzott lándzsahegy pengéje az első verőtővel készült érméken íveltebb, a másodikkal verteken szegletesebb körvonalú. A köpűből jobbra kiálló szárny gerinceit, háromszögű tüskének ábrázolt alakban vitathatatlanul felismerhető. A bal oldali szárny ugyanígy megformált, de mivel a zászló második szalagjában végződik, az alakja nem teljesen azonosítható. A nagyharsányi kincs 40 példányán kívül a Dbg. 1706/a. dénár másutt is előkerült. A rácalmás-göböljárási (Fejér m.) 10-11. századi magyar köznépi temető 72. sírjából származó érme az ásató Bóna István tájékoztatása szerint „annyira kopott, hogy az '0 Györffy 1977, 156-157; vö. uő: A magyar pénzverés kezdeteinek kérdéséhez. ARegia 14 (1975) 187-188. (a továbbiakban Györffy 1975). A Rómába küldött lándzsát Aba Sámuel fegyverének tartja: Péter Váczy: Thietmar von Merseburg über die ungarische Königskrönung. Insignia regni Hungáriáé I. Budapest 1983, 35; vö. Kovács 1970, 140-144. 11 Kristó Gyula: Magyarország története. 895-1301. Budapest 1985, 55. 12 Bertényi Iván: A magyar korona története. Budapest 1978, 57 (a továbbiakban Bertenyi 1978). 13 Bertényi Iván: Kis magyar címertan. Budapest 1983, 67 (a továbbiakban Bertényi 1983). 14 Székely György: Koronaküldések és királykreálások a 10-11. századi Európában. Száz 118 (1984) 925 (a továbbiakban Székely 1984). 1 s Vö. A. N. Kirpiínikov: Drevnorusskoe oruzie. Moskva 1966, II. 23-25.
