Századok – 1988
Beszámoló - Beszámoló a IX. Nemzetközi Gazdaságtörténeti Kongresszusról (Csató Tamás) 464/III
466 BESZÁMOLÓ hanyatlás típusának (a lélekszám csökkenése, gazdasági, adminisztratív, illetve kulturális funkció elvesztése) és a hanyatlás okának (más városok versenye, regionális hanyatlás, külső ok) meghatározása. Az egyes városok esetében városi hanyatlásról van szó, míg egész vidékek, vagy meghatározott vártípusok hanyatlásakor deurbanizációról beszélhetünk. A résztvevők egyetértettek abban, hogy a város városi rendszerbe illeszkedik, ami a többi várossal és a vidékkel kialakult kapcsolatot jelenti. A szekció ülésein a felszólalók — akik között a tanulmányok előre felkért szerzői és a szervezők voltak többségben — általában Nyugat- és Dél-Európa városi hanyatlását tárgyalták. A kéttucatnyi szerző közül összesen hárman foglalkoztak Közép-Kelet-Európa városaival: Henryk Samsonowicz (Varsó) a lengyel városok hanyatlásáról írt, Faragó Tamás Szentendréről, Granasztói György a dunai térséget vette vizsgálat alá 1500 és 1800 között. Granasztói az urbanizációs szint meghatározása mellett a térség egészét összehasonlította más nagy térségekkel, s ennek révén mutatott rá a városállomány szerkezeti sajátosságaira, valamint a városi jelenségek eltérő voltára a fejlett atlanti parti és a Duna-völgyi városok esetében. Jelentős mértékben különböző vélemények jutottak kifejezésre a világgazdaság kialakulásával (18— 20. század) foglalkozó szekcióban. A folyamatot már a 12. századtól, a champagne-i vásárok felvirágzásától kell nyomon kísérni, volt a véleménye Jürgen SchneidemeV. (Bamberg). A nagy földrajzi felfedezésektől, a gyarmatosítástól kell datálni, jelezték mások (mint pl. Dennis Flynn, USA). Csak a 19. század második felétől beszélhetünk világgazdaságról, amikor Anglia vezető szerepével jön létre az igazi világpiac, a maga kifejlett formájában, s ebben a vasút, a szállítás, a hírközlés modernizálásának döntő szerepe van (F. Cáron, Párizs). A betagolódás — esetenként csupán egyetlen fajta ám révén — a világpiacba azonban még ekkor sem azonosítható a csak széles körű belső gazdasági fejlődés eredményeként megvalósuló világgazdaságba való integrálódással (R. Marvin Mclnnis, Kalifornia). Számosan földrajzi fogalomként értelmezték a világgazdaságot, és értetlenséget mutattak az „európai világgazdaság" fogalma iránt, ami az utóbbi években (többek közt Immanuel Wallerstein munkái nyomán) meglehetősen közkeletűvé vált a szakirodalomban. Több hozzászólás foglalkozott az amerikai nemesfém-beáramlás szerepével a kora-újkori világgazdaság kialakulásában: ez volt egyik fő témája annak a kétkötetes tanulmánygyűjteménynek, amely a szekció előanyagaként Wolfram Fischer, R. Marvin Mclnnis és J. Schneider szerkesztésében A világgazdaság kialakulása 1500—1914 címmel jelent meg. Nem kisebb érdeklődés kísérte az Európából Ázsiába irányuló nemesfém-kiáramlás problémáit (A. Attmann, Göteborg). Figyelemre méltó kérdést vetett fel egy indiai gazdaságtörténész és G. Kotovszki (Moszkva): a 15. században már kialakult egy „ázsiai világgazdaság", jelentős volt az áru- és pénzcirkuláció Ázsia egymástól távol eső körzetei között; mi az oka annak, hogy a modern világgazdaság központja mégis Európa lett. I. Wallerstein koncepciójával — ami az utóbbi években Magyarországon is élénk érdeklődést váltott ki — több hozzászólás foglalkozott. Peter Mathias (Oxford) csak közvetetten utalt rá, mint olyan elméletre, amely valamelyest távol került a konkrét történeti realitástól. David Landes (Harvard University) közvetlenül kritizálta az általa Braudel—Wallerstein-féle modellnek nevezett elméletet. Kritikájának két fő pontja: ez a felfogás úgy tekinti a gazdasági folyamatokat, mintha azok „sima pályán" mozognának, kizárólag gazdasági tényezők hatására, és nem számol eléggé a politika, a hatalom, az erőszak tényezőivel; másrészt nem ad elégséges magyarázatot arra, miért és hogyan változik meg egyes országok szerepe és helyzete a világgazdaság rendszerében (pl. Amsterdam hegemóniáját miért váltja fel Londoné). A szovjet részről felszólaló M. A. Barg kora-újkori történész jóval nagyobb méltánylást mutatott a Braudel—Wallerstein-féle elmélet iránt. Felszólalásában, amelynek teljes szövegét írásban is a kongresszus résztvevőinek rendelkezésére bocsátotta, többek között a következőket mondotta: „Wallerstein képes volt bemutatni Európa gazdaságtörténetét, mint egy funkcionálisan mélyen lépcsőzött egységet, amelyben a különböző térségek helyét és szerepét annak a közeledésnek a foka határozza meg, amelyet az európai tőkés piac központját alkotó nyugat-európai körzetek gazdaságához mutatnak." Fő kifogása Wallersteinnel szemben az volt, hogy a világpiac és a világgazdaság kialakulásának problémáját elválasztja a feudális termelési mód kapitalista termelési mód által való felváltásának kérdésétol, s így nem világítja meg megfelelőképpen, hogy milyen hatást gyakoroltak a világpiac kialakulására a már döntően kapitalista jellegű országok egyfelől, és a még döntően feudális gazdaságú országok másfelől. A modern gazdaság vállalati rendszerének kialakulása, fejődése, sajátosságai különböző megközelítéssel már korábbi kongresszusoknak is témája volt (1974 Koppenhága, 1982 Budapest). Ezt a sort most a multinacionális vállalatok 20. századi szerepével fogalkozó szekció folytatta. A 43 közreműködő többsége esettanulmánnyal járult a téma feldolgozásához. Ezekből és még inkább az átfogó jellegű tanulmányokból, illetve a szekción elhangzott előadásokból két fő kérdés emelhető ki. Az egyik a multinacionális vállalatok megjelenésére, fejlődésük szakaszaira, illetve különböző, az idővel változó formáikra vonatkozik. A tanulmányokat összefoglaló és bevezető előadást tartó Alice Teichova (University of East Anglia, Norwich) a
