Századok – 1988

Folyóiratszemle - Baker Paula: A politika „háziasítása”. A nők és az amerikai politikai élet 1780–1920 530/III

530 FOLYÓIR ATSZEMLE egyetlen embert sértette meg, aki megvédhette volna — George Washingtont. Azt a Washingtont, aki véglll Randolphot áldozta fel, hogy saját hírnevét mentse. (The Journal of American History, Vol.73., No.l.June 1986. pp.15-34.) B.B. PAULA BAKER A POLITIKA „HÁZIASÍTÁSA": A NŐK ÉS AZ AMERIKAI POLITIKAI ÉLET, 1780—1920 Paula Baker (Rutgers University, New Jersey) tanulmányának a címe kevesebbet mond, mint amiről valójában szó esik. A nők és az amerikai politikai élet viszonyát a függetlenségi háborútól követi nyomon a szerző, de megállapításai — bizonyos változtatásokkal — kiteijeszthetők általában a kapitalizmus egy adott fejlődési szakaszára. Rendkívül fontosnak érezzük azt a tételét, mely szerint az amerikai progresszivizmus, ill. tágabban értelmezve a jelenséget, a modem, huszadik század eleji liberalizmus célkitűzései (felelősségérzet a társadalom rosszabb helyzetben levő osztályaival szemben, aktívabb és hatékonyabb kormányzat stb.) egybeestek a különböző feminista szervezetek célkitűzéseivel, és így megkönnyítették a hölgyek integrálását a politikai életbe. A nők egyenjogúsításának a folyamata, Baker szerint, már a függetlenségi háború idejében előrehaladt volt. A tizennyolcadik század közepétől egyre kevesebb szabad föld maradt, szellemi téren pedig a „Nagy Eszmélés" (Great Awakening) gyengítette az addigi, a nők politikai és gazdasági alávetettségén alapuló, „hagyományos" férfi-nő viszonyt. Ez utóbbi szellemi áramlat a republikánus gondolat előfutárává is vált azáltal, hogy megkérdőjelezte az elfogadott dogmákat, tekintélyt, és bizonyos hatalmi viszonyokat. A függetlenségi háború abban a tekintetben is fordulópontot jelentett az amerikai történelemben, hogy a nők először vettek részt tömegmegmozdulásokban, és a szerző külön kiemeli szerepüket a különböző bojkottok sikerében is. Természetesen elsősorban az otthon volt tevékenységük színtere, de mivel a férfiak is itt politizáltak a legtöbbet, így a nők is részesei voltak, ilyen vagy olyan mértékben, a döntéshozatalnak. A nők politikai és társadalmi tevékenységének térbeli teijeszkedése is csak a tizenkilencedik században kezdődött, amikor is főleg jótékony egyesületeken keresztül olyan funkciókat vállaltak magukra, melyeket a szabadversenyes kapitalizmus nem érzett magáénak. Ugyanakkor a politikai életből való kirekesztettségben sem maradtak egyedül: egészen az 1820-as évek végéig, a jacksoni politikai „forradalomig", a férfiak egy része sem vehetett részt a választásokon a vagyoni cenzus miatt, és azok is, akiknek ez jogukban állt volna, sem mindig éltek ezzel a jogukkal. Az 1820-as, 1830-as években, a második pártrendszer kialakulásával, az etnikai, vallási, faji feszültségek növekedésével a választási harc újra előtérbe került; ezzel párhuzamosan viszont az állam egyre inkább visszavonult a gazdasági, társadalmi és politikai életből. A fent leírt folyamatok a mi szempontunkból azt eredményezték, hogy végbement a választójog nemek szerinti szétválasztása is. A tizenkilencedik századi nőmozgalmak elsősorban a gyermekek és a nők védelmét próbálták ellátni, de sokan bekapcsolódtak olyan politikai jellegű mozgalmakba is, mint az abolicionalizmus. Ez a kettősség azt eredményezte, hogy egyrészt olyan szervezetek jöttek létre, mint a Nők Parlamentje, melyet a Sorosis nevű társulat hívott életre 1869-ben (New Yorkban), és amely társulat elutasította a női választójogot; másrészt pedig a William L. Garrison által vezetett abolicionistákhoz csatlakozóké, akik választójogot követeltek — kevés sikerrel. A polgárháború után uralomra kerülő radikális republikánusok elutasították követeléseiket, és ezzel a különböző nőmozgalmakat az egyesítés felé irányították. A polgárháború viszont új, vagy elfeledett értékeket és eszméket is a felszínre hozott, többek közt a központi irányítás és szervezés szükségességét. A gyors iparosodás, városiasodás, tőkefelhalmozás, a társadalmi ellentétek kiéleződése megrendítette a hagyományos, protestáns, liberális és republikánus eszméket is, és új irányba terelte a politikai, társadalmi mozgalmakat. Ennek tudható be, hogy a Keresztény Nők Mértékletességi Egyesülete (Women's Christian Temperance Union) mely az alkoholizmus elleni küzdelem során jött létre, a megalakulását követően közeledett a korai amerikai munkásmozgalom legbefolyásosabb szervezetéhez, a Munka Lovagjaihoz, majd a Populista Párthoz, azaz a helyileg szerveződött, szűkkörű célokért harcba induló WCTU az egész társadalmat érintő, és az egész országra kiterjed'' problémákkal kezdett foglalkozni. Ez a folyamat szükségszerű volt, hiszen a helyi nehézségek gyökere \z országos politikában volt keresendő. A bevezető részben említett hajlandóság a központi kormányzat részéről, hogy egyre nagyobb szerepet vállaljon az egyes államok életében, találkozott a női választójogi mozgalom megváltozott taktikájával, mely most már nem kevesebbért, mint az alkotmány