Századok – 1988
Közlemények - Rényi Zsuzsa: Felvilágosult művelődéstörténeti eszmények tükröződése Schwartner Márton „Statistik des Königreichs Ungarn” c. művében 385/III
390 RÉNYI ZSUZSA ahhoz, hogy felügyeletet gyakoroljon az egyes karokon folyó oktatás felett, hogy élt a professzorok kinevezésének jogával, méghozzá származásukra s társadalmi helyzetükre tekintet nélkül. Fontosnak tartja továbbá a felsőoktatási tananyag korszerű tárgyakkal bővítését: statisztika, az államismeret, a gazdaságtan, a technológia, továbbá a diplomatika és a numizmatika oktatását. Részletesen bemutatja és méltatja a Ratio Educationis intézkedésit. Mária Teréziát a „nagy gyermek- és iskola-patronáló" (517. 1.) elnevezéssel illeti, József császárt pedig „évszázadunkban a felvilágosodás legnagyobb barátjának" (517. 1.) tartja. „Felejthetetlen uralma" (517. 1.) alatt alapította meg az ifj. Van Sweiten vezetésével működő Tanügyi Bizottságot s hét éven át „tündöklést varázsolt" (517. 1. a budai egyetemre. Kortársként hozzáteszi, hogy a budai egyetem már a németországi „testvéregyetemektől" sem marad el. Méltatja továbbá, hogy a császár a tanári állásokat jórészt protestánsokkal töltötte be, valamint hogy korlátozta a cenzúrát, valamint hogy a kolostorok vagyonából az egyetem könyvtárát gazdagította. Ezért Józsefet az egyetemi könyvtár „második teremtőjének" nevezi. (525. 1.) A 194—-196. pontokban leíró jellegű áttekintést kapunk a tudományos gyűjteményekről, valamint oktatási intézményekről, majd a Tanulmányi s Egyetemi Alap dotációjáról. Az olasz és angol egyetemek pénzügyi alapjait a hazaiéhoz hasonlítja, s büszkén vallja, hogy a budai egyetem pénzügyi alapja nagyobb a páviainál s megközelíti az angliai egyetemekét. A továbbiakban a konviktusokkal s az ösztöndíjakkal foglalkozik. Méltatja, hogy a császár mentes volt a felekezeti előítéletektől, s az ösztöndíjak odaítélésénél a szorgalmat s az igyekezetet helyezte előnybe. Nem tér ki viszont arra, hogy a jozefinista időszakban nemcsak a protestánsoknak, hanem a nem-nemeseknek is nagyobb lehetőségük nyüott felsőfokú tanulmányok folytatására. A következő pontokban (197—200) a szerző az evangélikus, a református, majd a katolikus oktatás helyzetével foglalkozik, s az egyes témákhoz „általános megjegyzéseket"14 fűz. Az evangélikus gimnáziumok érdemének ismeri el, hogy „azok a protestáns diákok, akik németországi protestáns egyetemeken tanulnak, felbecsülhetetlen értékű tudást hoznak magukkal".(547. 1.) A hazai iskolákban az európai kultúra értékeinek megismerése törekszenek, s maguk is a német irodalom alkotásait közvetítik. A református kollégiumok közül Debrecent és Sárospatakot emeli ki, dicséri könyvtárukat s méltatja, hogy mind az oktatás, mind a könyvgyűjtemények a korszerű európai műveltséget közvetítik. (522—554.) A művelődéstörténeti áttekintés utolsó (204.) pontjában „a magyar nyelv és irodalom" helyzetével foglalkozik. A magyar nyelvet megfelelőnek tartja arra, hogy az irodalom és a tudomány nyelvévé váljék. Védelmébe veszi József császár nyelvrendeletét, tagadván, hogy a császár a latin mellett a magyar nyelvet is ki akarta volna szorítani. (563. 1.) Azzal érvel, hogy számos magyar nyelvű prózai s lírai mű jelent meg a császár rendeletét követően is, továbbá magyar nyelvű újságokat s magyarra fordított külföldi szépirodalmat is kinyomtattak. '^Allgemeine Bemerkungen" megjelöléssel.
