Századok – 1988

Beszámoló - Beszámoló a IX. Nemzetközi Gazdaságtörténeti Kongresszusról (Csató Tamás) 464/III

468 BESZÁMOLÓ úgy próbálta megfogalmazni: szocialista gazdaságban elvileg nem lehetséges válság, az ilyen jelenségek csak mintegy begyűrűzései a tőkés válságnak azon sokrétű kapcsolatok következtében, amelyekkel a szocialista országok a világgazdasághoz kapcsolódnak. A veliik vitába szálló Ránki György kifejtette: a válság ma a struktúraváltás és korszerűsítés igényét és követelményét fejezi ki, a válság tudomásul nem vétele az innováció elakadására, a szerkezeti átalakulás elmaradására, a világgazdaságtól való leszakadásra vezethet. Az 1930-as évek válságából kivezető út feltárása, és az előttünk álló időszakra a kibontakozással kapcsolatos elképzelések körvonalazása azt a kérdést is magában hordozza, hogy lehet-e tanulni a történelemből? A válasz erre: lehetne, sőt lehet is, mert kimutatható, hogy egyes országok közelmúltbeli és jelenlegi gazdaságpolitikájukban merítettek bizonyos tanulságokat a félszázaddal ezelőtti múlt tapasztalataiból a jelen válságjelenségeinek kezelésére. Annak, hogy a múltból tanulni lehessen, egyik feltétele az, hogy világossá váljanak az azonosságok és a különbségek — a történelmi helyzet egészének elemzése alapján. Ehhez járult hozzá Berend T. Iván zárótanulmánya, mely a történelem totalitásának megragadására ad példát (megjelent — egyedüliként a maga nemében — az első öt témáról összefoglalókat adó hivatalos kongresszusi kötetben is.) A gazdaságtörténeti kongresszusok történetében először szenteltek szekciót — a Kutatási témák csoportjában — a belkereskedelem történetének, a belkereskedelem struktúrái (15—19. század) címmel. A szekció szervezője Gyimesi Sándor és John Chartres (Leeds) volt, Közép-Kelet-Délkelet Európára, illetve Nyugat-Európára terjedő — a tanulmányok készítőit és előadóit illetően paritásos — megoszlással. A szekció tematikája időben és térben egyaránt igen széles körű volt, Oroszországtól Írországig teijedt, az egyik előadó Csató Tamás volt (strukturális változások Közép-Kelet-Európa belkereskedelmében a 19—20. században). A szekcióban a belkereskedelem történeti alakulását több országban vizsgálva nyilvánvalóvá vált, hogy szerves, rendszerezett struktúra kiépülésével van dolgunk. Egyrészt térbeli struktúráról van szó, amely a kis helyi piacoktól az egyre táguló régiókon keresztül az egységes, nemzeti piacig teljed. Élénk vitát váltott ki az, hogy beszélhetünk-e egységes belső piacról, mivel az egységes ár, mint kritérium a gyakorlatban nem valósul meg teljesen, sőt az sem biztos, hogy a különbségek az indokolt transzportköltségek határain belül maradnak. A belkereskedelmi formák együttese jelenti a másik struktúraképző csoportot. A fejlődés itt feudális formákból indult ki. Ezek a városi piac kereteiben mozognak, fő funkciójuk az ellátás, és ezért erősen szabályozott, kötött belkereskedelmet képviselnek. Ahogy a belkereskedelmi forgalom nő — mind a népesség növekedése, mind annak következtében, hogy a termékek egy nagyobb hányada válik áruvá —, úgy lesznek a formák elégtelenek. A nagy fordulat a 19. században következik be, a modem belkereskedelem térhódításával. Rendszerjellegét hangsúlyozza, hogy a régebbi formákat nem söpri el, hanem beépíti a maga szervezetébe, egyszerre szélesítve ki és alakítva át körüket. Régi és új, az egészen kicsitől az egészen nagyig terjedő formák duális, egymást funkcionálisan kiegészítő rendszere nélkül a belkereskedelem működése nem lehetne zavartalan. További fontos összefüggés feltárása a gazdasági növekedés és a belkereskedelem viszonyára vonatkozik. A külkereskedelem ösztönző szerepe ebben ma már általánosan elismert. A belkereskedelem ehhez természetesen kapcsolódik a nemzetközi áruforgalom helyi összegyűjtő és elosztó kiegészítőjeként. Emellett legalább ilyen fontos volt a gazdaság belső struktúrájára gyakorolt hatása. Kelet-Európa agrártermékeinek exportja például bizonyos monokulturális agrártermelő körzetek kialakulásához vezetett, ezek ellátása egyéb termékekkel a belkereskedelem feladata volt, ami tovább mélyítette a belső munkamegosztást, s az így keletkezett vásárlóerő helyi ipart is létre tudott hozni (a 18-—19. századi magyar mezővárosi ipar, vagy a balkáni kézműipar ennek köszönhette létét). Olyan modell vázolható fel tehát, amelyben a belkereskedelem működése, intézményei, eszközei, infrastruktúrája nékül, sőt ezek növekedése, korszerűsödése nélkül, mind a termelés, mind a nemzetközi kapcsolatok akadoznának; másrészt a külső gazdasági hatásokat közvetíti, s erőit a belső piac formálására, növelésére fordítva serkentőleg hat. Ahol ez hiányzik, a külkereskedelem nem válik a növekedés serkentőjévé, legfeljebb gazdasági enklávékat hoz létre a gazdaság egészének modernizálása helyett. A szekció tematikáját értékesen egészítette ki több hozzászólás. Teke Zsuzsa a Magyarország és Velence közötti 13—16. századi gazdasági kapcsolatok alakulását taglalva Zengg piacának árukínálatáról, s annak változásairól szólt, valamint a szlovéniai városok kereskedőinek az állatkivitel növekedésével párhuzamos előretöréséről. Danlo Zografski (Jugoszlávia, Macedóniai Szocialista Köztársaság) ismertette a dél-balkáni kereskedelmet a 18. században. Az Osztrák-Magyar Monarchia kereskedelméről Ivan Erceg (Zágráb) szólt. A pénz- és hitelügyek története több szekciónak is témája volt. A helyi és nemzetközi hitelezés a középkorban és a 16. században témakörű szekció a 12. századtól Európa különböző régióiban tárta fel a hitelezés gazdasági, társadalmi és politikai vontkozásait. A kereskedő-bankárok Dél-Németalföld tartományi hercegeinek a 13—14. században nyújtott hiteleinek formáival és a hitelnyújtás gazdasági-társadalmi következményeivel foglalkozott W. Blockmans (Rotterdam). A pénzváltók, alkuszok, lombardok társadalmi