Századok – 1988
Tanulmányok - Székely György: Egy elfeledett rettegés: a második tatárjárás a magyar történeti hagyományokban és az egyetemes összefüggésekben 52/I–III
58 SZÉKELY GYÖRGY volta miatt felidézték az egykori zavaros időket, midőn Myza és Heyza nevű szaracénok lefoglalták a rend birtokjogait, leigázták népeit. Ez ugyanis Mizse nádorra utalt.5 Kun László katonai és belpolitikai okokból rá volt utalva a mongol-tatár támadásoktól pusztáiról jó részében kiszorított s 1239-ben, majd 1243-ban beköltözött kunokra, akikhez neveltetése és életmódja folytán vonzódott is. Csakhogy a kunok töredéket jelentettek a magyarországi népességben, ráadásul elhelyezkedésük is perifériális volt. Az 1279. évi állapot szerint a Duna és Tisza közén, a Kőrösök táján, a Kőrös és Maros között, továbbá a Maros és Temes között éltek. Hogy kezdetben csanádi területre is kiterjedtek, jelzi az egyik kun főnök nevét megőrző helynév, a Csanád vármegyei Száján. Ez a helynév Zeyhan (Zeyhanus) kun fejedelmi személy nevét tartotta fenn, aki a torontáli királyi uradalom haszonélvezője lehetett. Kun tartózkodás emléke a Keve vármegyei Báka határában említett Kun-korhán. Ez ugyan mind állattenyésztésre alkalmas — másoktól gyéren lakott, mert homokos-szikes — síkvidéki terület volt, de nem minden kunnak biztosíthatott kielégítő megélhetést. A folyópartokat a kun előkelők birtokai foglalták el. A többieknek — főleg a Fekete-tenger északi partjai menti sztyeppék kiterjedéséhez képest — nem jutott elég legelő állatállományuk számára. Mivel pedig a nekik nyitva álló puszta legelők a magyar egyházi és világi urak birtokai közé szorultak, vándorló legelte- i tésük miatt nem tudtak a kunok békés viszonyt teremteni a magyar földművesekkel. Hiszen bíráló él nélkül is azt állapította meg Kézai Simon az 1284. körüli kunokról, hogy „az állatok termékeiből és zsákmányból élnek". A feszültséget fokozta, hogy a kunok ugyan elnyerték a tatárjárás óta lakatlanul maradt nemesi és várjobbágy földeket, de eltiltották őket a monostorok, egyházak földjeitől. Az egyháztól ez elidegenítette őket, holott a megszállás öt egyházmegyét érintett s a kalocsai, váradi, egri, csanádi és váci , főpapok lettek kijelölt megkeresztelőik.6 Az elmélyülő tagozódást a kunokhoz kapcsolható 13. századi magyarországi régészeti leletek messzemenően igazolták. Kiskunfélegyházán talált sírból előkerült sisak, sodronying, veretes öv, nyilak, kengyelek előkelő kun harcos felszerelését alkották. Ilyen rendű kunokhoz kapcsolható két Szolnok megyei régészeti leletcsoport. Az egyikben két kerektalpú vaskengyel és egy hosszú, egyenes kétélű kard két oldalán apró ország- és családi címerrel jelzi a rangot. A másikban két kerektalpú vaskengyel, ezüst-sodrony váll-lánc s a láncon csüngő ezüst korongszerű dísztárgy mutatja a pozíciót. Már szélesebb alföldi kun rétegre lehetett jellemző a pogány temetkezési szokás, préselt pártaöv és ruhadíszek viselete a halotton. Amikor az 1930-as években Felsőszentkirályon (a mai Bács-Kiskun megyei Lászlófalva határának északi részén) megtalálták egy 13. századi kun főember sírját, a pogány módra történt temetkezés mellékletei közt a díszes öltözék aranyozott ezüst veretes övének és szablyájának, nyilainak keleti jellege tűnt fel. A 5Szalay József-Baráti Lajos: A Magyar Nemzet Története, L k. (Bp. é.n. [1895] 334.; Györffy György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza H-K, 53, 55, 75, 88.; Rupp Jakab: Magyarország helyrajzi története, II. 300.; Georgius Fejér: Codex Diplomaticus V. 2. 378-380.; Ûjfalussy Béla: A lőcsei főoltárról (Élet és Tudomány, 1698. VI. 28.) 1202, 1240.; Kumorovitz L. Bernát (összeáll.): Veszprémi regeszták. (1301-1387), (Bp. 1953) 35. sz. 6 Györffy György: A kunok feudalizálódása (Tanulmányok a parasztság történetéhez Magyarországon a 14. században. Szerk. Székely György. Bp. 1953) 248, 251., 259.; Györffy György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza. A-Cs. 498, 842. old. és H-K 60, 62, 310-311, 526-527,529.
