Századok – 1988
Tanulmányok - Tóth Sándor László: Az etelközi magyar–besenyő háború 541/IV
AZ ETELKÖZI MAGYAR -BESENYŐ HÁBORÚ 543 Küzünek nevezik, s mostanában a besenyők lakják. A türkök pedig a besenyőktől elűzetve, elmentek és letelepedtek arra a földre, amelyen most laknak" (40/! з_2 7)-5 A besenyőkkel való harcokat leíró forráshelyeken kívül közvetett utalásokat is találunk a DAI több fejezetében. A 3. caputban a bizánci császár megemlíti, hogy „a türkök nemzetsége szintén nagyon retteg és fél az említett besenyőktől, minthogy gyakran szenvedett tőlük vereséget, és már-már a teljes pusztulás szélén volt. Ezért a türkök szemében mindig félelmetesnek számítanak a besenyők, s ezek féken tartják őket".6 A 4. fejezetben azt fejti ki Konsztantinosz, hogy ha a bizánci császár szövetségben áll a besenyőkkel, sem az oroszok, sem pedig a türkök nem tudnak háborút viselni Bizánc ellen. A besenyők ugyanis „könnyen rátörhetnek mind az oroszok, mind a türkök földjére, asszonyaikat és gyermekeiket rabságba ejthetik, és földjüket végigzsákmányolhatják".7 A 8. fejezetben elmondja a bizánci uralkodó, hogy a besenyők félelmetessé váltak az oroszok, bolgárok és türkök előtt, mert már sokszor mentek ellenük. Ezt azzal a történettel támasztja alá, amely szerint a bizánci császár egyszer Gábriel klerikoszt azzal a-megbízással küldte el a türkökhöz, hogy vegye rá őket a besenyők elűzésére régebbi hazájukból. A türkök fejei azt válaszolták az ajánlatra, hogy „mi nem kezdünk ki a besenyőkkel, mert nem bírunk velük harcolni, minthogy nagy ország az, nagyszámú nép és gonosz fickók.. ,"8 A 13. caputban újra megemlíti Konsztantinosz, hogy „a besenyők is meg tudják támadni a türköket és őket alaposan kifosztani, ahogyan előbb a besenyőkről szóló fejezetben mondottuk.. ."9 A magyar krónikás hagyomány a jelek szerint nem őrizte meg a 10. század közepén még elevenen élő emléket a besenyőkkel való harcokról. Sem Anonymus, sem pedig a 14. századi krónikakompozíció nem tud arról, hogy a magyarokat egy náluk erősebb ellenség űzte volna el korábbi hazájukból. Mindössze egyetlen halovány nyom utal arra, hogy a honfoglalást megelőzően valamilyen katasztrofális csapás érte a magyarokat. A krónika szerint a magyarok „átvonultak a besenyők és a fehér kunok országán, Szuszdalon és Kijev városán, majd a havasokon átkelve egy tartományba értek, ahol számtalan sast láttak, s itt e sasoK miatt nem maradhattak, mivel a sasok úgy zúdultak le rájuK a fákról, mint a legyek, s barmaikat és lovaikat felfalva elpusztították. Az Isten ugyanis azt akarta, hogy gyorsabban szálljanak alá Magyarországra".10 A felsorolt passzusok képezik a besenyők elleni harcokra vonatkozó elméletek forrásbázisát. Ennek gyér volta mellett további nehézséget jelent az a körülmény, hogy a kortárs Regino csak igen szűkszavúan emlékezett meg a hozzá időben közeli, de térben távoli helyen történt eseményről. Másik fő forrásunk, a DAI időben távolodott el a magyar-besenyő összecsapásoktól; a különböző források összeszerkesztésekor már több mint fél évszázad választotta el Konsztantinosz császárt a leírt eseményektől. A krónikakompozíció esetében pedig az időbeli távolság mar két-háromszáz évet tett ki. A 5 DAI 176-177.; MEH. 120-121.; ÁMTBF. 47. 6 DAI 50-51.; MEH. 115.; ÁMTBF. 35. 7DAI 50-53.; MEH. 115-116.; ÁMTBF. 35. " DAI 56-57.; MEH. 116-117.; ÁMTBF. 36-37. 'DAI 64-65.; MEH. 117., ÁMTBF. 37. 1 "Scriptores rerum Hungaiicarum tempore ducum regumque stirpis Arpadianae gestarum I—II. Edendo operi praefuit Emericus Szentpétery. Budapestini 1937-1938 (a továbbiakban: SRH.). I. 286.; magyar fordítására 1. MEH. 129-130.
