Századok – 1988
Tanulmányok - Tóth Sándor László: Az etelközi magyar–besenyő háború 541/IV
AZ ETELKÖZI MAGYAR -BESENYŐ HÁBORÚ 569 megsemmisítették (ràç CWTÜV фацйшк; ТГАТЕХЙЯ Ê%<}>avtoav). A 3. fejezetben pedig az szerepel, hogy a magyarok nemzetsége „már-már a teljes pusztulás szélén volt" (reXetox <j\ebov Trapaôo&ni'ai афаииоцй). A történeti kutatásban régóta kétkedés mutatkozik a konsztantinoszi „végpusztulást" illetően. Már Pauler Gyula rámutatott arra, hogy a magyarok vesztesége az etelközi vereség alkalmával nem lehetett nagy, különben a családjait vesztett magyarság hamar elszlávosodott volna az új hazában.143 Györffy György feltételezte, hogy „a Don- és Donyec-vidéki törzsek komoly emberveszteséget is szenvedtek". Szerinte azonban az „emberveszteséget csökkentette, hogy a magukkal hajtott méneseikből váltott lovakkal gyorsabban menekülhettek (ti. a magyarok — T. S. L.), mint a gázlókat nem ismerő besenyők, akiket feltehetően a zsákmány birtokbavétele és elosztása is hátráltatott". Ugyanakkor hangsúlyozta azt is, hogy „a krónikás hagyomány kifejezetten szól az asszonynép beköltözéséről, és csak az állatok elvesztését panaszolja el."144 Fodor István a krónikás hagyomány mellett a honfcglalók régészeti hagyatékára hivatkozva utasította el a bizánci császár híradását. Szerinte „a feltárt sírokban nyugvó nők ugyanis ugyanahhoz a népességhez tartoztak, mint férjeik. Kétségbevonhatatlan bizonyítéka ennek embertani felépítésük és a magyar művészeti ízlésben fogant ékítményeik is. Márpedig ha Árpád magyarjai kizárólag családjukat vesztett férfiak lettek volna, akkor csak a szomszéd népek lányait vehették volna feleségül", ő is elismerte azonban azt, hogy „a veszteség . .. nagy volt, néhány nemzetség pedig alighanem teljesen elvérzett".14 5 Olyan véleménnyel is találkozhatunk a szakirodalomban, amely teljességgel elutasítja egy komoly összecsapás lehetőségét, és felveti azt, hogy Etelköz megegyezés eredményeképpen került a besenyők birtokába. Az e felfogást valló László Gyula szerint „a besenyő vereség jelentőségének helyi csetepaté (kiemelés tőlem — T. S. L. ) színvonalára csökkentésében azonban a régészet mondja ki a döntő szót, megállapítván, hogy az asszonynép aránya azonos a férfiakéval."146 Újabban, Kristó Gyula úgy foglalt állást, hogy bár Etelközben a besenyők nagy személyi veszteséget okoztak, „a szakrális fejedelem és kísérete, a határvédők egy csoportja és az asszonynép egy része" túlélte a kétségtelenül súlyos csapást.14 7 Az etelközi háború veszteségeit illetően a szakirodalomban nem alakult ki egységes álláspont, mindenesetre általában megkérdőjelezték a besenyő támadás katasztrófa-jellegét. Véleményünk szerint a források alapján okkal tételezhető fel, hogy rendkívül súlyos csapás, komoly veszteségek érték a magyar törzseket a besenyő háború során. Ezt bizonyítja az említett passzusokon kívül közvetve Etelköz feladása és Gábriel követ ajánlatának egyértelmű, páni félelmet sugárzó visszautasítása. Valószínűnek tartjuk azonban, hogy nemcsak a magyar családok szenvedtek érzékeny veszteségeket a szállásterület feldúlása során, hanem a csatákban a besenyőkkel szembeszálló magyar 14 3 Pauler Gy.: MNTSZI. 153.1. 61. jegyz. x**Györffy Gy.: Honfoglalás, megtelepedés. 130.; uő. MEH. 38.; uő. Magyarország története 1/1. 593-594. 14 5 Fodor /.: Verecke. 234-235.; 1. még uő.: Út a Kárpátokig, őstörténeti jegyzetek az újabb eredményekről. Tiszatáj 28 (1974), 6. sz. 15. '"László Gy.: „Emlékezzünk régiekről". Bp. 1979., 125.; uő.: A „kettős honfoglalás". 190-191. - Ezzel a szélsőséges, a történeti adatokat egyszerűen semmibevevő állásponttal nem érthetünk egyet. 14 'Arató Gy.: Levedi. 190.; az asszonyok, öregek és gyermekek súlyos veszteségét említi Bartha A.: A honfoglalás. 11.
