Századok – 1988

Történeti irodalom - Komlós John: The Habsbourg Monarchy as a Custon Union: Economic Development in Austria–Hungary in the Nineteenth Century (Ism.: Ránki György) 509/III

511 TÖRTÉNETI IRODALOM több — bizonyos árucikkek esetében — 1830-tól kísérli meg a kvantitatív növekedés figyelemmel kisérését, és figyelemre méltó az 1848—73 közötti exportstatisztikák elemzése is. Új megállapításai közül mindenekelőtt azt a feltételezést szeretnénk kiemelni, mely szerint Ausztria és Magyarország ipari fejlődése nemcsak strukturálisan volt ellentétes, de abban az értelemben is, hogy azokban a ciklusokban, melyekben Ausztria gyorsan fejlődött, Magyarország lassan és fordítva. Komlós ezt a jelenséget az osztrák tőkepiac működésének tulajdonítja, majd két igen vitatható következtetésre jut. Egyrészt véleménye szerint 1830 és 1913 kőzött a legsikeresebb fellendülési ciklus 1874 és 1883 között ment vége, mikor is a ciklus két legfelsőbb pontja közötti növekedés évi 3,46 %-nak felelt meg, szemben a korábbi (1862—1874: 1,48 %-kal) és az átlagos 1830—1913 közötti évi 2,62%-kal. Ne vizsgáljuk, hogy vajon az átlagok vagy mozgóátlagok számítása, ciklus tetőpontokkal ellentétben, nem helyesebb-e. Mindenesetre, figyelembe véve, hogy az eddigi gazdaságtörténetírás az 1873-tól 1879-ig terjedő éveket a pangás időszakának tekintette, legalábbis meglepő Komlós véleménye. Üdvözölhetnénk ezt, mint lényeges, új felfedezést. A szerző annak is tekinti és nem mulasztja el ennek kiemelését. A probléma csupán az, hogy e néhány esztendő erős kételyeket támaszt Komlós ipari termelési indexével szemben. Komlós szerint 1913-at 100-nak véve 1862-ben az ipari termelés indexe 19,97 volt, 1867-ben 22,88, 1873-ban 16,71, majd 1878-ban 29,34 és 1884-ben 37,53. Sajnos, azok a kvantitatív adatok, melyek rendelkezésünkre állnak, nem valószínűsítik ezt a sort. A malomipar termelése, a cukor-, só-, vas-, vasérc-, a széntermelés mozgása teljesen valószínűtlenné teszi, hogy 1872—73-ban a magyar ipar termelése nem lett volna több, mint 1862-ben. Komlós indexét aligha tartjuk kellően bizonyítottnak. A szerző másik lényeges új tételét abban összegezhetjük, hogy Komlós szerint nem csupán arról nincs szó, hogy Ausztria kiszákmányolta volna gazdaságilag Magyarországot, mint azt a közvélemény egy része feltételezte, és hosszú ideig a magyar történetírás is állította, de még arról sem, hogy a komparatív előnyök alapján mindkettő élvezte volna a házasság előnyeit, ahogy a magyar gazdaságtörténészek manapság vélik. Komlós szerint az előnyöket elsősorban Magyarország élvezte. Mi több. Ausztria gyenge ipari fejlődésének az az oka, — így Komlós —, hogy Magyarország elvonta a tőkét Ausztriától. Ha Komlós könyve nem tartalmazna egy kitűnően sikerült részt Magyarország és Ausztria pénzügyi kapcsolatairól, akkor az utóbbi állítást könnyen elmellőzhetnénk, mint puszta retorikát. De Komlós saját és mások kutatása alapján kitűnő képet ad az osztrák pénzpiac mozgásáról, a kamatláb alakulásáról, a pénzforgalom alakulásáról, azaz általában a pénz- és tőkepiacról. A Cobb Douglas termelési függvény alapján összehasonlítja az osztrák iparba befektetett tőke nagyságát a Magyarországra áramlott osztrák tőkével, és arra a következtetésre jut, hogy ennek aránya 60:40 volt. Ergo, ha ez a tőke az osztrák iparba áramlott volna, akkor például 1884 és 96 között 2,03 %-os évi növekedésTielyett 3,5 %-os évi növekedést érhettek volna el. Ez alkalommal Komlós az új gazdaságtörténészek fegyvertárának új kellékét vonultatja fel: Counterfactual history. Ismert tény viszont, hogy a korban a tőke még meglehetősen óvatos volt az ipari befektetésekkel szemben, és sokkal inkább a fix kamatozású kötvényeket részesítette előnyben, fgy volt ez pl. Franciaországban is, ahol nem az iparba, hanem többek között oroszországi állam- és vasúti kötvényekbe fektették tőkéjüket. Eszmetornának tehát elfogadható a feltételezés, történelmi igazságnak aligha. Ha Komlós a gazdasági életet életszerűbben — és nemcsak számszerűségre kimutatva — írta volna le, ha a tőzsde és más gazdasági intézmény szerepét a komák megfelelően elemezte volna, akkor talán nem jut el erre az abszurd következtetésre. Abban viszont igaza van, hogy a házasság előnyeiből Magyarország jócskán kivette a részét, és — mint arra 1972-ben írt cikkünkben magunk is rámutattunk — az osztrák textilipar számára kevésbé fontosnak tűnt a magyar piac, mint a magyar gabona számára az osztrák piac. Komlós könyvének utolsó fejezete újból összefoglalja az eredményeket, és bár itt is található olyan megállapítása, mely erős kételyeket támaszthat, midőn a 18. századi agrárreformokat nagyobb jelentőségűnek tartja, mint a jobbágyfelszabadítást — (kíváncsi lennék, a kvantitatív számítás mit bizonyítana) — mégis zárómondata némileg tompítja könyve néhány vitatható tételét. „E munka szerzője — íija — csupán azt kívánja, hogy azon új tételeket, melyeket néhány korábbi felfogás helyébe ajánlottunk, azon elhunyt politikai egység gazdasági fejlődésével kapcsolatban, melyet Ausztria-Magyarországnak nevezünk, tekintsék újabb, kis, bár lényeges lépéseknek a vitatott problémák teljesebb megértése szempontjából." E kritika szerzője vitatta vagy nem tartotta elég bizonyítottnak Komlós néhány új tételét. írása egészét viszont ténylegesen lényeges lépésnek tekinti a vitatott problémák teljes megértése szempontjából. Ránki György