Századok – 1988

Folyóiratszemle - Jussila Osmo: Az orosz birodalmi törvényhozás Finnországban 1809 és 1898 között 531/III

FOLYÓIRATSZEMLE 531 kiegészítéséért szállt síkra. Az évszázados harcot az 1920 áprilisában elfogadott tizenkilencedik alkotmánykiegészítés zárta le, amely biztosította a nők választójogát. (The American Historical Review, Vol.89. No.3. June 1984, pp. 620—647.) MoT. OSMO JUSS1LA AZ OROSZ BIRODALMI TÖRVÉNYHOZÁS FINNORSZÁGBAN 1809 ÉS 1898 KÖZÖTT Egyes történetírói felfogások csupán a vizsgált kor közgondolkodásának folytatásait jelentik. Erre példa az a finn történetírásban ma is uralkodó nézet, mely szerint az 1899-es februári manifesztum jelentette az orosz birodalmi törvényhozás hatáskörének Finnországra való kiterjesztését. A 19. század második felére vezethető vissza ezen álláspont előzménye. Eszerint Finnország saját, elkülönült törvényhozással rendelkezett, s Oroszországhoz lényegében csak a cár-nagyfejedelmen keresztül kapcsolódott. Az egyéb birodalmi törvényhozó, illetve előkészítő szervek — miniszterek, szenátus, birodalmi tanács — Finnország törvényhozásában nem vettek részt. Finnországnak és Oroszországnak ugyan voltak bizonyos közös törvényeik (a polgári jog, kereskedelmi jog stb. területén), de ezeket szuverén államokként bocsátották ki, s a finn országgyűlés e területen is teljes döntési jogkörrel rendelkezett, csakúgy, mint a tisztán finn ügyekben. Az orosz ellendoktrina alapgondolata az volt, hogy a finn törvényhozás a birodalminak csupán egy részét jelentette. A birodalmi szervek meghatározó funkcióval rendelkeztek, a Finnországban érvényes törvények is az általános eljárás szerint születtek, s a finn „lokális" törvényhozás szintén a birodalmi alárendeltje volt. Az egykori orosz álláspont szerint a birodalmi törvényhozást gyakorlatilag már 1899 előtt is alkalmazták Finnország esetében, de létezését a finn hatóságok tudatosan igyekeztek leplezni, egyes törvényeket úgy tüntettek fel, mintha azok saját alkotásaik lennének. Az oroszok a finnek szemére vetették még a törvényhozás során állítólag megnyilvánuló szeparatizmusukat is. Mindkét gondolatmenet az egykori politkai harcok eszköze volt, s egészében egyik sem felelt meg a törvényhozás valóságos gyakorlatának. Finnország adminisztratív-jogi különállásának kialakulásában az első lépcsőt a cár 1808. december 1-i rendelete jelentette, amely szerint Finnország kormányzója az országot érintő ügyeket közvetlenül neki, s nem a minisztereknek terjesztette elő. Ez az — egyébként konkrét formájában hamarosan módosuló — előterjesztési eljárás azonban nem jelentette a finn törvényhozás (törvényelókészítés) tényleges elkülönülését. Ennek oka elsősorban az volt, hogy tisztázatlan maradt a birodalmi törvényhozáshoz való viszonya. Jelzi ezt, hogy — még a finn különállást mindinkább kiteljesítő intézmények kiépülése után is — általánosak voltak például az ukázok érvényességi körét illető viták, s az orosz miniszterek továbbra is interveniáltak finn ügyekben. Nem változtatott e helyzeten a finn kormányszerveknek a szenátussal azonos rangra emelése, illetve a hatáskörök pontosabb elhatárolására tett többszöri kísérlet sem. A törvényhozási eljárás csak az uralkodóváltozás után, 1826-ban lett világosabb, amikor Finnország irányítására államtitkárságot állítottak fel, s szabályozták az eljárást arra az esetre, ha egy Oroszországban kiadott rendelkezést Finnországban is érvényesíteni akartak. Az új szabályozás lehetőséget nyújtott a finn államtitkárnak befolyása érvényesítésére, mivel a javaslatokat ő teijesztette a cár elé. Az 1808 és 1826 közötti törvényhozási eljárás a Lengyelország esetében 1832 és 1866 között fennállóhoz hasonlítható, bár az utóbbié pontosabban szabályozott, s magasabb síkon lebonyolódó volt (külön ügyosztály, állandó orosz—lengyel bizottság). A balti területekhez képest azonban a finn eljárás volt a magasabb szintű, ami 1826-tól kezdve még inkább szembetűnővé vált, ntivel ekkortól az ukázok csak a cár külön határozatával léphettek életbe Finnországban. Ez az 1826-ban megalkotott rendszer lényegében 1891-ig változatlanul érvényes maradt. Ebben az évben kiegészítették a Finnországból kiinduló törvényjavaslatok Oroszországban történő életbeléptetésének szabályozásával. Továbbra is nyitott maradt azonban, hogy milyen szerepet játszanak a finn rendek az egész birodalom érdekeit érintő törvényhozási kérdésekben. E problémának különösen azért nőtt meg a jelentősége, mert a rendek 1863 óta rendszeresen üléseztek. A gyakorlatban részt is vettek a törvényalkotásban. A legnagyobb hatású esete ennek az 1878-as katonai kötelezettségi törvény volt, amelynek kidolgozásakor a finnek és oroszok