Századok – 1988

Történeti irodalom - Szemenova L. N.: Ocserki isztorii bita i kulturnoj zsizni Rosszii (Ism.: Kurunczi Jenő) 489/III

489 TÖRTÉNETI IRODALOM egy helység forrásanyaga nem ad elég lehetőséget. Az így nyert következtetések persze már veszítenek az élességükből, de legalább az általános jegyek feltárulkoznak előttünk. Részben a tárgyalt témakörökhöz kapcsolódik, de azokon túl is mutat a történetírásunk egészét — így a helytörténetet is — bénító ár—bértörténej és a mértékegységek kérdéseinek a tisztázatlansága. Az ártörténethez elsődlegesen a használatos pénzeket és azok értékváltozásait kellene rendszerbe foglalni. Miután a pénzt az államhatalom forgalmazza, értékrendjének a mikéntjét is országos szinten kellene meghatározni. Ez azért is így mutatkozna célszerűnek, mert a helytörténetírők külön-külön aligha képesek ezt a munkát elvégezni, márpedig erre kényszerülnének, hiszen lépten-nyomon találkoznak ezekkel a buktatókkal. Nagy szolgálatot tenne az egész magyar történetírásnak, s ezen belül a helytörténetírásnak is, a Magyar Tudományos Akadémia, ha egy kutatócsoport szervezésével elvégeztetné ezt a munkát, s az eredményeket kézikönyvként a kutatók rendelkezésére bocsátaná. Másik oldalról viszont a mértékegységek között való eligazodás jelent sok nehézséget. Ennek tisztázása azonban már jobbára a helytörténetírás kötelessége, hiszen az országos zsinórmérték hiányában a helyi mértékek sokaságát használták. Jelenleg ma Magyarországon ezt a feladatot Bogdán István személyében jóformán egyetlen ember vállalta magára. A helytörténetírás művelőinek lehetőségük van arra, hogy a mértékegységek sokféleségének a bemutatásához hozzájáruljanak. Ebből a szempontból a Szeged története 2. kötetének eljárása következetlen. Amíg a szőlőtermelésnél a kapás nagyságot pontosan tisztázta, az öl, rőf, p.m. (pozsonyi mérő) stb. magyarázattal adós maradt. A mértékegységek pontos meghatározása két szempontból is fontos. Mindenekelőtt a mennyiségi mérés értelmezéséhez elengedhetetlen a városon belül, de az összehasonlító történetírói munkához is felbecsülhetetlen segítséget nyújt. A Szeged története 2. kötete nagy értékekkel gazdagította a történetírásunkat. Az eredmények szerzőnként való ismertetésétől azért is tekintettem el, mert akkor a kötet tanulságainak összegezéséről le kellett volna mondanom. Meggyőződésem szerint eredményeik fokozatosan beépülnek a történetírásunk időtálló szervezetébe. A kötet továbblépésre serkentő hatása is ott fog érződni a későbbi munkákban. Rácz István L. N. SZEMENOVA OCSERKI ISZTORI BITA I KULTURNOJ ZSIZNI ROSZSZII PERVAJA POLOVINA XVIil VEKA Leningrád, 1982. Nauka, 278 1. (AZ OROSZ ÉLETMÓD ÉS ÉLET KULTURÁLIS TÖRTÉNETÉNEK VÁZLATA. A 18. SZÁZAD ELSŐ FELE) A 18. sz. elejének az orosz történelemben fordulópontot jelentő korszakával eddig legbehatóbban a szovjet gazdaság-, társadalom- és hadtörténészek foglalkoztak. A 18. sz.-i orosz kultúra intenzív tanulmányozása az utóbbi években vált jelentőssé. Különös figyelmet érdemelnek ebben a vonatkozásban' B.I. Krasznobaev könyvei és cikkei. A szovjet kutatók közelmúltban elért eredményeit tovább gazdagítja Szemenova mostani munkája, amelyben a 18. sz.-i orosz társadalom alapvető osztályainak életformájában bekövetkezett változásokat vizsgálja. Noha a szerző forrásként leginkább a törvényhozási okiratokat használta, emellett bőven merített az etnográfiai forrásokban, a korabeli sajtóban, az erkölcsi vonatkozású egyházi írásokban és az orosz, valamint a külföldi kortárs visszemlékezésekben a mindennapi életre fellelhető anyagokból. Műve első fejezetében Szemenova a 18. sz. első felének orosz családjával foglalkozik. Hangsúlyozza, hogy a családon belüli viszonyokat a családfő korláüan hatalmát hirdető szemlélet határozta meg. A házasságkötések a szülők akarata szerint történtek. A nemesi családoknál a házassági szerződések elsősorban a hozományt határozták meg. I. Péter kormányzata alatt a családi-házassági viszonyoknak az állam érdekében történő megreformálására törekedett. így elrendelték az esküvő előtti eljegyzést, és megtiltották a kényszerházasságot. A 18. sz. elején tehát szakítottak a régi hagyománnyal, de az új intézkedések csak lassan és az egyes rétegeknél erősen megváltoztatott formában terjedtek el. A házasság reformja főleg a városiakat érintette. A feudális társadalomban a családop belül a vagyon alapvető része a férfiágon öröklődött. I. Péter 1714. évi rendeletével eltörölte a szolgálati és az örökbirtok közti különbséget, és szabá-